2. fejezet

2. fejezet

Miután leszálltam a repülőről és beültem a taxiba, valamiféle rossz érzés fogott el. 

Mintha követnének....

Gyorsan hátrakaptam a fejem a hátsó ülésről, de minden tiszta volt. Semmilyen gyanús alakot nem láttam, mégis...ez az érzés a bensőmben nem hagyott nyugodni, még akkor sem mikor végre megpillantottam a gyönyörű, nagy házunkat, amelyet sok színes virág vett körül.

- Anya! - rohantam felé, majd nyomtam egy puszit az arcára és besétáltunk a házba.

- Na...minden rendben volt? - kérdezte boldogan, mire bólintottam egyet. Hazudtam. Nem volt rendben. Apám nem volt rendben, sőt...nagyon úgy tűnt, mintha a halálán lenne.

- Akkor jó. Na most menj fel a szobádba, pakolj ki aztán gyere enni, nagyon finomat főztem neked. Jah és a tankönyveid is fenn vannak, tudod...holnap suli...

- Jaj, tudom... - szomorodtam el, majd felrohantam a szobámba, aminek az ablaka a gyönyörű kertünkre nézett. Mindig imádtam kiülni a balkonra és nézni a medencét, amelyet rengeteg színes virág vett körül. Úgy nézett ki, mint a Rómeo&Júlia-ban, Júlia kertje. Simán fel lehetett mászni, és titkon reménykedtem is, hogy valamikor, valaki felfog jönni hozzám...

Este képtelen voltam elaludni. Folyton csak apám és az a különös fiú járt az eszemben. Vajon mi is történhetett pontosan ott a sikátorban? - ez a kérdés lebegett a szemem előtt. Biztos voltam abban, hogy valamiféle szárnyakat láttam. Milyen madár lehetett? Lehet van egy szörny, ami megtámadja az embereket? Ha erről van szó, akkor apám is bajban van. Na és az a fiú? Nem tűnt valami kedves srácnak, inkább mint egy rosszfiúnak. Mégis... valamiféle vonzalmat éreztem iránta. Mikor a közelembe jött...a vérem felforrt és nem akartam mást, csak...

- Fúj, nem! - bújtam el a takaróm alá. - Fújj! Semmiképp! Felejtsd el! - ennek a szónak a mondogatásával végre sikerült, hajnali három órakor elaludnom.

Reggel kótyagosan lépdeltem fel az iskolám lépcsőjén.

- Hjajj, már megint itt.. - ásítottam egy nagyot.

- Noh Ji Eun-ssi! Látom élvezi az első napot. - nézett le rám az igazgatónő, a lépcső tetejéről.

- Uh...bocsánat! - hajoltam meg, majd vörös fejjel igyekeztem elslisszanni mellette.

- Ji Eun-ssi! - csapott a hátamra a barátnőm, Lee Jae Hee.

- Ya! A szívbajt hoztad rám! - mordultam rá. - Bocsi...nem igazán aludtam az éjjel.

- Na miért? Mit csináltál? - kérdezte huncut hangon, majd felszisszent. - Van pasid? Nem mondod...és nekem miért nem szóltál? - kért számon. Mindig ezt csinálta. Furcsa következtetéseket vont le a dolgokból és nem hagyta, hogy végig mondjam a mondandómat.

Már épp nyitottam volna ki a számat, hogy jó lehordjam, amiért hülyeségeket beszél, de akkor valami olyasmit pillantottam meg, amit a legkevésbé vártam.

A fiút.

Aki elrabolt tegnap, és egy koszos raktárba vitt. 

- Mondom én, hogy van pasid... - csak tompán hallottam Jae Hee lelkes hangját, annyira lefoglalt a srác, hogy csak őt voltam képes nézni. Ő is rám pillantott, sejtelmesen, amibe a gyomrom is beleremegett. A  következő pillanatban pedig...eltűnt.

- Hahó, Ji Eun-ah?! - böködött Jae Hee.

- Bocsi...most mennem kell. - szaladtam az ajtó felé, ahol a fiú állt az előbb. Hiába kerestem, kapkodtam a fejemet össze-vissza, nem láttam sehol. 

- Lehet csak képzelődtem... - suttogtam magamban. 

- Gondolod? - ijedten ugrottam arrébb, és majdnem beleestem a suli udvarán lévő szökőkútba. Ő volt az! Itt van, nem csak képzeltem!

- Mi a fészkes francot keresel TE itt? - húztam össze a szemöldökömet. - Te követtél engem? - egyenesedtem ki.

- Szeretnéd? - jelent meg az a bizonyos félmosoly gyönyörű arcán. Majd közelebb lépdelt és felém nyúlt szép kezeivel. Időm nem volt reagálni, a fiú megfogta egyik kósza hajtincsemet, majd óvatosan a fülem mögé tűrte.

Ledermedtségemben is hallottam, hogy a lányok az üveg mögül feljajdulnak. Nyilván azt hitték, hogy bármi közöm is van ehhez a jó csávóhoz. Hát tévedtek.

- Ne gyere a közelembe, te... - hátráltam.

- Kai. - mosolygott csábosan. - Kai a nevem. Te pedig...Noh Ji Eun-ssi, igaz?

Honnan tudja ez a nevem? - a gyomrom még mindig remegett, de most már az idegességtől és a félelemtől. Nem tudtam, mit akar ez az ember, de abban biztos voltam, hogy közöm van ahhoz, hogy ide utazott Koreába, és pont ebbe a suliba iratkozott be.