2013. március 26., kedd

12. fejezet

 photo tumblr_mk92hiEw9z1qaxxueo1_500_zps87a27568.jpg
12. fejezet


A szobában ültem, az ágyon és gondolkodtam. Próbáltam feldolgozni az eseményeket, amik körülöttem zajlottak, de igazából még mindig nem hittem el, hogy egy ilyen világba csöppentem. Nem akartam elhinni, hogy Kai valóban bukott angyal, aki meg akar szállni, és nem hittem el, hogy egy Nefilim leszármazottja vagyok. 
- Ez mind olyan abszurd... - dobtam magam hanyatt az ágyon, de azon nyomban fel is ültem. - Ha mindent meg tud teremteni, miért nincs itt TV vagy számítógép? - morogtam, mire hirtelen megjelent egy laptop az asztalon.
- Oh... - örültem meg, majd felnyitottam és rákerestem a neten a bukott angyalokra. Nem sokkal később egy érdekes cikkre bukkantam:
" És más alakokat is láttam azon a helyen elrejtve. És hallottam az angyal hangját, mondván: „Ezek azok az angyalok, akik alászálltak a földre, és feltárták az emberek gyermekeinek azt, ami addig rejtve volt, és bűn elkövetésére csábították az emberek fiait.”
- Tehát Kai és a hozzá hasonló lények a hibásak a földi bűnökért. Ilyesmiről mesélt Kai is... - motyogtam, majd tovább olvastam.
" Majd Énoch azt mondta: " Mert mostantól fogva soha örökké nem szállhattok fel az égbe az örökkévalóságon át, hanem a földben maradtok megkötve mindörökké, amíg a világ napjai tartanak."
- Hát ez ultra jó. Nem sokat értek belőle. - bár hallottam már Énoch-ról, de hogy ki volt pontosan azt nem tudtam.
A cikk és egyéb internetes oldalak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez az Énoch lehet a 'megbocsátás' kulcsa. Ha sikerül valahogy megtalálnunk, akkor Kai és a többi bukott vissza mehet a Paradicsomba, és így elkerülöm a megszállást is. Mindenki nyer vele! Kivéve, ha Kai nem akar visszamenni. Láttam ugyan a szemében a megbánás szerény szikráját, de nem gondoltam, hogy képes lenne ekkora erőfeszítést tenni az ügy érdekében.
- Majd holnap kifaggatom. - döntöttem el, majd lecsuktam a laptopot és bevergődtem az ágyba, hogy aludjak.


Nem bírtam elaludni, pedig már hajnali egy óra volt. Folyton csak anyámra gondoltam és a mostani helyzetre. Egy házban vagyok egy bukott angyallal, aki történetesen iszonyat szexi és meg akarja szállni a testem. Nem tagadom, szívesebben adnám neki a testem másféle módon, és persze hosszú idő elteltével, de...
- Te jó Isten! - csaptam arcon magam, hogy kijózanodjak. - Miket gondolok? - még le is izzadtam a gondolattól.
Mivel úgysem tudtam elaludni, gondoltam kimegyek egy kis vízért, de arra nem számítottam, hogy Kai vár a pultnak támaszkodva egy wiskey-s üveggel a kezében.
- Sejtettem, hogy nem tudsz aludni. - mosolygott csábítóan, majd ellökte magát a pulttól és lassú léptekkel felém indult, közben szeme végig fogva tartotta az enyémet.
- Tudtad, hogy az angyali érzékeid akkor tompulnak el a legjobban, ha részeg vagy? - ivott még egy kortyot. - Ha folyton részeg lennék, nem is találnának meg soha a Büntetők. - állt meg alig pár centire tőlem. - Kipróbálod? - nyújtotta felém az üveget, de azt a huncut vigyort képtelen volt letörölni az arcáról.
Mit csináljak? - morfondíroztam. 
- Hát, ha már lúd, legyen kövér! - kaptam ki a kezéből a wiskey-t és nagyot kortyoltam belőle. Az alkohol égette a torkomat, de pár perc múlva ez már nem érdekelt. A testem felhevült és mozoghatnékom támadt.
- Tudod mit? - kuncogott Kai, majd lehunyta a szemét. A szemem bal sarkából láttam, hogy előtűnik egy hifi-torony, majd még pár üveg alkohol. A zene elindult, Kai pedig kinyitott egy újabb üveget.
- Azt hittem tompulnak az angyali képességeid... - kiáltottam.
- Még nem vagyok annyira részeg. - mosolygott. - De az leszek! - kacsintott és elkezdett húzni magával.

Pár perc múlva már esze-veszetten tomboltunk. Kai szexi táncot lejtett a padlón félmeztelenül, míg én a kanapén ugráltam a wiskey-s pohárral a kezemben, egy trikóban és shortban, ami egy francia bugyinak felelt meg. Fél óra után már az ízeket sem éreztem, az is csoda volt, hogy megbírtam állni a lábamon.
- Figyeld! - kiáltott Kai, majd Michael Jacksont megszégyenítő táncot nyomott le, ami iszonyat szexi volt. 
- Anyád! Ez k*rva jó! - káromkodtam. Tényleg nagyon tetszett, eszméleten volt és piszkosul szexuális. Nem voltam kiéhezve vagy ilyesmi, voltak már kapcsolataim, nem is olyan régen, de Kai teljesen be tudott indítani. Már csak a puszta jelenlétével is.
- Most én jövök! - ugrottam le a kanapéról és kis híján el is estem, de Kai még időben elkapott.
Elrugaszkodtam tőle, majd rázni kezdtem. Végre egyszer kiadhattam magamból a felgyülemlett energiát, - amit ha ez a kis magán buli nem lett volna- tuti, hogy bőgéssel vagy ordítozással vezettem volna le, de ez egy sokkal kellemesebb módja volt a tombolásnak.
Kai csak állt egy ideig és engem nézett, húsos ajkait beharapta, fekete szemei pedig végigmértek.
Nem zavart, sőt...
Mutogattam neki, hogy jöjjön közelebb, amin először meglepődött, de nem kellett sokáig kérlelnem, szinte azonnal ott termett és nekem dörkölőzködött. Ha most nem lennék részeg, elszégyellném magam, de iszonyat tetszett a dolog. 
- Ugye tudod, hogy az őrületbe kergetsz... - suttogta érzéki hangon Kai a fülembe, mire elmosolyodtam és ráemeltem ködös tekintetemet.
A szemeiben égett a vágy, tisztán láttam rajta, gyönyörű ajkai szét voltak nyílva, én meg csak arra vágytam, hogy megízlelhessem húsos párnáit.
Gondolkodás nélkül rávetettem magam a szájára. A bizsergés, ami akkor rámtámadt szinte észveszejtő volt. Ha lehetett, még jobban kábulatba estem, édes ajkai érintésétől, és a baj az volt, hogy még többet akartam. De látszólag Kai is, hiszen karjait a derekam köré fonta és még szorosabban húzott magához. Majd hirtelen a nyelve utat tört az enyémhez és heves csatába kezdtek, amit a mi nyögéseink követtek.
- Akarlak. - lihegte Kai.
- Én is. - válaszoltam extázisba esve.
Kai elindult velem valamerre. A következő pillanatban azt éreztem, hogy keményen a falnak ütődik a hátam, majd Kai felemelt a fenekemnél fogva és úgy csókolt tovább. Én közben átfontam csípője körül a lábaimat és erőteljesen szívni kezdtem szép nyakát. Mivel kapaszkodni elfelejtettem, kissé lejjebb csúsztam Kai testén, így megéreztem merevedő férfiasságát az ágyékomnál. Ez teljesen elvette az eszem, ellöktem magamtól, majd miközben újra visszatért és megtámadta a nyakam, a kanapé felé toltam és lelöktem rá.
- Te akarsz felül lenni? - kérdezte csábos mosollyal. - Nem vagyok ellene... - ragadta meg a nyakam és magához rántott hogy ismét megcsókoljon.

Fogalmam sem volt, hogy meddig tartott az érzéki nyelvcsata, hogy meddig szívtuk egymás nyakát, hogy hányszor karmoltam meztelen hátát ...nem tudom.
Arra ébredtem - erős fejfájás közepette - hogy Kai és én a kanapén fekszünk, ölelkezve. 
- Mi történt?! - kérdeztem félhangosan, mire Kai szemei kipattantak.
- Nem feküdtünk le, ha ez a kérdésed. - mondta unottan, majd egy szempillantás alatt felkelt mellőlem. - Nem vagyok ennyire ördögi, bármennyire is annak hiszel. - mondta a válla felett.
Miért érzek csalódást? - kaptam a szívemhez. Miért nem vagyok boldog, hogy nem történt meg?
- Itt a reggelid. - tett le az asztalra egy müzlis tálat. - Én elmegyek, lefürdöm. - rám se nézett, csak ment a kijelölt hely felé.
- Valami rosszat tettem?

2013. március 22., péntek

11. fejezet

 photo tumblr_midek8lcD61rimcybo1_500_zpse11aabea.png
11. fejezet


- Most...mégis hova viszed azt a formás kis segged? - torpant meg Kai, mielőtt bevágtattunk volna a nagy tömegbe, a városközpontban.
- Haza? - fordultam hátra.
- Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy mostantól nálam laksz. - húzta fel a szemöldökét kérdőn.
- Igen, de haza kell mennem a cuccaimért, mellesleg ott van anyám is... - Kai karon ragadott, majd magához húzott. Sötét írisze fogva tartotta a tekintetemet, miközben finom kezeivel eltűrt egy kósza hajtincset az arcomból. Olyan közel volt, a leheletét is éreztem.
- Már nem mehetsz vissza oda többet. - suttogta, de így is jól hallottam, a zúgolódó tömegben.
- Tessék? - hátráltam. - Hogy érted, hogy nem mehetek oda többet?
- Mikor kijelentetted, hogy hozzám költözöl, attól kezdve anyád életéből eltűntél. Ez a jó egy bukott angyalban. - mosolygott, de én közel sem voltam ilyen vidám. - Bármit mondasz neki, azt azonnal teljesíti.
- Te szemét!!! - ütöttem mellkason. - Hogy merészelted? És...mikor? Hogyan? De ami a legfontosabb, miért? - vajon mit fog még kitalálni, hogy végleg tönkre tegye az életemet? 
- Azt akarod, hogy biztonságban legyen anyád? - kérdezte kimérten. - Tudod hányan vadásznak rád és rám együtt véve?
- Rád? - lepődtem meg. - Rád miért?
- Hahó! Bukott angyal vagyok. - húzta a száját. - Csak jól rejtőzködöm és remek a meggyőzőképességem. 
- Pfff... - fintorogtam. - Kik vadásznak ránk?
- Ha hazaértünk elmondom. - fogta meg a kezem, a baj csak az volt, hogy így úgy tűnt, mintha járnánk. És ez tetszett. Mármint... jó érzés volt. De ez nem helyes. Kai átvert, kihasznált és nem utolsó sorban...meg akarja szállni a testem, a végén pedig az öngyilkosságig fog hajszolni. Miért érzem mégis biztonságban magam mellette?
Talán mert ő az egyetlen, aki segíthet. Miután eltűnteti az ellenségeimet, ráveszem, hogy ne szálljon meg. Legalábbis ez a célom, azért teszem azt, amit mond.

Pár percnyi sétára volt Kai lakása, a várostól. Nem esett messze a mi házunktól. Vajon direkt szervezte így?
- Szemmel kellett, hogy tartsalak. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
- Tudsz a fejemben olvasni? - kaptam rá a tekintetem.
- Alapvetően minden bukott angyal képes az emberek fejében olvasni, de a tiedben nehéz. Biztos azért, mert nem vagy teljesen ember. - nyitott be az ajtón, majd betessékelt.
- Hogy érted, hogy nem vagyok teljesen ember? Miről beszélsz? - kezdtem megint ideges lenni. Vajon mennyi mindent nem tudok még magamról, a családomról és Kai-ról?
- Egy Nefilim gyermeke vagy. Ha nem az lennél, most élhetnéd az életedet, azon aggódva, hogy miért nem vesz észre ez a helyes, sármos fiatal srác. - mutat magára. - Legalábbis... elég sokan ezt gondolják a suliban, még a barátnőd Jae Hee is. - vigyorgott öntelten, miközben elővett a szekrényből egy zacskót.
- Na ne nevettess...- kuncogtam, majd levágódtam a bőrkanapéra. Egész kényelmes... - Jae Hee nem hiszem, hogy... - kezdtem volna, de rájöttem, hogy ez az információ elenyésző volt Kai előző mondatában. - Minek vagyok a gyereke? - ültem fel.
- Egy Nefilimnek. Apád az volt.  - felelte nemes egyszerűséggel. - Tudod mi az, hiszen meséltél is róla, mikor korrepetáltál... - kacsintott.
- Szóval azt akarod mondani... - álltam fel fenyegetően. - Hogy az apám egy bukott angyal fia volt? - csaptam az asztalra.
- Egész jól bírod. - bújt az arcomba Kai, majd pajkos szemei lejjebb vándoroltak, az ajkaimra és ismét fel a két szemembe. Olyan gyönyörű volt. Gyorsan megráztam a fejem, hogy eltűntessem Kai arcát az elmémből. Nem szabad elfelejtenem, hogy ez a védjegye. Ő így tudja megbabonázni az embereket, ez az egyik speciális képessége.
- Meséljek még? A végén el se mersz majd aludni nélkülem... - már megint bevetette azt a csábos félmosolyát, ami mindig elgyengített. A francba ebbe az ördögbe! - mérgelődtem magamban.
- Te javíthatatlan vagy. - ráztam a fejem, majd visszasétáltam és keresni kezdtem a szobámat.
- Sajnos már az. - hagyta annyiban Kai. - Mit keresel?
- A szobámat. Gondolom már mindent gondosan berendeztél, ha képes voltál anyámmal elfeledtetni, hogy létezem. Mégis hogy gondoltad ezt? Az iskola? Onnan is kiírattál?
- Onnan nem, bár...lehet még arra is sort kerítek. Az egyetlen zavaró tényező, az Tao. Őt is szemmel kell tartanunk. Tudod...van az a mondás, hogy a barátaidnál csak az ellenségeidet kell jobban magad mellett tartani. Jobb, ha látom mire készül.
- Ő mit akar? 
- Ő is a testedet. - tette be a tésztát a buborékoló vízbe Kai. - Már vagy a bukásunk óta hadban állunk. Azzal vádol, hogy én magammal rángattam ide, és most így akar büntetni. Legalábbis azt hiszem ez az oka, hogy üldöz téged. 
- Örülök, hogy én vagyok a háborútok tárgya. - horkantam fel. - És téged ki keres? Miért kell bujkálnod? - faggatóztam. Igazság szerint nagyon is érdekelt a dolog. Mindig imádtam a fantázia történeteket, bár álmomban sem gondoltam volna, hogy minden, amit a Bibliában olvastam, igaz. Szerintem még mindig nem fogtam fel teljesen, hiszen nagyon jól viselem. Mondjuk ez jellemző volt rám. A kiakadásom csak pár percig tart eleinte, viszont ha eljut a tudatomig a felhalmozott történtek súlya, oly' annyira kiborulok, hogy nagyon nehezen lehet lenyugtatni. 
- A Hatalmasok. - mondta.
- Úgy érted...az arkangyalok? Vagy?
- Az arkangyalok bizonyos megbízottjai, a Bűntetők. - tette le az asztalra a nekem szánt ételt. - Azzal bízták meg őket, hogy vadásszanak le minden - nem a Földre való-  teremtményt, beleértve a Nefilimeket és atyjaikat, a Bukottakat. Szerintük a bukott angyalok a forrása az emberi bűnnek. Ők terelték Ádámot és Évát, hogy elkövessék az első bűnt, ami később kihatott az egész emberiségre, mint tudod...
- Az almaevés... - bólintottam, majd bekaptam az első falatot.
- Az arkangyalok szerint, a Bukottak rontást hoznak az emberi létre, kínozzák őket, rombolnak és bajokat okoznak. Ami részben igaz is...
- Akkor megérdemled a büntetést. - mondtam hidegen. 
- Úgy gondolod? - kérdezte vissza komolyan, már-már bűnbánóan. Talán rosszul esett neki, hogy ezt mondtam?
- Megölted az apámat... - emlékeztettem.
- Nem ÉN öltem meg, viszont azt bevallom, hogy én is hibás vagyok.
- Ugyan az. - tettem le a villát. Az étvágyam is elment.
- Már késő megbánnom a bűneimet. - hajtotta le a fejét. - Ha feladom magam, azon nyomban a pokolra küldenek. 
- Sosem késő megbánni a félrelépéseidet. Ez mind fejben dől el. Akarod-e vagy nem. - néztem vele farkasszemet, de ő volt az aki előbb elnézett. Láttam arcán az érzelmek vegyes ötvöződését, fontolóra vette a lehetőségeit, de ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy megpróbálja, felállt és engem is feltessékelt a székről.
- Megmutatom a szobád.

2013. március 20., szerda

10. fejezet

 photo 01_zps5adbe3fe.jpg
10. fejezet


- Takarodj innét! - mondtam szigorúan, de Kai egy tapodtat sem mozdult. Sőt, egyre csak közeledett, majd egyik kezével elkapta a csuklom, arra viszont nem számított, hogy a bőre perzselődni kezd. Igazából én sem.
- Áú! - kapta el a kezét hirtelen. - Mi a fra...Te belenyúltál a szenteltvízbe? - kérdezte szúrós tekintettel.
Elgondolkodtam. Igen...mielőtt kijöttem a templomból, beletettem a kezem. Ezek szerint...akkor mégis csak jó valamire a szenteltvíz!
- Hagyj békén! - nem akartam gyengének tűnni, bár valószínűleg hozzá képest az voltam.
- Most velem jössz! - ragadta meg a másik kezemet Kai, majd maga után kezdett el húzni, a motorja felé.
- Eressz már el!!! Hazug disznó! - hadonásztam, de nem értem vele semmit.
- Fogalmad sincs a dolgokról, addig ne vádaskodj, míg nem tudsz mindent! - fordult hátra Kai.
- Hallottam, amit a papnak mondtál! - kiabáltam. - Te vagy a hibás apám haláláért. Te hoztad az életembe a folytonos rettegést, minden a te hibád! - gördült le egy könnycsepp az arcomon. Sajnáltam, hogy csalódnom kellett benne. Bár tudtam, hogy nem egy könnyű eset, de eddig csak azt hittem, hogy playboy, de mint kiderült...annál sokkal rosszabb....egy bukott angyal. Aki meg akar szállni. Istenem, de hülyén hangzik. Mégis... azt hiszem igaz.
- Most szépen elhallgatsz és velem jössz. Addig aludj! - ismerős érzés kerített hatalmába. A sötétség elnyelt Kai szavaira, mint minden alkalommal, mikor elvarázsolt.

Nem is lehetett volna rosszabb. Amint kinyitottam a szemem, elkapott a deja vu érzés. Ismét egy raktárban voltam, a földön, mint amikor először találkoztam Kai-val Amerikában.
A kezeim bilincsbe voltak verve, és egy száll trikóban és nadrágban ültem a földön.
- Ah... mi vagy te, valami perverz? Hol a pulcsim? - kérdeztem a levegőbe, mert akkor még nem tűnt fel Kai. - Fázom! - kiáltottam kimérten.
- Nem izgat. - tűnt fel Kai a semmiből, majd ledobta elém a kabátomat. Hát ezzel most nagyon sokra megyek, bekötött kézzel.
Hitetlenkedve felkuncogok.
- Szóval ez az igazi valód? - kérdeztem. - Tapló.
Egy pillanat alatt ott termett előttem, és szinte belemászott a képembe.
- Te hoztad ezt ki belőlem. Nem kellett volna elmenekülnöd. - szűrte fogai közt. - Úgyis megtalállak, bárhova is mész... - horkant fel, miközben kiegyenesedett.
- Hát ez valóban mulatságos. - motyogtam cinikusan. - Mikor akarsz innen elengedni?
- Majd ha jobb belátásra bírtalak. Ha nem akarsz elszökni, ismét. - nézett bele a szemembe, koromfekete íriszeivel.
- Azt reméled, hogy ölbe tett kézzel várom a Cheshvan-t, hogy megszállj? Normális vagy? - röhögtem képen, bár belül szorongtam.
- Valami olyasmi. - vallotta be Kai, miközben letett egy vaskos könyvet az egyik dobozra.
Most itt akar olvasni mellettem, miközben felügyel? De mégis meddig? Amíg együtt nem működöm vele?
De mégis mit vár? Hogy eldobok mindent, és átadom a testem, hogy megszállhassa?
- Egész pontosan mit is akarsz velem tenni? - kérdeztem halkan.
- Csak arra kérlek, hogy ne szökj el. - guggolt le elém, így az arca majdnem egy síkba került az enyémmel. - Nem menekülhetsz el.
- Komolyan...képes lennél megszállni? - próbáltam hatni az érzelmeire, hátha... csak egy kicsit is megkedvelt, de arckifejezéséből ítélve, ő már rég eldöntötte a sorsom. Már eleve így tervezte az egészet, azért követett, azért 'barátkozott' meg velem. Ismételten be lettem csapva.
Apámnak igaza volt. Ő próbált figyelmeztetni a levelében, de akkor még nem értettem semmit. Most viszont...hiába is akarnám felidézni a szavait, nem nagyon menne. De igazság szerint már nem is segítene. A levelében figyelmeztetni akart erre, a baj már megtörtént, ezen már nem segíthetek.
- Ezt csinálom már egy...hm...kétszáz éve. Miből gondolod, hogy kihívást jelentenél? - kérdezte közömbösen.
- Két.Száz? - akadt el a szavam, bár ez rám nézve lényegtelen volt. Sokkal fontosabb dolgokról kell kifaggatnom, mint a kora. - És ha szabad megkérdeznem ...miért éppen én?
- Fogalmazzunk úgy, hogy...családi örökség. - kacsintott.
- Családi örökség? - háborodtam fel. - Más ember egy menő autót, esetleg házat és egy csomó milliót kap örökségként, én meg... megszállhat egy bukott angyal...hm...végül is... még örülhetek a jussomnak... - pörültem magammal.
- A legnagyobb baj itt az...hogy más is akar téged... - bökte meg a homlokomat Kai a mutató ujjával.
- Nem magam miatt akarnak a pasik, hanem a testem miatt... végül is...én csak egy átlagos lány vagyok. - poénkodtam.
- A-a. Ebben tévedsz. - mosolygott Kai. - A te tested...khm, mármint nem csak férfi szemmel, de angyal-szemmel nézve is épp olyan csábító. - vigyorgott önfeledten. Nagyon örültem, hogy ennyire mulattatja a helyzetem.
- Inkább ördög, mint angyal... - helyesbítettem.
- Jogos. - hagyta annyiban Kai. - Na...akkor megfogadod, hogy nem rohansz el, mint pár órával ezelőtt, a templomnál?
- És mit kapok cserébe? Elengedsz, hogy aztán megszállhass, ha eljön az idő?
- Hm...mondjuk úgy, hogy addig biztosítalak a jóllétedről. Annak érdekében, hogy mindig szemmel tudjalak tartani, be kell költöznöd hozzám.
- Haha. - nevettem. - Épp elég jól élek az édesanyámmal is, nincs szükségem rád. - ellenkeztem. Valójában nagyon nem tetszett az ötlete. Mi lenne, ha együtt kéne élnem vele? Egy Bukottal? Egy Kai-val?  Szerintem nála rosszabb lakótárs nem is lehetne.
Végül úgy döntöttem, hogy belemegyek. Persze látszólag. Valahogy akkor is ki kell másznom ebből a genyából. Nem történhet velem ilyesmi, erre nem vagyok felkészülve. Apám talán gyáva volt, de én biztos hogy ellenszegülök.
- Legyen. - néztem mélyen szép, mandula alakú szemeibe. - Hozzád költözöm.
Kai arca meglepett volt, majd pár másodperc múlva kajánul elmosolyodott.
- Nem fogod megbánni. - mondta, miközben csettintett egyet az ujjaival, és a bilincs hirtelen eltűnt a csuklóimról.
- Már azt is megbántam, hogy találkoztunk. - álltam fel, majd mikor elhaladtam mellette, neki mentem a vállának. De ő csak felkacagott.
- Azt hiszem szükséged lesz az útmutatásomra. Elég veszélyes ez a környék. - jött utánam.

2013. március 17., vasárnap

9. fejezet

 photo tumblr_mhhhiw8V7r1s2hrgoo1_250_zpsdd6da410.gif 9. fejezet


Amint beléptem a templomba, megcsapott a rothadó fa és a leégett viasz illata, ami nem volt annyira rossz, mint ahogyan hangzik. Kellemes volt, nyugtató.
A furcsa az volt, hogy senki sem tartózkodott a teremben, a padok üresen álltak, bár az oltárnál még égett a gertyák lángja.
Lassan közeledtem a díszes kő felé, majd mikor elé értem megtorpantam.
- Mit is csinálok most én itt? - suttogtam magamnak.
- Segíthetek? - lépett elő a kupola alól egy idős pap. Arca kedves volt, mégis volt benne valami különleges. Olyan pillantással méregetett, hogy azt hittem átlát rajtam. Mintha tudna mindent, amit tettem, teszek és tenni fogok. Megrémisztett.
- Jó napot! - hajoltam meg. - Én...khm... - makogtam. Mondjam el neki, hogy mit szeretnék vagy hazudjak? Bár...azt egy templomban lehet nem volna célszerű.
- Egyik barátom szerint...a szenteltvíz megvéd. - mondtam ki az idiótának tűnő választ. Az is volt. Milyen hülyeség?
A pap arcáról a mosoly rögtön lefagyott, majd elgondolkodó arckifejezése után ismét kedvesen fordult felém.
- Hol van most az a barátod? - oltotta el a még megmaradt gyertyák lángját a saját ujjaival. Lehet inkább Buddha-hoz kéne imádkoznom... - morfondíroztam.
- Kinn. - nyeltem egy nagyot. Igazából világ életemben féltem a papoktól. Legalábbis nem éreztem jól magam a közelükben.
- Ha megbocsát?! - hajolt meg. - Pár perc és azonnal jövök vissza és teljesítem a kérését. Várjon! - azzal sietős léptekkel visszament, és a kupola alatti kicsinyke ajtón távozott.

Míg vártam, végignéztem a képeket a falon, majd visszasétáltam a bejárathoz, ahol a szenteltvíz kelyhe állt.
- Mégis hogyan tudna ez megvédeni? - nyúltam bele. - De ami az érdekesebb ...mitől kell megvédenie?
- Sejtettem, hogy eljössz... - hallottam egy hangot nem messze. Arra rájöttem, hogy kintről jön, és mint később kiderült a pap beszélt, még hozzá...Kai-hoz!
Gyorsan kisurrantam, majd elbújtam az egyik oszlop mögé és onnan hallgatóztam. 
Vajon honnan ismerik egymást? 
- Muszáj volt... - mondta Kai halkan, de hallhatóan. - Bár, nem volt a terveim között.
- Ugye tudod, hogy így sosem fogsz visszakerülni. Az Úrtól nem kapsz megbocsátást, ha tovább így folytatod.
- Már rég lemondtam róla. - fordult el más irányba Kai.
- Ha lemondtál volna róla, miért küldted a lányt hozzám?
- Más is feltűnt a színen. Muszáj volt bebiztosítanom a tulajdonom. Így talán tovább húzza... - beszélt Kai közömbösen.
- Ő nem a Te tulajdonod! - mondta a pap szigorúan. - Ő egy ártatlan, félárva lány. És ne felejtsd el, hogy ki miatt lett az...
A szívem kihagyott egy ütemet.
- Az nem az én hibám volt! - szűrte fogai között Kai. - Az apja nem volt jó semmire. Gyenge volt és gyáva. Mindig órákat könyörgött a megszállás előtt. Mit tehettem volna? 
- Miért nem próbálsz meg a jó útra térni? - kérlelte a pap. - Miért kell ezt a szerencsétlen lányt is beleráncigálnod ebbe a sötét világba?
- Ő más... - meredt el Kai. - Ő erős. Megfogja tenni, amit kérek tőle. Ahogy most is megtette. - apró félmosoly húzódott szép arcán.
- Azt tervezed, hogy a bizalmába férkőzöl, elcsábítod, majd eléred hogy minden parancsodnak eleget tegyen?
- Valami ilyesmi... - felelte Kai cinikusan.
Mi ez az egész? - kapkodtam a levegőt.
- Isten nem bocsát meg neked soha. És Tao-nak sem. Ugye Ő az a másik, aki a lányra pályázik?
- Igen, Ő.
Tao? - hökkentem meg. Az a Tao, akivel összefutottam a temetőben?
- Nem akarsz megszabadulni ettől a kényszertől? Szeretsz pusztítani? Boldog vagy, hogy ellenszegülhetsz Istennel? - morgolódott a pap.
- Ez a sorsom. Hiszen Bukott vagyok. Ez a feladatom.
- Nem! Ez nem igaz! - ellenkezett a pap. - Te belül jó vagy! - tette tenyerét Kai mellkasára. - Tudom, hogy az vagy. Azt is érzem, hogy szenvedsz. 
Néma csönd. Kai nem mert a pap szemébe nézni, csak száját rágta.
- Kedveled őt? - törte meg a csendet a pap.
- Tessék? - kérdezte Kai felháborodottan.
- Nem magad ellen akarod 'beoltani' a lányt? Hogy ne legyen akkora a kísértés?
- Ennek semmi köze ehhez. Nem gondolkodom ilyesmin. - húzta ki magát Kai. - Az emberek csak szórakozásnak jók. Érdekesnek találom a lányt, de semmi több. - mondta határozottan Kai. - Amint eljön Cheshvan napja, teljesítem a dolgomat. Nem állíthat meg senki! Most pedig...kérlek...kend be a lányt!
Ha akartam se bírtam volna tovább ott állni. A lábaim remegtek, a tüdőm összeszorult. Nem tudom, hogy mibe keveredtem, és nem is akartam elhinni az előbb hallottakat. Nem tartottam lehetségesnek. De valami furcsa dolog vesz kerül, ebben biztos voltam. 
Aztán ismét leforgott a szemem előtt az a nap, amikor Kai-t korrepetáltam. A Bibliáról beszéltünk, Cheshvanról, amikor a bukott angyalok...
Villámcsapásként ért a felismerés. 
- Nem lehet...
- Ji Eun-ssi? - hallottam magam mellől Kai hangját.
Oly' annyira megrémültem a közelségétől, hogy azon nyomban futásnak eredtem.
- Nem! Neeem! - rohantam, ahogy a lábam bírta. 
De Kai rögtön lekörözött, olyan hirtelen termett előttem, hogy akkor már biztos voltam benne. Nem emberi lény. 
- Azt hiszem el kell beszélgetnünk... - mondta vészjóslóan.

2013. március 3., vasárnap

8. fejezet

 photo tumblr_mhhhjqDc7P1s2hrgoo1_500_zps09033d25.gif

8. fejezet

- Kicsim! - nyitott ajtót anyám megviselt arckifejezéssel. Bár tudtam, hogy őt nem érintette annyira ez a dolog, de mégis... a volt férjéről volt szó, az apámról.
- Mikor történt? Hol? Miért? - kapkodtam levegő után.
- A nyomozók azt mondták, hogy tegnap éjfél előtt indult el otthonról. Egyedül. Pár ember látta a temető felé sétálni.
- Öngyilkos lett? - tettem fel a kérdést, de levegőt nem mertem venni a válaszig.
- Nem lehet tudni, hogy mi volt a baja. - hajtotta le a fejét anyám. - A  szervezete egészséges volt, de... mintha elhagyta volna az életereje... még vizsgálják a halál beálltának okát, de kicsim...ne hibáztasd magad! - simogatta meg a hátam. - Tudod, hogy nem te tehetsz róla. Ha akart volna, eljött volna hozzánk...de ő inkább az Államokban szenvedett, ahol nem volt senki, aki megfelelő ellátásban részesítette volna...
- Mi miért nem maradtunk ott? - kezdtem bedühödni. - Segíthettünk volna neki! - sírtam.
- Ez az Ő választása volt! Te is tudod!
Ez tény. Nem is vitatkozhattam volna anyámmal. Apám ott akart maradni, távol akart tartani magától, de hogy miért...arról fogalmam sincs. De ki fogom deríteni.
- Itt egy levél. Tőle. - nyújtotta át a fekete borítékot.
- Miért fekete? - forgattam. - Ez egy búcsúlevél? - nyitottam ki, de rájöttem, hogy nem olvashatom el anyám előtt. Ezt apám nekem küldte, csak én olvashatom el.
- Felmegyek. - mondtam, majd felrohantam a szobámba és kibontottam a levelet.
" Lányom. Mikor ezt a levelet olvasod, bizonyára már nem leszek ezen a világon.
Sajnálom, hogy így alakult az életünk. Szerettem volna veled lenni. De nem kellett volna, hogy megszüless. Amióta megfogantál, veszélyben vagy. 
El fog jönni érted.
Már most is tud rólad. 
Talán már meg is ismerted. 
Bárcsak tudnék neked segíteni. Bárcsak ott lehetnék, és elviselném helyetted a fájdalmat.
De én már túlestem ezen. Mi ezért élünk ezen a világon. El kell viselnünk ezt.
Most megyek... Nem bírom ezt tovább, kimerültem. Belül teljesen elhaltam. Az okát nem mondhatom meg, mert azzal veszélybe sodornálak, de ez a kis versike segíteni fog, hogy rájöjj... ki és miért csinálja ezt velünk!

Baljóslatú ma a hold,
Ugorj hát át a szakadékon.
Keress, lelj és vondd, 
Ott lesz a titok nyissa
Találd meg és élj,
Talán meglel téged a fény. "
- Ez valami vicc? - ejtettem ki a kezemből a lapot. Mégis mit jelent ez? - túrtam bele idegességemben a hajamba, majd hanyatt vetettem magam és halk sírásba kezdtem.

- Nem találkoztál Kai-val? - kérdezte Jae Hee másnap reggel.
- Nem. - feleltem alig hallhatóan. - Kellett volna?
- Keresett. - erre felkaptam a fejem.
- Igen? Miért?
- Azt nem mondta... - abban a pillanatban megcsörrent a telefonom. Előkaptam és meglepetten tudatosult bennem, hogy Kai száma virít a képernyőmön.
- Mi az? - kérdeztem kicsit durván.
- Gyere ki! A suli elé! - utasított, majd le is csapta a kagylót.
- Ennek meg mi a baja? - csaptam be a szekrényem ajtaját.
- Hova mész? - kérdezte Jae Hee.
- Majd jövök. - feleltem sietősen és elindultam a kijárat felé.
Kai a parkolóban várt. Amint megpillantottam, hirtelen azt is elfelejtettem, hogy apám alig halt meg 24 órája. Olyan dögösen festett fekete bőrnadrágjában és fehér dzsekijében, hogy meg is botlottam a lépcsőn lejövet.
- Mit akarsz? - kérdeztem bunkón. Nem mertem ránézni arcára, mert már messziről láttam... üdébb és szebb, mint bármikor. Ő igen jó passzban volt, velem ellentétben.
- Ma nem mész iskolába. - jelentette ki egyszerűen. - Pattanj fel! - nyomta a kezembe a bukósisakot.
- Meghibbantál?- horkantam fel. - Miből gondolod, hogy azt teszem, amit te mondasz?
- Szállj fel, most azonnal! - nézett nyomatékot adva a szemembe. Fogalmam sem volt, hogy miért engedelmeskedtem a parancsának, de felhúztam a sisakot, és felpattantam mögé.
- Kapaszkodj! - azzal felbörrögött a motor és mi száguldoztunk, de hogy hova, arról fogalmam sem volt.

- Hol vagyunk? - szálltam le a motorról. - Mi a francért hoztál egy templomba? - döbbentem le, mikor megpillantottam az épületet.
- Menj be! Keresd a papot, és mondd hogy kenjen be szentelt vízzel...!
Ahogy abban a helyzetben tehettem, úgy képen röhögtem, hogy talán még a nyálam is kifolyt.
- Mi...mih...ezt most komolyan gondolod? - fogtam a hasam. - Ugyan minek?
- Sovány védelem ugyan, de mégis valami...menj be! - piszkálta a felsője szélét. - Én nem mehetek be veled.
- Elegem van, hogy parancsolgatsz nekem! - kiabáltam, mire felkapta a fejét.
- Templom előtt vagy. - hunyta le a szemeit Kai, hogy lenyugtassa magát. - Nem kéne ordítani.
Mi történt a régi, pajkos Kai-val? - ámultam el. Olyan komoly lett. Ingerült és főnökösködő.
- Mi a bajod? - léptem közel hozzá. Talán túl közel is. Arca addig pár centire volt az enyémtől, szomorú tekintete megijesztett. Nem szokott Ő ilyen lenni.
- Azt hittem, hogy marad még időm. Hogy mindent gondosan elvégezhetek. De valaki közbeszólt.
- Miről beszélsz... - kerestem a tekintetét, az ő szemei viszont lejjebb vizslattak. Azt hittem, hogy meg fog csókolni. Olyan deja vu érzésem támadt. Pár nappal ezelőtt is ilyen közel voltunk egymáshoz, a szobámban, az ágyon. De mikor már épp lehunytam volna a szemeimet, elhúzódott és nagyot sóhajtott.
- Be kell menned! Itt megvárlak. Menj! - lökött finoman arrébb.
Ugyan most nem éreztem azt a késztetést, amit a legtöbb alkalommal, ha parancsolgatni kezdett nekem, de jobbnak láttam teljesíteni a kérését, még ha az hülyeségnek is hangzott. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt, de valami azt súgta, hogy Kai rengeteg mindent titkol előlem, és nem egyszerű véletlen, vagy vonzalom az, ami arra késztette, hogy utánam jöjjön Koreába. Nem. Itt valami más van a háttérben, talán olyan dolog, ami kihat az egész életemre.