9. fejezet
Amint beléptem a templomba, megcsapott a rothadó fa és a leégett viasz illata, ami nem volt annyira rossz, mint ahogyan hangzik. Kellemes volt, nyugtató.
A furcsa az volt, hogy senki sem tartózkodott a teremben, a padok üresen álltak, bár az oltárnál még égett a gertyák lángja.
Lassan közeledtem a díszes kő felé, majd mikor elé értem megtorpantam.
- Mit is csinálok most én itt? - suttogtam magamnak.
- Segíthetek? - lépett elő a kupola alól egy idős pap. Arca kedves volt, mégis volt benne valami különleges. Olyan pillantással méregetett, hogy azt hittem átlát rajtam. Mintha tudna mindent, amit tettem, teszek és tenni fogok. Megrémisztett.
- Jó napot! - hajoltam meg. - Én...khm... - makogtam. Mondjam el neki, hogy mit szeretnék vagy hazudjak? Bár...azt egy templomban lehet nem volna célszerű.
- Egyik barátom szerint...a szenteltvíz megvéd. - mondtam ki az idiótának tűnő választ. Az is volt. Milyen hülyeség?
A pap arcáról a mosoly rögtön lefagyott, majd elgondolkodó arckifejezése után ismét kedvesen fordult felém.
- Hol van most az a barátod? - oltotta el a még megmaradt gyertyák lángját a saját ujjaival. Lehet inkább Buddha-hoz kéne imádkoznom... - morfondíroztam.
- Kinn. - nyeltem egy nagyot. Igazából világ életemben féltem a papoktól. Legalábbis nem éreztem jól magam a közelükben.
- Ha megbocsát?! - hajolt meg. - Pár perc és azonnal jövök vissza és teljesítem a kérését. Várjon! - azzal sietős léptekkel visszament, és a kupola alatti kicsinyke ajtón távozott.
Míg vártam, végignéztem a képeket a falon, majd visszasétáltam a bejárathoz, ahol a szenteltvíz kelyhe állt.
- Mégis hogyan tudna ez megvédeni? - nyúltam bele. - De ami az érdekesebb ...mitől kell megvédenie?
- Sejtettem, hogy eljössz... - hallottam egy hangot nem messze. Arra rájöttem, hogy kintről jön, és mint később kiderült a pap beszélt, még hozzá...Kai-hoz!
Gyorsan kisurrantam, majd elbújtam az egyik oszlop mögé és onnan hallgatóztam.
Vajon honnan ismerik egymást?
- Muszáj volt... - mondta Kai halkan, de hallhatóan. - Bár, nem volt a terveim között.
- Ugye tudod, hogy így sosem fogsz visszakerülni. Az Úrtól nem kapsz megbocsátást, ha tovább így folytatod.
- Már rég lemondtam róla. - fordult el más irányba Kai.
- Ha lemondtál volna róla, miért küldted a lányt hozzám?
- Más is feltűnt a színen. Muszáj volt bebiztosítanom a tulajdonom. Így talán tovább húzza... - beszélt Kai közömbösen.
- Ő nem a Te tulajdonod! - mondta a pap szigorúan. - Ő egy ártatlan, félárva lány. És ne felejtsd el, hogy ki miatt lett az...
A szívem kihagyott egy ütemet.
- Az nem az én hibám volt! - szűrte fogai között Kai. - Az apja nem volt jó semmire. Gyenge volt és gyáva. Mindig órákat könyörgött a megszállás előtt. Mit tehettem volna?
- Miért nem próbálsz meg a jó útra térni? - kérlelte a pap. - Miért kell ezt a szerencsétlen lányt is beleráncigálnod ebbe a sötét világba?
- Ő más... - meredt el Kai. - Ő erős. Megfogja tenni, amit kérek tőle. Ahogy most is megtette. - apró félmosoly húzódott szép arcán.
- Azt tervezed, hogy a bizalmába férkőzöl, elcsábítod, majd eléred hogy minden parancsodnak eleget tegyen?
- Valami ilyesmi... - felelte Kai cinikusan.
Mi ez az egész? - kapkodtam a levegőt.
- Isten nem bocsát meg neked soha. És Tao-nak sem. Ugye Ő az a másik, aki a lányra pályázik?
- Igen, Ő.
Tao? - hökkentem meg. Az a Tao, akivel összefutottam a temetőben?
- Nem akarsz megszabadulni ettől a kényszertől? Szeretsz pusztítani? Boldog vagy, hogy ellenszegülhetsz Istennel? - morgolódott a pap.
- Ez a sorsom. Hiszen Bukott vagyok. Ez a feladatom.
- Nem! Ez nem igaz! - ellenkezett a pap. - Te belül jó vagy! - tette tenyerét Kai mellkasára. - Tudom, hogy az vagy. Azt is érzem, hogy szenvedsz.
Néma csönd. Kai nem mert a pap szemébe nézni, csak száját rágta.
- Kedveled őt? - törte meg a csendet a pap.
- Tessék? - kérdezte Kai felháborodottan.
- Nem magad ellen akarod 'beoltani' a lányt? Hogy ne legyen akkora a kísértés?
- Ennek semmi köze ehhez. Nem gondolkodom ilyesmin. - húzta ki magát Kai. - Az emberek csak szórakozásnak jók. Érdekesnek találom a lányt, de semmi több. - mondta határozottan Kai. - Amint eljön Cheshvan napja, teljesítem a dolgomat. Nem állíthat meg senki! Most pedig...kérlek...kend be a lányt!
Ha akartam se bírtam volna tovább ott állni. A lábaim remegtek, a tüdőm összeszorult. Nem tudom, hogy mibe keveredtem, és nem is akartam elhinni az előbb hallottakat. Nem tartottam lehetségesnek. De valami furcsa dolog vesz kerül, ebben biztos voltam.
Aztán ismét leforgott a szemem előtt az a nap, amikor Kai-t korrepetáltam. A Bibliáról beszéltünk, Cheshvanról, amikor a bukott angyalok...
Villámcsapásként ért a felismerés.
- Nem lehet...
- Ji Eun-ssi? - hallottam magam mellől Kai hangját.
Oly' annyira megrémültem a közelségétől, hogy azon nyomban futásnak eredtem.
- Nem! Neeem! - rohantam, ahogy a lábam bírta.
De Kai rögtön lekörözött, olyan hirtelen termett előttem, hogy akkor már biztos voltam benne. Nem emberi lény.
- Azt hiszem el kell beszélgetnünk... - mondta vészjóslóan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése