3. fejezet
- Nyárzáró buli. Ma, nyolckor! - osztogatta egy lány a folyosón a szórólapot. Amint elvettem a kezéből, már indultam is a kukához, hogy kidobjam. Semmi kedvem sem volt bulizni.
- Meghibbantál?! - fogta meg a kezem a barátnőm, Jae Hee. - El kell mennünk! Egy csomó jó pasi lesz ott!
- Nincs kedvem. - dobtam ki a lapot.
- Már pedig eljössz! - mondta határozottan.
- Jae Hee! - hisztiztem, de felesleges volt, hisz tudtam, hogy el kell mennem vele. A vitákban mindig alul maradtam, esélyem se volt ellene.
- Felveszlek fél nyolckor! Most lépnem kell. - azzal intett egyet és mosolyogva elszaladt órára.
- Ajánlom, hogy ne merj még egyszer felbukkanni a csajom mellett, mert esküszöm kiheréllek...! - förmedt rá valakire a suli egyik menő sráca. Amint megpillantottam Kai-t, szemeim kitágultak és csak figyeltem a jelenetet. Kai fehér, testhez simuló felsőt viselt, egy fekete csőgatyával. Haja rosszfiúsan, kócosan keretezte gyönyörű rézbarna arcát, amin gúnyos mosoly terült el, majd laza testtartással közelebb hajolt a fiúhoz.
- Mondd meg a barátnődnek, hogy ne ribancoskodjon. - szűrte fogai között Kai, mire a másik srác begurult és már épp behúzott volna neki egyet, de Kai sikeresen kivédte az ütést. Gyors reflexe van, az már biztos. - jegyeztem meg magamnak. És iszonyat szexi is...
- Ah...felejtsd már el! - csapdostam az arcomat.
- Mit művelnek maguk ott? - rivallt rá a két srácra az igazgató. - Kai-ssi! Még csak két napja van itt az iskolában, máris bajba keveredik! Irány a terembe! Maga is, Noh Ji Eun-ssi!
Felkaptam a fejem.
- Oh, igen. - váltottam egy gyors, sejtelmes pillantást Kai-val, majd eltűntem a folyosón.
- Mit akar ez az ember itt? - ültem le a helyemre. Az egész órából semmit se értettem, csak Kai-n járt az eszem. Tényleg lehetséges az, hogy miattam jött ide, Koreába? Ha igen, akkor mégis miért? Annyi kérdésem lenne hozzá, de ő nem tud normálisan válaszolni.
- Te...te nem igazán öltöztél ki... - nézett végig rajtam Jae Hee, mikor kiléptem a lakásból és beültem mellé az autóba.
- Szoknya van rajtam! - mutattam magamra. - Mini szoknya! Ennél többet ne várj tőlem... - kötöttembe magam. - Na...nem indulunk? - noszogattam a barátnőmet, míg végül sikerült elindulnia.
- Ji Eun-ssi, Jae Hee-ssi! - jöttek oda hozzánk az osztálytársaink, akikkel igazából nem nagyon beszéltünk az elmúlt három évben, most mégis úgy köszöntöttek minket, mintha barátok lennénk egy jó ideje.
- Sziasztok! - mosolygott elbűvölően Jae Hee, majd felkapott a pultról egy tequila-s poharat és lehúzta. - Milyen a buli? - kérdezte a fiúkat.
- Nagyon állat! Menjünk táncolni! - karolta át a barátnőmet az egyik srác.
- Megyek, hozok valami másik piát. Anyám kinyír, ha részegen megyek haza. - kiabáltam túl a zenét, azt már nem tudtam, hogy Jae Hee meghallotta-e, vagy sem.
Mivel ez egy szabadtéri buli volt, ezért tábortüzet is gyújtottak, amit sok ember állt körbe. Lehetett sütögetni, beszélgetni, táncolni. Igazából jól éreztem volna magam, mégis...valami szorongatott belülről. Folyton úgy éreztem, hogy figyelnek.
- Bu! - ijesztett meg valaki, de úgy, hogy majdnem beleestem a tábortűzbe. Az a valaki viszont megragadta a derekamat és magához húzott, hogy ne essek bele a tűzbe.
- K...Kai? - néztem bele nagy, koromfekete szemébe. Ahogy a narancssárga lángok megvilágították tökéletes arcát, egyszerűen eszméletlenül nézett ki. Egyáltalán nem hatott embernek, inkább mint egy égből leszállt angyal...
Huncutul elmosolyodott, mire én feleszméltem, hogy erős karjai még mindig a hátamon pihennek. Ellöktem magamtól és elsuhantam mellette, hogy lenyomjak a torkomon egy rövidet.
- Jó huzatod van, kislány! - támaszkodott meg a pulton. - Kérsz még egyet?
- Nem, kösz! - vágtam rá. Az alkohol égette a torkomat, pár perc múlva pedig a testemet elárasztotta a hő és úgy éreztem... mozognom kell. Táncolnom!
- Jó hatással van rád a tequila. - jegyezte meg pajkosan Kai, majd letette a poharát és megfogta a kezem. A táncparkett felé kezdett el húzni és mikor beértünk a tömegbe, kezei lecsúsztak a derekamra, az enyémek pedig átkulcsolták a nyakát. Elkezdtünk mozogni a zene ütemére, Kai iszonyatosan szexi mozdulatokat tett, amik azonnal lázba hoztak. Hirtelen felnevettem.
- Mi az? - kérdezte Kai, egy szexi félmosolyt rám villantva.
- Ki vagy te? - néztem bele a szemébe. Szórakozottnak tűnhettem, Kai mégis elkomorodott.
- Biztos, hogy tudni akarod? - suttogta a fülembe, mire a kezemen a szőr is felállt.
- Mi ez a macsó, rosszfiús duma? - kacagtam önfeledten.
- Mi van, ha nem csak játszom a rossz fiút, de tényleg az is vagyok?! - igézett a tekintetével.
- Tudom, hogy az vagy. Más különben miért jöttél el volna egészen idáig, Amcsiból? - suttogtam vissza a fülébe, majd egy hanyag mosolyt dobtam felé, lehámoztam karjait a derekamról és otthagytam a táncoló emberek között.
- Nagyon kell pisilni... - álltam meg hirtelen és keresni kezdtem egy kis helységet, de nem volt. Akkor marad az erdő? - indultam el a sötétség felé.
Nem tartottam túl jó ötletnek, de nem volt más választásom. Csak nem jön ide senki... - gondoltam, miközben egyre beljebb hágtam az erdőben.
Gyorsan elvégeztem a dolgomat, mikor valami furcsa hang ütötte meg a fülemet, lépések közeledtek felém. Megijedtem.
- K...k...Kai? - próbálkoztam remegő hangon, de nem jött válasz. Kapkodva néztem körbe, mikor az egyik nagy bokor mögött megpillantottam egy magas alakot. Aztán abban a pillanatban el is tűnt. Amint észhez tértem, azonnal elkezdtem hátrálni, de valaki hirtelen elkapta a kezem, és a kiabálásra nyíló számat betapasztotta tenyerével. Nem tudtam menekülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése