Epilógus

 Epilógus  (20+1)

Nem tudom, hogyan kerültem oda, ahol éppen feküdtem, de egy sötét barlangszerű építmény mennyezetét pillantottam meg először, mikor kinyitottam a szemem.  A fejem zúgott, a testem sajgott, de mégis úgy éreztem magam, mintha hosszú idő után ismét visszanyertem volna az erőm.

- Ji Eun-ah? - szólított egy lágy, kedves hang. - Felébredtél?

- Kai? - pillantottam meg Kai gyönyörű bronzbarna bőrét. Fekete haja kócosan keretezte tökéletes arcát, vastag ajkait résnyire nyitotta, mandula vágású, sötét szemei pedig az enyémek után kutattak.

- Mi történt? - kérdeztem, miközben óvatosan felültem az ágyból.

De Kai nem válaszolt, csak nézett nagy szemeivel, majd felemelte a kezét és lágyan arrébb tűrt egy tincset a fülem mögé.

- Már azt hittem, hogy sosem fogsz felébredni. - ölelt meg hevesen. - Bocsáss meg! - motyogta a nyakhajlatomba. Ha nem ismerném, azt gondolnám, hogy...sír.

Kai alig hallható, zokogó hangot adott ki magából, miközben teste remegett. Azt hittem, hogy ketté fog törni, annyira szorongatott, de nem volt szívem mondani neki, hogy lazítson az ölelésén, annyira összetörtnek tűnt, hogy az én könnyeim is kicsordultak.

- Sh! - simogattam meg éjfekete haját. - Élek. És te is élsz! - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.

- Tao-nak vége. - szipogott, mint egy kisgyerek. Még sosem láttam ennyire védtelennek.

Mikor a karjaiban feküdtem – kis híján - félholttan, akkor is képes volt elpoénkodni a helyzetet, ez adott erőt, hogy életben maradjak, de most... valami összetört benne.

- Helyes. Tudtam, hogy képes leszel legyőzni. De akkor mégis, most miért sírsz? - kérdeztem aggódón, mire meglepetten nézett szembe velem.

- Még kérdezed? Meg kellett, hogy szálljalak, aztán a te testedet használtam a harcban. Több napig ki voltál ütve, én azt hittem... - akadt el a szava. - ...hogy már fel sem fogsz ébredni. - ölelt meg ismét. 

- Ahj! - könnyebbültem meg. - Ne aggódj, nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. Ami pedig a megszállást jelenti...én kértelek rá. Emiatt ne emészd magad.

- De mégis...azon az éjen megfogadtam magamnak, hogy nem foglak megszállni. 

- Melyik éjen? - érdeklődtem. Vajon mióta érez irántam valamit?

- Mikor először megcsókoltalak. - húzott le magával az ágyra, így alatta feküdtem, orrunk pedig már majdnem összeért. - Mikor részegen táncoltunk. - mosolygott elbűvölően.

Meglepett a válasza.

- Már azóta...? - nyeltem egyet, mert nem voltam benne biztos, hogy azt a szót kéne használnom.

- Akkor kezdődött. - bólintott. - De az önzésem akkor még nem ért véget. Magam mellett akartalak tudni, hogy ha eljön az idő, meg tudjam védeni a "tulajdonom". 

- Én meg azt hittem, hogy... átversz. Mintha éreztem is volna eleinte, de... nem akartam belátni. Csak hagytam, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan te eltervezed őket. Sokáig nem hittem el, hogy nem szállnál meg.

- Még most is nagyon bánom, hogy megszálltalak. De az ötleted nem volt ostobaság. Bevált. 

- És Sehun? Mi lett vele? - szomorodtam el.

- Azt hittem utálod?!

- Nem volt szimpatikus, de... segített nekünk. A mi oldalunkon állt és .. miattunk halt meg. - Kai is lehangoltnak tűnt, nyílván fájt neki, hogy elveszítette a barátját, de túlságosan felvillanyozta az, hogy mi viszont túléltük a harcot.

- Nagyon sajnálom. De most legalább visszatérhetett oda, ahonnét jött. Új életet kezdhet, egy olyat ahonnét nem tud....lebukni.

- Úgy érted... visszakerült a Mennybe? - lepődtem meg.

- Ühüm. - bólintott. - Még ha angyal vagy bukott is volt, attól még élt. Miután itt elpusztították a testét, a lelke visszaszállt. 

- Akkor...most Tao is ott van?

- Minden bizonnyal. De nem tud már tenni semmit ellenünk.  - húzott magához. - Viszont vannak olyanok, akik még tudnak ártani nekünk. - húzta a száját. - A Hatalmasok. El fognak jönni értünk. 

Sóhajtottam egy nagyot. - Tehát akkor nincs nyugtunk, most sem, hogy Tao-t elintéztük. 

- Nem. - rázta a fejét szomorúan Kai. - Továbbra is menekülnünk kell, változtatni a lakhelyünket, résen lenni, mert bármikor lecsaphatnak ránk. Egészen addig kell ezt csinálnunk, míg be nem bizonyítjuk, hogy nem kell üldözni minket, mert nem teszünk semmi rosszat.

Sok mindent tettem életemben, Ji Eun-ah. Sok rosszat, amire nem vagyok büszke. De megváltoztam. Miattad. Te tereltél a helyes útra. Miattad szeretnék jó lenni. - simogatta meg az arcom. – De valami bizonyítékot kell találnunk, hogy elhiggyék a Hatalmasok. Nem lesz könnyű, de keresünk kell. Akár olyan bukottakat is akik, hasonló helyzetben vannak.

- Gondolod, hogy vannak még ilyenek, rajtad kívül?

- Egészen biztosan. – mondta határozottan. – Egyszer nekünk is elegünk lesz a menekülésből. Egyszer mi is megunjuk a gyilkolást, a megszállást. 

- Akkor… - kezdtem. – Mi a következő lépés?

- Hm… nem is tudom… - felelte csábosan. Végre! A jó öreg flörtölős Kai, visszatért!

- Fogadod, hogy velem maradsz az idők végezetéig, hogy harcolni fogsz velem? – nézett mélyen a szemembe. 

Erre csak egyetlen egy válasz létezett.

- Naná hogy! – vigyorogtam, majd nyomtam egy cuppanós puszit az ajkaira.

- Hát akkor ezt meg is kéne pecsételni, nem gondolod? – kacsintott rám, majd ajkait enyémre tapasztotta és hevesen csókolni kezdett.

20. fejezet

20. fejezet

Igyekeztem nem csak tehetetlenül ott feküdni, mint valami hulla, de képtelen voltam felkelni. A végtagjaim nem akartak engedelmeskedni, az izmaim pedig elernyedtek, mintha nem is lettek volna. Csak annyit tudtam tenni, hogy figyelemmel kísértem, ahogyan Kai és Tao harcol egymás ellen, miközben Sehun ugyanezt tette Tao csatlósaival.

Nem tudom, hogy honnan szereztek hirtelen fegyvert, de gondoltam, hogy ez is valami angyal képesség, mert minden bukott angyal kezében megjelent egy hosszú tűzkard, amivel egymásra sújtottak le. Amint Sehun beleállította kardját az egyik szolgába, az nagy üvöltözés közepette szénné változott.

Jó Istenem! - gondoltam magamban. Ennyire egyszerű őket megölni? Próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy Kai ilyen könnyen hamuvá ég, de nem ment, csak erre tudtam gondolni. Mi van, ha egyszerűen...eltűnik?

- Én nem akartalak volna megölni, bár megérdemelnéd... - mondta Tao Kai-nak.

- Ha abban reménykedsz, hogy felajánlom neked Ji Eun-t, az életemért cserébe, hát akkor nagyon tévedsz! - szűrte fogai között Kai.

- Miért lettél ilyen? - sújtott le mérgesen Tao, de szerencsére Kai kivédte a csapást. - A legjobb barátok voltunk! De te magaddal rángattál minket ide, ahol csak szenvedünk.

- Ha jól emlékszem, nagyon is tetszett neked a Föld. Ugyanannyira le akartál jönni, mint én! Ezt ne tagadd! - mondta Kai, de eközben végig támadásra készen állt.

- Veled akartam maradni, azért! - csapott le Tao, ami ezúttal eltalálta Kai-t. 

- Nem igaz! - kiáltotta vissza. - Sosem kényszerítettelek! Saját döntésed volt, miért rajtam állsz bosszút?

- Mert miattad ragadtunk ebben a helyzetben. Én vissza akartam volna menni. Egészen mostanáig! - mosolygott vészjóslón Tao. - Ami azt illeti, jelenleg nagyon élvezem, hogy fájdalmat okozhatok neked. 

- Térj már észhez, annyi Nefilim van, akit megszállhatsz, miért pont Ő kell? - nézett Kai farkasszemet, miközben próbált ellenállni Tao erejének.

- Megérdemled, hogy elvegyenek tőled valamit, ami igazán fontos neked. Most már hiába próbálsz megpuhítani, nem fog sikerülni. Késő. Már nem érzek semmit irányodba, csak haragot és bosszút. Pár perc múlva Cheshvan és akkor örök hűségre kényszerítem a barátnődet. 

- Csak a holttestemen keresztül! - kiáltotta Kai, majd a kard eltűnt a kezéből, a másik tenyeréből pedig hirtelen egy átlátszó golyó kezdett el növekedni, amit elhajított Tao irányába. Ugyanazzal az erővel, ami engem is eltaszított, ide a pajtába, Tao több métert repült hátra, de még időben kapcsolt és ő is dobott Kai felé valamit. Egy tűzgolyót. Kai sikeresen kivédte, de nem hagyta, hogy Tao visszatérjen. Arcáról lerítt, hogy elméjét elvakítja a harag, és nem várta meg, míg Tao újra támad, utánaeredt és a pajtán kívül harcolt vele, ahol már nem láttam rendesen a háború állását. Mind két fél nagyon erős volt, szóval fogalmam sem volt, hogy ki fog győzni, csak imádkozni tudtam, hogy Kai életben maradjon. 

Valami okból kifolyólag - talán mert annyira látni szerettem volna Kai-t, - ismét elkezdtem megmozdítani a lábaimat, és meglepetésemre, ezúttal -igaz, nagy nehezen, de - fel tudtam állni. 

Az ég váratlanul akkorát dörrent, hogy térdeim ismét összerogytak. Az eső is eleredt, a sötét felhők pedig teljesen eltakarták az eget, annyira, hogy szinte csak a villámok világították be a helyet. 

- Kai! - álltam fel, majd elkezdtem kifelé rohanni a pajtából.

- Nicsak! Megjött a jutalmam. - vágtatott felém Tao mosolyogva.

- Hol van Kai? - estem kétségbe. 

- Kit érdekel Kai, mikor eljött Cheshvan napja?! - kuncogott Tao.

Egyszeriben úgy elöntött a méreg, hogy ész nélkül indultam neki Tao-nak és fojtogatni kezdtem, mintha bármi esélyem is lenne, az ő természetfeletti erejével szemben.

- Olyan ostoba vagy! - ragadt nyakon Tao, majd a levegőbe emelt egy kézzel és teljes erejéből levágott a földre. A szívem már a torkomban volt, de akkor sem adtam fel. Hátha ezzel elvonom egy kicsit Tao figyelmét, hogy Kai lecsaphasson rá. 

Hirtelen a  semmiből egy tűzgolyó repült Tao felé, amivel sikerült pár pillanat egérutat szereznem.

- Kai! - rohantam felé.

- Ji Eun! - ölelt meg szorosan. - Menekülj el! Majd megtalállak, ha itt végeztem. 

- Ááh! - ordított fel valaki. Kai teste megfeszült, érezte, hogy baj van. 

- Sehun... - lehelte. Mind a ketten a hang irányába fordultunk, s még épp el tudtuk kapni a pillanatot, mikor Sehun az egyik szolga kardjától porrá változik. Bármennyire is utáltam az elején, ezek szerint nem ő árult el minket, tehát nem volt okom haragudni rá. Ezért bármennyire is próbáltam visszatartani, könnyeim megeredtek, hiszen elvesztettünk egy barátot.

- Ezt nagyon meg fogod bánni Tao! - nem is gondoltam volna, hogy Kai lehet még ennél idegesebb, de most a teste tüzelt, obszidán színű szemei ijesztővé váltak, majd ismét megindult Tao felé, de ezúttal szétcsapta éjfekete szárnyait és a levegőben támadta meg Tao-t.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig harcoltak a magasban, de semelyikük nem tudta legyőzni a másikat, legalábbis azt hittem. Egészen addig, míg egy hatalmas villámlás következtében egyikük eszméletlenül le nem zuhant az égből.

- Kai! - rohantam volna oda hozzá, de Tao megállított az erejével. A földre kényszerített és valami hallucinációs elmejátékkal gyötörni kezdte a testem. Képtelen voltam kizárni a fejemből, annyira elgyengített, hogy nem voltam képes uralni a testem. 

Csak később jöttem rá, hogy...Tao az imént próbált megszállni, de valahogy sikerült visszaszereznem a testem.

- Ne állj ellen! Akkor csak rosszabb lesz! - ragadta meg a hajam Tao.

Kai!!! Kai! Hallasz? Ne halj meg, könyörgöm! - gondoltam.

Ji..Eun... - Kai hangja megszólalt a fejemben. Sikerült telepatikus úton elérnem hozzá.Tarts ki! Nemsokára visszanyerem az erőm, csak még egy kicsit...

Éreztem a hangján, hogy nagyon szenved. Ennyire még sosem volt Tao fölényben. Valamit tennem kellett! 

Szállj meg! 

Tessék? - hangja még elmémben is ijedt volt.

Szálld meg a testem! Ha te szállsz meg, legyőzheted Tao-t. Megengedem. Meg kell tenned!

Nem kérhetem ezt tőled. Nem akarlak megszállni! Téged nem. Sok mindent szeretnék csinálni a testeddel, de ezek között már rég nem szerepel a megszállás. - kuncogott haloványan.

Tudom, hogy ez egy bűnös kérés, de nincs más út. Inkább te szállj meg, mint Tao. Akkor sose láthatjuk egymást újból. Kérlek! - kérleltem.

Noh Ji Eun... - szólalt meg Kai a fejemben. 

Hm?

Szeretlek.

Erre az egy szóra vártam, amióta megismertem. Persze kicsit más körülmények között szerettem volna hallani a vallomását, de ez is megfelelt, már ettől is boldogság járta át a testem jelen helyzetben.

Én is szeretlek. Most pedig szállj meg!

Furcsa volt ezt kérni a szerelmemtől, de tudtam, hogy meg kell tennem. Fel kell ajánlanom neki a testem, hogy legyőzhesse Tao-t és akkor egyel kevesebb ellenséggel kell majd megküzdenünk a későbbiekben. Tudtam, hogy képes rá.

- Mit próbáltok csinálni? - hallatszódott Tao mérges hangja, de igyekeztem kizárni mindent az elmémből, hogy Kai meg tudjon szállni. A következő pillanatban már éreztem is a nyomást, mint amikor az ember lelke elhagyja a testét. Olyan volt, mint az eszméletvesztés, eltekintve az égető fájdalomtól, mikor megfosztják a lelked a testedtől. Kai-nak sikerült kiűznie, én előttem pedig minden elhomályosult, amint Kai átvette az uralmat a testem felett.

19. fejezet

19. fejezet

* Kai szemszög *

Mikor Kai belépett a hotelszobába, rögtön érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem észlelt semmilyen életjelet a lakosztályban, holott tisztán emlékszik arra, hogy megtiltotta Ji Eunnek, hogy elhagyja a szobát. Akkor mégis miért nincs itt?

Belépett  a szobába, ahol Ji Eun aludt az este és megpillantott egy rózsaszín dobozt az ágyon.

- A francba! - rúgott bele az ágy szélébe Kai mérgében. Tudta, hogy ez kinek a műve és azt is sejteni merte, hogy most mit csinálhat az a személy. Kai hiába kapta elő a telefonját és tárcsázta Ji Eun számát, a lány nem vette fel a telefont. 

- Te rohadék! Ha megtalállak, kitépem a léped! - gyújtotta fel a szemével a dobozt Kai. Ezeket a képességeit mindig titkolta Ji Eun elől, mert nem akarta, hogy féljen tőle, hogy ilyenekre is képes. Így is épp elég megpróbáltatáson kellett eddig keresztül mennie. 

A baj most csak az volt, hogy ez nem egy egyszerű csapdába csalás volt Tao részéről. Ji Eun-ön kívül mindenki tudja, Ő is és Tao is...hogy pár óra múlva Cheshvan, ami pedig azt jelenti, hogy Tao-nak itt a lehetősége, hogy megszerezze Ji Eun testét. Kai biztos volt benne, hogy valamivel ki fogja csikarni a lányból a hűségesküt, ebben nem kételkedett. Az ő helyében Kai is megadná neki, amit akart, ha mondjuk azzal hozakodik elő, hogy megöli a szeretteit a szeme láttára. A különbség csak az volt, hogy Kai-nak Ji Eun-ön kívül nem volt senkije. De a lány önmagában is elég lenne ahhoz, hogy megtegyen bármit, amire Tao kéri.

- Hol a francban vagy? - túrt bele idegesen a hajába Kai, majd lerogyott az ágyra.  Majd hirtelen valami neszre lett figyelmes. Már készítette is be a fegyverét és lassan felállt az ágyról, hogy a zaj irányába osonjon, mikor a szekrényajtó hirtelen kicsapódott.

Sehun lépett ki, kócos hajjal és zavart tekintettel.

- Te mocsok! Elárultál! - rontott neki Kai, s kését a fiú nyakához nyomta. 

- Csillapodj haver! - próbálta ellökni Kai-t, de a bronzbőrű fiú erősebbnek bizonyult. - Nem én nyomtalak fel titeket! Engem is ugyanúgy felültettek. 

Kai kénytelen volt elengedni, de ez nem azt jelentette, hogy elhiszi minden szavát. Most is úgy vélte, hogy Sehunban többé nem szabad megbízni.

- Miről beszélsz?

- Akarod tudni, hol a nőd? - tért a tárgyra rögtön Sehun.

- Nem esek többé abba a hibába, hogy megbízom benned! - mondta Kai ingerülten. Nem szerette, ha játszottak a bizalmával. Azt már megtanulta, hogy a Földön senkiben nem szabad megbízni, hiszen az ő fajtájuk minden egyes nap az életükért küzdenek és annyira sosem hűségesek, mint amilyenek az emberek tudnak lenni.

- Nincs nagyon választásod. - mondta Sehun. - Mellesleg, a legjobb barátok voltunk a Mennyben.

- Igen! Az ott volt. - tette el a kést Kai. Annyira azért bízott benne, hogy tudja nem támadna rá, hiszen egykor valóban a legjobb barátok voltak. - De ne felejtsd el, hogy rajtunk kívül volt még valaki, aki szintén sokat számított nekünk, most pedig az a valaki meg akarja szállni azt az embert, aki a legfontosabb az életemben. Ezt nem hagyhatom. 

- Gondolod, hogy Tao képes lenne ártani neki? - kérdezte Sehun.

- Gondolom. - vágta rá rögtön Kai. - Ő már nem az a Tao akit egykor ismertünk. Nem tehetek mást. - kapta fel a bőrdzsekijét Kai. - Meg kell ölnöm. 

Sehun-nak nem nagyon tetszett az ötlet, mivel húzta a száját. Végül is, érthető, hogy nem akarja holtan látni az egykori jó barátját... - gondolta Kai.

- Tényleg ennyit számít neked az a lány? Bármit képes lennél feláldozni érte? - kérdezte a szőke hajú mélyen Kai szemébe nézve.

- Bármit. Mindent. - felelte rezzenéstelenül.

- Akkor segítek. - törődött bele Sehun. - Ha Tao-t nem is lennék képes megölni, a csatlósaival örömmel végzek. - veregette meg barátja vállát Sehun. 

- De ugye tudod, hogy ott ismerősök is lehetnek? Biztos képes vagy azokat megölni akikkel együtt éltünk hosszú időkig? - figyelmeztette Kai.

- Sok bukottat öltem már meg. Akiket ismertem is azelőttről. Higgy nekem, menni fog! - dobta meg egy félmosollyal Sehun, majd mind a ketten kiugrottak a hotel ablakából és elszálltak, hogy megmentsék Ji Eun-t.

* Ji Eun szemszög *

- Ugye tudod, hogy úgyis megtalál? - kérdeztem Tao-tól, de hangom egy kissé megcsuklott. Ezúttal mégsem voltam annyira biztos abban, hogy rám talál.

- Nem olyan biztos az. Hiszen ő úgy tudja, hogy mindenkivel elfeledtetett mindent. - mosolygott cinikusan. - Csak, hogy én segítettem őket egy kicsit emlékezni...

- Ji Eun? - lépett oda hozzánk Jae Hee. - Te hogy kerülsz ide? Mit történt? Olyan homályos minden... - kezdett el fecsegni, de én közbe vágtam. 

- Ne! Jae Hee! - ragadtam meg a kezét. - Ne beszélj hozzám, menj el! Nem emlékszel rám, érted? - értetlen arckifejezéséből arra mertem következtetni, hogy hiába. Nem ér semmit, bármit mondok neki. 

- Őt hagyd ki ebből! - vetettem oda szúrósan Taonak.

- Az csak rajtad múlik, hogy kihagyom-e. Hogy rajta marad-e a nyakán a szép buksija... - simogatta meg a barátnőm haját.

- Hagyd békén! Ő nem ártott neked semmit! - kezdtem ideges lenni. - Menj el! - rivalltam rá Jae Hee-re, hátha ezzel elijeszthetem.

Valamennyire sikerült is, mert - zavaros tekintettel ugyan- de tovább állt.

- Ugye tudod, hogy milyen nap következik? - tért a tárgyra Tao. - Most nem menekülhetsz. Nincs több kibúvó, nincs több egérút. 

Cheshvan. - jöttem rá. Te jó ég! Holnap lesz Cheshvan. Ami azt jelenti, hogy egérfogóba kerültem. Innen valóban nem volt menekvés. Hirtelen annyi minden játszódott le az agyamban, és valami különös oknál fogva lábaim megiramodtak és elszaladtak Tao elől, pedig tudtam, hogy innen nem szökhetem el, mégis...talán elcsalhatom egy olyan helyre, ahol nincsen veszélyben több száz ember élte.

Kifutottam a hátsó ajtón, az udvarra, ahol csak egy keskeny mező választott el az erődtől. Rohantam, ahogy csak a lábam bírta, és hiába tudtam, hogy a végzetembe rohanok, csak futottam és futottam tovább, miközben a könnyeim patakokban folytak le az arcomon és közben Kai nevét mondogattam, mintha sikerülne telepatikus úton elérnem, holott tudtam hogy ez nem lehetséges.

Az erdő szélén megpillantottam egy romokban álló kis faházat, amint minden bizonnyal istállónak vagy valami raktárhelyiségnek használtak régen. Gondolkodás nélkül arra vettem az irányt, mintha a rothadó cölöpökből álló kuckó meg tudna védeni attól ami vár rám.

- Kitűnő hely a hűségeskühöz. - kacagott fel Tao, mire megtorpantam. 

Most már nem egyedül volt, hanem néhány csatlósa is feltűnt a színen. 

- Kár, hogy tönkretetted ezt a szép ruhát. - mutatott Tao a combomnál kilyukadt estélyire. De jelenleg az volt a legkisebb bajom, hogy kiszakadt a ruhám.

- Köpök a ruhádra és a hűségesküre is. Sosem fogod megszállni a testem! - köptem elé egy nagyot, ami Tao-nak látszólag nagyon nem tetszett, mert képéről lefagyott a mosoly, majd biccentett egyet a fejével az egyik szolgájának, aki kirántotta maga mögül Jae Hee-t.

Tudtam! Tudtam, hogy ez lesz. De ha készséges vagyok vele, ha nem, valaki úgyis meg fog sérülni.

Lábaim megremegtek barátnőm ijedt arcát látva. 

- Ji Eun, mi ez? Mit akarnak ezek az emberek? - kérdezte hisztérikus hangon.

- Tudod hogy megy ez igaz? - kérdezte Tao. - Amint leteszed az esküt, a kis barátnőd szabadon távozhat, én pedig elveszem ami az enyém, Kai pedig belepusztul a fájdalomba a veszteségtől. És mindenki elégedett lesz! - mosolygott ördögien.

- Tévedsz! - vágtam vissza. - Lehet, hogy megkapod a testemet, de ne hidd, hogy Kai annyira odalesz, hogy felszívódik és megemészti a veszteség érzése. Annyira nem vagyok fontos neki.

Erre Tao hangosan felnevetett.

- Ezek most a te érzéseid vagy Kai-é, igazából? Lehet te nem halnál bele a veszteségbe, ha fordított lenne a helyzet, de hidd el nekem! Kai bármit képes lenne feláldozni Te érted. És ezt tudja, hogy tudom. Ezért állok nyerésre. - vonta meg a vállát. - Nekem nincs mit veszítenem, mert mindent elvett már tőlem, amit lehetett! - mondta ingerülten. - Lehet nem mesélte neked, de mi egykoron nagy spanok voltunk, még a Mennyben. De az már régen volt. 

- Te árultad el Őt, nem?

- Ezt mondta neked? Hah... jellemző.  Ez az Ő verziója.

- Tudod mit? Igazából nem érdekel, hogy milyen volt a kapcsolata veled régen, annak örülök, hogy nem vagy már képes többet átvágni, mert nem bízik benned!

- Nagy a szád kislány. - szólalt meg valamelyik csatlósa. A következő pillanatban egy láthatatlan löket érkezett felém, ami magával sodort és erőteljesen nekicsapott a ház falának. Levegőt is elfelejtettem venni, de ha eszembe jutott volna, se lettem volna rá képes.

- Normál esetben azt mondanám, hogy kinyírlak, ha legközelebb hozzáérsz, de most igazán megérdemelte. - mondta Tao hetykén a szolgájának. - Hagyom, hadd kínozd még egy kicsit, valahogy meg kell törni.

Tao szolgája felém vágtatott vigyorogva, mint valami kiéhezett farkas, majd nyakamnál fogva felkapott a földről és könnyedén a levegőbe emelt. 

- Te kis szajha! - szorongatta a nyakam. Hiába próbáltam kiáltani, nem ment, egy nyikkanást se tudtam kipréselni magamból, viszont Jae Hee bömbölve ordítozott mindaddig, míg az egyik pasas le nem csapta, de úgy, hogy elvesztette az eszméletét. 

Éreztem ahogy lassan elhagy az életerőm, hiszen az agyam nem jutott oxigénhez.

- Csak ne öld meg! - halottam tompán Tao hangját. 

- Igenis Főnök! Akkor egy kicsit megpörkölöm... - nevetett hangosan, majd ismét nekivágott a faháznak, de most még nagyobb erővel, úgy hogy a deszkák ketté is repedtek és pedig berepültem a házba.

- Szereted a grill csirkét? Ha? - cibált meg a hajamnál fogva. - Mert én igen.

Lábaim összerogytak, amint elengedte a hajam. Az egész testem sajgott, nem bírtam volna ismét lábra állni, s a legrosszabb még csak most következett. A testemet hirtelen lángok lepték el és iszonyatos módon égetni kezdték a bőrömet.

A hangom elcsuklott, nem voltam képes kiáltani, ilyen iszonyatos fájdalmat még akkor sem éreztem, mikor kést szúrtak a combomba.

A következő pillanatban viszont a lángok kialudtak, én pedig hanyatt vágódtam a földön.

Csak homályosan láttam ugyan, hogy Tao szolgája kileheli a lelkét, majd teste elporlad.

- Kicsim? - vett valaki a karjába.

- K...Kai...? - motyogtam.

- Én vagyok. Shh! - simogatta az arcomat. - Megtaláltalak. 

- Én.. azt..  - nagyon nehezen tudtam kipréselni magamból a szavakat. - ..azt hittem te küldted a ruhát... – magyarázkodtam.

Kai végig nézett rajtam, majd felhúzta a szemöldökét. Erőt adott az, hogy nem vakította el a testemen ékelődő égési sérülések, és nem rohanta le rögtön a brigádot, hanem hogy ilyen helyzetben is ura volt önmagának.

- Piros? - kérdezte. - Viccelsz bébi? A piros a csábítás színe. Miért adnék rád pirosat, mikor már nagyon régen elcsábultam? - mosolygott. – Maradj itt! Ennek itt és most véget kell vetni.

- Ha akarnék se tudnék megmozdulni. – sóhajtottam.

- Oh, megérkezett a herceg fehérlovon!  - lépett be Tao a faházba.

- Ugye tudod, hogy ezért letépem a fejedet a nyakadról… - vált vészjóslóvá Kai arca.

- Állok elébe! – küldött felém egy pajkos csókot. Én viszont egyáltalán nem voltam játékos kedvemben, úgy éreztem, hogy menten szétporladok. Kai sem volt épp vicces kedvében, szinte szikrákat szórt a szeme, látszott rajta, hogy legszívesebben feldarabolná a volt-barátját. 

- Csak nehogy a kis barátnőd lássa kárát. – biccentett felém Tao, majd ismét megragadott az egyik csatlósa, hogy ha sor kerül rá, ha Tao vesztésre állna, akkor könnyedén eltegyen engem is láb alól.

- Kerülj a kezem közé és esküszöm széttéplek, mint etióp gyerek a segélycsomagot. – indult el Kai, Tao felé szélsebesen, s ezzel kezdetét vette a már több évezrede esedékes harc, két bukott angyal között.

 

18. fejezet

18. fejezet

- Elárulod végre, hogy miről beszéltetek Énoch-al? – faggatóztam. – Csak mert ott voltam, de úgy tűnik túl ostoba vagyok ahhoz, hogy megértsem.

- Mindegy. Nem tartozik rád. – ült be az autóba Kai. – A lényeg, hogy sosem jutok vissza a Mennybe és ha jobban belegondolok, nem is akarok. Ilyen áron nem. Meg amúgy is, minek?

- Hogy mondhatsz ilyet? – háborodtam fel.  – Ha visszatérsz nem kell többé megszállnod, megölnöd senkit! Hazatérhetsz. – bármennyire is fájt kimondanom az utolsó szót, úgy éreztem, hogy meg kell győznöm.  Talán mindannyiunknak jobb lesz, ha visszatér.

- Tudod… - fordult felém Kai idegesen. – Nagyon önzőnek tűnik ez a kis szentbeszéd itt! Annyira látszik, hogy csak magadat akarod menteni. – fakadt ki. – Tudhattam volna… - taposott a gázra.

- Ez nem igaz! – ellenkeztem.  – De ha jobban belegondolok van némi jogom ahhoz, hogy így érezzek. Megölted az apámat, Kai! – vágtam a fejéhez, amit talán nem kellett volna, hiszen nem csak erre gondoltam akkor, mikor azt mondtam, hogy jobb lenne visszatérnie a Mennybe. 

Nem akarom, hogy minden egyes percben penge élen táncoljon, hiszen annyi ellensége van, hogy egész életében menekülnie kell. 

- Már mondtam, hogy nem az én hibám volt! – suttogta maga elé Kai.  – De legyen. Igazad van.  – vett be egy éles kanyart a járgánnyal, majd leparkolt egy hotel elé és ki is pattant, anélkül, hogy rám nézett volna. Odadobta a kocsi kulcsot a parkoló őrnek és beviharzott a hotelbe.

- Kai! Várj már! – rohantam utána de ő pillantásra se méltatott.  Remek! Nekem is pont ilyen válságidőszakban kell megbántanom. Legjobb, ha nem mondok semmit, az csak rontani fog a helyzeten. Most az a lényeg, hogy sikerüljön észrevétlennek maradnunk a Hatalmasok előtt és Tao se találjon ránk. 

- Jó estét! – köszönt Kai a recepciónál. – Egy szobát kérek szépen, előreláthatólag két teljes napra. 

- Tehát ezzel együtt két éjszakára? – kérdezte a nő kedvesen mosolyogva Kai-ra. Láthatólag nagyon elbűvölte a lányt, amit nem is csodálok, de visszafoghatná magát kicsit.

- Kivel szeretne osztozni a szobán? 

Na ez már tényleg pofátlanság! – vágtattam oda Kai mellé.

- Velem. – feleltem hetykén.  A nőnek lehervadt a mosoly a képéről, amint rám nézett. Igaz nem nézhettem ki valami fényesen, hiszen szökésben voltam, de a recepciós nőnek sem kéne rögtön rányomulni a helyes, jóképű vendégekre.

- Máris adom. – mondta flegmán a nő. – 413-as szoba. Jó szórakozást! – nézett a szemembe, mire én elfintorodtam. 

Kai ismét szó nélkül lépett be a liftbe. Zavart, hogy meg volt sértődve, de lehet jobb ha nem zargatom tovább, legalábbis ma. Sok minden történt és én rátettem még egy lapáttal azzal, hogy megvádoltam.

- Alszom majd a kanapén. Tiéd lehet az ágy. – dobta magát hanyatt Kai. – Holnap korán reggel elugrok valahova, szóval ne keress. Ne menj sehova, észrevétlennek kell maradnunk.

- Akkor te hova mész? – kérdeztem gondolkodás nélkül.

- Valahova.  – felelte még mindig sértődött hangnemben.

- Jó. – adtam be a derekam. – Sajnálom, oké? – álltam elé. – Igazad van, csak magamra gondolok … - álltam meg egy pillanatra, mert ez azért nem volt teljesen így, de mégsem mondhattam ki, hogy Ő jelenleg a legfontosabb számomra. - …kiborultam, bocsánat. Hosszú nap volt ez a mai. 

- Elfogadom a bocsánatkérést. – mormogta Kai a takaróba. – Most menj, aludj! 

- Jó éjt! – sóhajtottam, majd bementem a másik szobába és lefeküdtem a nagy franciaágyra, ahol Kai is simán elférhetett volna mellettem, de a múltkori eset után, talán nem is baj, ha külön alszik. Még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy mi is történt és a legfőbb, hogy minek kellett volna történnie. Kíváncsi lennék, hogy ő vajon mit gondol erről. Biztos rosszul érzi magát miatta, neki sem lehetett könnyű ezt mind a fejemre borítani, de meg kellett hogy tegye, ha nem akart megölni. 

- Ahj! – sóhajtottam egy nagyot. Annyi akadály van, amit le kell győzni, hogy hirtelen nem is tudom honnan kezdhetném a számolást. És ha ez még nem lenne elég, a nyakunkon a Cheshvan is, bár azt nem tudtam pontosan, hogy mikor, de éreztem, hogy nincs sok nap már hátra.

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el, tehát mondanom sem kell, hogy nem kicsit gyötört a rémálom, Kai-nak egyszer-kétszer be is kellett néznie hozzám, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól vagyok-e.

Másnap reggel, ahogy ígérte, Kai nem volt a hotelszobában. Most végre alkalmam volt lefürödni, és enni egy jó ízűt. Meglepően nyugodt voltam, bár azt nem tudtam, hogy mégis mitől, hiszen többen is üldöznek, ráadásul most totálisan védtelen vagyok, hiszen Kai sincs itt. 

Mikor a szobapincér felszállította a kaját egy csomagot is hozott magával.

- Ezt Önnek hagyták itt, azt mondták, hogy minél előbb kézbesítsem. – adta át a csomagot.

- Köszönöm. – csuktam be az ajtót, majd letettem a nagy dobozt az ágyra és kíváncsian kinyitottam. 

Valami piros anyag volt benne, és rajta egy fehér boríték. Előbb a levelet bontottam ki.

„Remélem tetszik az ajándék! Remélem, hogy viselni fogod ma, a szalagavató bálodon. Tudom, hogy elméletileg elfeledtettem a barátaiddal a létezésedet, de megérdemled, hogy a sok rossz  esemény után, most egy kicsit kiereszd a gőzt. Ott foglak várni a táncparketten.        – Kai  ”

- Óóó! Ma van a szalagavatóm? – kérdeztem magamtól döbbenten, majd kiemeltem a dobozból a ruhát. Nagyon szép, bokáig érő, elegáns ruha volt, csábító piros színnel. Nos… úgy tűnik, hogy már nincs megsértődve, aminek nagyon örültem. 

- Tökéletes! – mosolyodtam el a tükör előtt, mikor magam elé tartottam a darabot.

Mivel Kai azt mondta, hogy ne mozduljak ki a hotelből, ezért egész nap csak henyéltem és ettem. Csak estefelé kezdtem el készülődni a szalagavató estélyre, a baj csak az volt, hogy semmi nem volt nálam, se smink se cipő, ezért mindent rendelnem kellett. Mikor a szobapincér meghozta a dolgokat, felhúztam a ruhát és tettem magamra egy kis sminket, majd felkaptam magamra a cipőt és elindultam a bulira. Kissé furán éreztem magam, hiszen minden egyes percben veszélyben van az életem, Tao biztos itt somfordál valahol a közelben, én meg mégis elmegyek egy olyan bulira, ahol nem is kéne ott lennem, hiszen Kai elfeledtetett mindent a barátaimmal és ismerőseimmel. Mialatt elgondolkoztam azon, hogyan fogok viselkedni a többiekkel, akikkel egykor jóban voltam, eszembe jutott anyám és  Jae Hee-vel?  Vajon mi lehet velük? Az emlékezetkitörlés az ő védelmükre szolgált, akkor vannak biztonságban, ha nem keverednek bele az ügyeinkbe. Ezt apám is tudta, azért élt egy óceányival arrébb tőlünk. Ám úgy tűnik a Sorsom mégis bevégeztetett…

Fél óra múlva meg is érkeztem a buli helyszínére, adtam a taxisnak egy százast, majd nagy levegőt vettem és beléptem az épületbe, ahol minden szépen, gondosan fel volt díszítve, mint egy igazi bálon. Szerencsére olyanok voltak a pénztárnál, akiket nem nagyon ismertem, így nem kellett magyarázkodnom.

- Végzős diák? – kérdezték a lányok.

- Igen. – vágtam rá rögtön, de utána rá is csaptam a számra, hiszen az iskolában senki nem tud az én létezésemről. – De egy másik iskolában. – mosolyogtam kedvesen.

- Tehát akkor külsős. – bólintott. – Akkor a drágább jegyet kell vennie.

Nem okozott problémát, oda adtam neki a pénzt, majd végre beléphettem a táncparkettre.

Alig egy fél óra telt el, de már lefáradtam, pedig senkivel nem kellett beszélnem. Sokan vizslattak, hiszen egyedül jöttem és nem a suliba jártam, de amint megpillantottam Jae Hee-t azon nyomban jobb kedvem lett. Már rohantam volna oda hozzá, mikor valaki megragadta a kezem és magához húzott. Csak annyit hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Jae Hee volt az. 

Annyi minden játszódott le hirtelen az agyamban, hogy azt se tudtam melyik kérdést tegyem fel előbb magamnak. Először is: Hogy lehet, hogy Jae Hee felismert? Honnan tud a létezésemről, mikor Kai azt mondta, hogy kitörölt az agyából. Másodszor pedig…  az érintése annak az embernek aki magához húzott, más volt… nem Kai meleg bőre volt, hanem…

- Tao! – állt meg bennem a vér is, amint felismertem a sötét karikákkal keretezett szempárt. Ravasz mosoly terült szét az arcán, majd végignézett rajtam, miközben karjai satuba szorították a testem.

- Már vártam, hogy megérkezz! – kuncogott. – Nagyon dögös vagy a ruhában, jól választottam.

A francba! Csapdába csalt! Úgy tűnik ezúttal nem menekülök, hiszen Kai-nak fogalma sincs arról, hogy hol vagyok, Tao és a bandája pedig túl erős ahhoz, hogy kijátszhassam őket. Ami pedig még rosszabb… Jae Hee is veszélyben van…

17. fejezet

17. fejezet


Nem tudtam elaludni.
Sirattam az életemet, az anyámat, a barátaimat és Kai-t is. Mindenki elfelejtett, senki sincs velem a nehéz időkben, nincs kire támaszkodnom. Egyedül Kai jelentett biztonságot, de most, hogy megtudtam nem élhetünk boldog, teljes életet, a menekülés iránti elkötelezettségem is alább hagyott. Mégis miért küzdök most? Érdemes egyáltalán menekülnöm a végzetem elől? Nem lenne mégis jobb, ha hagynám, hogy Kai vagy Tao megszálljon?
- Ji Eun!!! - rontott rám Kai. - Azonnal gyere! Itt vannak a Hatalmasok! - rántott föl a tócsából, ami a könnyeimtől alakult a parkettán.
- Micsoda? - kérdeztem rémülten.
- Sehun! - mondta fogat-csikorgatva, amiből rögtön arra következtettem:
- Elárult minket! - leheltem.
- Siess!!! - ragadta meg a kezem, majd maga után húzott Isten tudja, hogy merre. Eltartott egy darabig, míg megszabadítottam szemeimet, könnyeim homályától. Mire kitisztult a látásom, addigra egy föld alatti alagútban voltunk és rohantunk a kijárat felé.
- Nem gondoltam volna, hogy felad minket az a kis szemét! - mérgelődött Kai. - Az egyik legjobb barátom volt a Mennyben és azután is.
- Elég sok "barátod" akarja a vesztedet. - mondtam kurtán. - Mi ennek az oka?
- Mindenki a túlélésért küzd. Mindenki átvágja a másikat. Sehun most azt hiszi, azzal, hogy feladott engem, a Hatalmasok megkímélik és élheti tovább fényűzően az életét. De fogadok, hogy nem éli meg a holnapot. Ahogy mi sem, ha nem sietünk! - rúgta ki a titkos ajtót és engem is felhúzott a felszínre.
- Kapaszkodj! - mondta, majd szárnyait kitárta és karjaival erősen szorította testemet az övéhez.
Imádtam ezt az érzést. Mikor a levegőben repültünk, csak mi ketten, a felhők között. Normális esetben fáztam volna, hiszen csak egy hálóing volt rajtam, de Kai testének melege elfeledtette velem a libabőrt és fogvacogást. Ismét csak gyönyörű arcára és éj-fekete szárnyaira koncentráltam. Bármennyire is haragszom rá, bármennyire is lehetetlen, hogy mi ketten boldog életet éljünk egymás mellett...attól még ugyanúgy szerettem.
- Miért kell bukott angyalnak lenned? - kérdeztem halkan.
Kai rám pillantott hosszú szempillája alól. Holló-fekete haja kócosan keretezte szép arcát. Gyönyörű látványt nyújtott a sötétben.
- Ha tudnád hányszor kérdeztem én ezt magamtól az évek során? - sóhajtott. - Bár ne lennék az. Bár ne kéne menekülnünk, annyira normális pár lehetnénk... - mondta szomorkásan.
- Leszámítva a tényt, hogy észre sem vettél volna, ha nem lennék annak a Nefilimnek a  leszármazottja, akit évekig megszálltál.
- Nem cáfolom. Igaz, hogy így kezdődött. Az volt a célom, hogy magamba szédítselek és ne kelljen erőszakot alkalmaznom, mikor meg akarlak szállni, hanem önként felajánlanád a tested nekem.
- Túl őszinte vagy már. - fintorogtam.
- Ha tudnád mennyi minden van még, amit nem mondtam el...
- Nem is akarom tudni. Amit nem tudok, az nem fáj. - mondtam szilárdan. - Most hova megyünk?
- Énoch-hoz. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Kai.
- Az Ármon-hegyre? És ha tévesek a forrásaink? Ha nem is ott lesz? - kérdeztem aggódva.
- Ott kell lennie. - mondta határozottan. - Eddig nem mertem bátorságot sem venni ahhoz, hogy meglátogassam. Eddig beletörődtem, hogy nincs remény a megváltásomra. De te megadtad nekem ezt a reményt. - nézett le rám bűnbánóan.
Ezek szerint nem csak egy élvezeti cikket és a túléléséhez szükséges testet lát bennem? Vajon szeret-e egy kicsit is ahhoz, hogy megváltásért könyörögjön az Istenhez?

- Itt vagyunk. Szerencsére elvesztették a nyomunkat . - nézett fel az égre Kai, miután leszálltunk a hegyen.
- Nem akarok durvának tűnni, de... k*rva hideg van. - vacogtam. - Mindjárt megfagyok.
- Itt van. Öltözz fel! - kapott elő a táskájából egy kabátot. Nem is láttam, hogy hozott magával táskát.
- Kösz. - motyogtam, majd magamra kaptam a bundát. - Ahh! Dejó meleg.
Kai megmosolyogta elégedett reakciómat, amitől a szívem ismét felmelegedett. Hogy én mennyire imádom ezt a mosolyt! - gondoltam magamban.
- Menjünk be! - mondta Kai.
Egy nagy templomnak tűnő épület állt mellettünk, ami inkább hasonlított egy várromra, mint ép kinézetű építményre. Kísérteties kinézete volt, de nem érdekelt túlzottan, a lényeg, hogy megleljük benne Énoch-ot. Ezért hát követtem Kai-t a templom belsejébe egészen addig, míg meg nem pillantottunk egy tábortűz félét az egyik teremben. Mellette egy öreg, szakálas, bozontos hajú és kissé hiányos öltözetű férfi ült, csukott szemmel. Testét tetoválások díszítették és valamit motyogott hangosan, miközben előre-hátra dülöngélt ültében.
Mikor meghallotta lépteinket, abbahagyta a monológját és szemei hirtelen kipattantak.
Közelebb merészkedtünk Kai-val az öreghez, így szembe kerültünk vele.
- Egy Bukott! - jelentette ki hangosan, amitől kissé meg is ijedtem.
- Így igaz. - mondta Kai. - A segítségedért jöttünk, Nagy Énoch! - hajolt meg a tűz előtt Kai. Én követtem a példáját, nem akartam szemtelennek tűnni.
- Tudom mit akarsz, Bukott! - nézett ránk világoskék szemével, amelyben visszatükröződött a narancssárga tűz lángja.
- Azt mondod, hogy van rá mód, hogy ember legyek?
- Embeeer? - nevetett fel az öreg, amitől a hideg is kirázott, pedig jelenleg nem fáztam. - És az Isten árulásáért ki fog vezekelni?
- Már épp eleget szenvedtem. Beismerem, hogy hibáztam, mikor fellázadtam Isten ellen. Szeretném a bűneimet jóvá tenni. Lehetséges ez? - kérdezte Kai aggódó hangnemben.
- A bűneidet bármikor jóvá teheted, attól még nem válsz emberré. - felelte Énoch.
- Akkor mit kéne tennem?
- Mivel te a Tizek vezére voltál, Szamtázaz, a bűnöd sokkalta súlyosabb, mint egy egyszerű mennybéli angyalé. Az arkangyaloké után, a te pozíciód volt az egyik legfontosabb. Azért a bűnért, hogy ezt félre dobtad a földbéli élvezetekért, nem jár megbocsátás. Nincs bűnbocsánat számodra.
Ledermedtünk. Tehát nincs esély?
- Valamit biztosan lehet tenni. - állt ki véleménye és akarata mellett Kai.
- Hamarosan eljő Cheshvan napja. Meg kell szállnod valakit. - tájékoztatta Énoch Kai-t.
- Épp ez a lényeg. Nem akarok megszállni senkit! Főleg nem Őt! - mutatott rám Kai.
- Nem vagy te egy kicsit vakmerő? Azt kérni, hogy hadd lehess ember...
- Úgy hallottam, hogy nem lehetetlen. - vágott közbe Kai.
- Az a sejtésem, hogy ezt egész biztos a könyvem legendájának létezéséből következtetted ki. Hadd tájékoztassalak, hogy Énoch könyve nem létezik. Csak egy mese.
Hogyan? - néztem rá Kai-ra ijedten.
- Ez azt jelenti, hogy semmi esélyem arra, hogy feladjam bukott mivoltomat egy kevésbé fájdalmas létezésre?
- Az, hogy ember legyél, nem lehetséges. Hiszen te nem vagy emberi, te a Mennyben születtél, a Föld sosem volt az otthonod.
- Ez azt jelenti, hogy....a Mennybe...visszatérhet? - kérdeztem.
- Az nem kizárt. - felelte az öreg.
Fogalmam sem volt, hogy Kai miért nem örül a hírnek, hogy megszabadulhat fekete szárnyaitól és nem kell többé menekülnie és megszállnia az embereket, egészen addig, míg belenéztem sötét szemeibe. Ha felmegy a Mennybe, ha hazatér...még annyira sem lehetünk együtt, mintha itt maradna a Földön Bukottként.
- Ahhoz, hogy visszatérhess... - kezdte Énoch. - Fel kell áldoznod azt, ami számodra a legfontosabb.
Kai tekintete még mindig fogva tartotta az enyémet. Mindent ki tudtam belőle olvasni, csak azt nem, hogy mi számára a legfontosabb. Azt tudom, hogy számomra mi, de mégsem indulhattam ki a saját szemszögemből. Arról, hogy Ő mit érez, mit tart a legfontosabbnak fogalmam sem volt. Csak remélni tudtam, hogy Én vagyok az, de ha így is lenne...az azt jelentené, hogy fel kéne áldoznia a kapcsolatunkat azért cserébe, hogy hazajusson.
Ez szintén nem kielégítő választás.
- Kétlem, hogy csak ennyi lenne. - szűkültek össze gyanakvóan Kai szemei. - Lehetetlen, hogy ennyivel kiválthatom a bűnömet.
- A feltételnek két értelmezése van. Az egyik, a szó szoros értelmében való 'feláldozást' jelenti. A másik, hogy meg kell válnod attól, amit a legjobban szeretsz, hiszen a Mennybe nem viheted magaddal.  Ez esetben... számodra ez mindkettőt jelenti, ha jól sejtem. - suttogta tudálékosan Énoch, mire Kai lefagyott.
Csak én nem értem? - kapkodtam ide-oda a tekintetem.
- El kell pusztítanom azt a dolgot, amit a világon mindennél jobban szeretek és fel kell áldoznom Istennek, azzal az ürüggyel , hogy ismét csak ŐT fogom követni? - kérdezett vissza Kai. - Jól értem?
Énoch bólintott egyet.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Köszönjük szépen a segítséget. - állt fel hirtelen Kai. Követtem a példáját, de fogalmam sem volt, hogy miről volt szó a beszélgetés utolsó fázisában.
Kai meghajolt, majd hátat is fordított az öregnek.
- Nem fogod megtenni. Jól feltételezem? - kiáltott utánunk Énoch. - Hiszen nem tudod elpusztítani azt, amit igazán szeretsz, különben semmi értelme nem lenne a küzdelmednek.

16. fejezet

16. fejezet

- Itt is vagyunk. - fékezett le Kai egy villa előtt.

- Azt a... - kezdtem volna káromkodni a nagy kastély láttán. Egyeseknek nagyon jól mehet. - Itt lakik a barátod?

- Csak nem azon jár az eszed, hogy megkörnyékezed? - nézett rám ravasz mosollyal Kai. - Hátul egy óriási medence is van. - húzogatta a szemöldökét.

- Ugyan. - legyintettem. - Nem utazok nagy kutyákra. - dugtam ki a nyelvem, majd a kar után nyúltam, hogy ki tudjak szállni, de Kai megakadályozott. Karja az én karomat, teste pedig az én testemet tartotta fogva. Hirtelen a levegő is belém szorult, majd nagy szemekkel kezdtem el magam elé bámulni, és igyekeztem nem megmozdulni. Kai-nak ezúttal viszont nem az volt a célja, hogy meleg helyzetet teremtsen, csak meg akarta akadályozni, hogy kiszálljak.

- Te maradj most benn! - mondta.

- Miért? - kérdeztem gyanakodva.

- Mert azt mondtam. - felelte pajkosan, majd elhúzódott és kiugrott az autóból. Be se csengetett a házba, egyszerűen bemászott rajta. Ahogy figyeltem, miközben a nagy kapun húzta fel magát, észre vettem, hogy a teste szinte...tökéletes. Csábító és pasis. Bár nem volt nagy darab, mégis volt a mozgásában valami férfias és szexi. Bele se mertem gondolni, hogy hány lánnyal lehetett már dolga, hiszen ilyen adottságokkal bármelyik lányt megkaphatta. És meg is kapta, gondolom.

Amint azon kezdtem el agyalni, hogy milyen finom lehet bőrének illata, valaki bekopogott az ablakon, amiért hálás is voltam neki. Ki tudja mi történt volna, ha nagyon belemerülök ebbe a témába. 

Egy ismeretlen srác állt az autó mellett, és befelé bámult. Szőke haját rózsaszín és kékes csíkok díszítették, helyes volt, akárcsak Kai, bár őt nem körözte le.

- Te ki a frász vagy? - olvastam le a szájáról.

Letekertem az ablakot, majd megszólítottam, ugyanolyan hangnemben.

- TE ki vagy? - kérdeztem.

Hirtelen, a semmiből Kai ugrott le a fiú mellé, mintha az égből pottyant volna.

- Hello haver! - mosolygott szélesen az idegenre.

- Szamtázaz?! - lepődött meg a srác, majd megölelte Kai-t.

- Itt Kai. – veregette meg a hátát Kai. – Mennybéli nevem. – mondta nekem Kai. – Amúgy ő Sehun. – mutatta be az idegent, aki már első pillantásra nem volt túl szimpatikus. 

- Épp hozzád jöttünk, beengedsz? – kérdezte Kai Sehuntól.

- Persze, ha akartok meg is szállhattok itt. Úgy látom, menekültök.

- A Hatalmasok ránk küldték a Büntetőket. Igen, menekülünk.

- Merre tartotok? – faggatózott Sehun, miközben betessékelt minket a házába. Kai már nyitotta volna a száját, de én hátba vágtam, jelezve, hogy nem tartom jó ötletnek kifecsegni a szándékunkat.

- Csak úgy…menekülünk. – vágtam közbe. Sehun rosszalló pillantással méltatott, mire egy grimaszt vágtam rá.

- Szerintem akkor sem kéne megbízni benne. – mondtam Kainak.

- Ő az egyik legrégebbi barátom.

- De van benne valami nagyon gyanús. – vitatkoztam. – Nem láttad az arckifejezését, mikor nem árultuk el neki hova megyünk.

- Megbízom benne. – feküdt hanyatt a nagy ágyon Kai.

- Bennem nem? – ocsúdtam fel.

- Őszintén? 

- Hát ez aztán szép! – képes volt egy perc alatt felidegesíteni. – Én akkor sem maradok itt, tuti nem biztonságos. – indultam kifelé, de Kai hirtelen előttem termett.

- Nem mész sehova! – nézett velem farkas szemet.  – Itt maradsz amíg mondom.

- Ugyan már! Kivagy te, hogy meg mondd mit csinálhatok? Torkig vagyok már a parancsolgatásaiddal! – löktem volna arrébb, de ő megragadta lendülő kezemet. 

- A gazdád. – tekintete szikrákat szórt, kissé megijedtem tőle.

- Na húzz arrébb! – pipultam be, majd sikerült odébb löknöm.

Fogalmam sincs, hogy mi történt hirtelen, de a következő dolog amire feleszméltem, az az volt, hogy Kai teljes erejéből nekem esik, felkap a karjai közé és erőteljesen neki vág a falnak. Felnyögtem a hirtelen fájdalomra, de nem érdekelt, hiszen Kai teste nyomódott az enyémnek, miközben ingerült arca szinte simogatta az enyémhez. Bizonyára az idegesség váltotta ki belőle, de így annál izgalmasabb volt, ahogy éhes tekintettel kereste számat, és mikor észhez kapott már rá is vetette magát. Az előbbi veszekedés hirtelen el is felejtődött. Olyan durván csókolt, hogy a levegő is a tüdőmbe szorult, de nem számított, hiszen erre vártam már mióta. Éhesen faltuk egymást, miközben Kai teste hullámzó mozdulatokat írt le, amitől csak még jobban felizgultam. Ágyéka az enyémhez dörzsölődött és még ruhán keresztül is éreztem, hogy férfiassága merevedni kezd. Ott tapogattam, ahol értem. Beletúrtam dús, hollófekete hajába, amiben el is időztem egy darabig. Az ő tenyere pedig a fenekemet markolászta, hiszen tartania kellett valahogy, de mikor azt megunta, még szorosabban nyomott neki a falnak, hogy megtámasszon, kezei pedig a mellemet, majd a hajamat kezdték el masszírozni, nem olyan lágyan, mint amilyenre számítottam, hanem durvábban, ami még jobb volt. Normális esetben nem bírom a durvaságot, de Kai-ból olyan szexuális vágy sugárzódott, ami rám is kivetült, így bármire készen voltam, amit csak kért.

- Akarlak. - nyögtem kéjesen.

- Hát még én mennyire... - lehelte Kai.

Kezei ismét lecsúsztak a fenekemre, majd megmarkolta és elindult velem az ágy felé. Lábaimat szorosan fontam össze csípőjénél, majd elkezdtem csókolni gyönyörű nyakát.

Mikor ledobott az ágyra, egy pillanatra egymás szemébe néztünk, majd elnevettük magunkat, de ez cseppet sem zökkentett ki minket a dologból. Miközben csókolt, rám feküdt, majd testével szinte betakarta az enyémet. Hullámzó mozgása teljesen beindított, úgy éreztem, hogy egyáltalán nem is lenne szükségem előjátékra. De a legjobb részt nem hagyhattuk ki. - gondoltam magamban izgatottan.

Kai felhúzott, hogy le tudja venni rólam a felsőt, de közben egy pillanatra sem hagyta abba ajkaim kényeztetését. Csodálatos érzés volt húsos ajkait az enyémeken érezni, miközben nyelve szinte bejárta szám minden egyes szegletét.

Mikor lekerült rólam a felső és a melltartó is, neki álltam, hogy én is levegyem róla a felsőt. Szó szerint letéptem róla a fekete, testhez simuló pólót.

- Ettől már rég meg kellett volna szabadulni. - mondtam pajkosan, mire Kai erotikusan felnevetett.

- Te hibád, hogy nem tépted le korábban. - nyalta meg a számat, majd ismét lehunytuk a szemünket és lefeküdtünk.

Végül a nadrág is lekerült rólunk, így már csak egy ruhadarab volt útban. Amíg Kai a mellem csókolgatásával volt elfoglalva, én addig kábult állapotban, de próbáltam lehúzni róla a boxerét, miközben tenyeremmel lassan végigsimítottam izmos fenekén. Mikor elém tárult merev férfiassága csak még jobban elkapott a hév és sürgetni kezdtem a dolgot.

Kai sem szerette a tétlenséget, így mikor engedélyt kapott a tempó gyorsítására, lekapta rólam a bugyit, és szájával elkezdett lefelé haladni a testemen. Igyekeztem nem nagyokat nyögni, nehogy Sehun megtudja mi folyik itt éppen, de nagyon nehezemre esett visszafognom magam.

- Gyönyörű vagy! - suttogta Kai, majd azután megéreztem nyelvét a legérzékenyebb helyen. Nagyot felnyögtem, akkor már nem érdekelt, hogy Kínában is hallják. Pár percig még kényeztetett, majd felegyenesedett és ismét rácuppant a számra. Elég furcsa érzés volt a saját ízemet a számban érezni, de a tudat, hogy Kai közvetítette csak még jobban lázba hozott.

Mind a ketten türelmetlenek lettünk, de Kai valamelyest még türelmetlenebb.

- Nem leszek kíméletes. - mondta pajkosan, miközben ravasz tekintetével rám nézett.

- Ne is. - vágtam rá mosolyogva. 

Elhelyezkedtem vele szemben, majd Kai ráültetett merev férfiasságára. Mikor belém hatolt mind a ketten felordítottunk, fejemet a nyaka hajlatába fúrtam, ő pedig az enyémbe, majd elkezdett pumpáló mozgásokat végezni alattam. Pár perc múlva már annyira elvesztettem az eszem, hogy egy hang sem jött ki a torkomon, csak némán kiáltottam és Kai izmos hátát szántottam körmeimmel.

Ő a fülembe szuszogott, de mikor erősebbeket lökött ő is felnyögött. 

Nem is tartott sokáig, míg elélveztem. Kai puszta hangjától is képes lennék simán elmenni, pláne akkor, mikor bennem mozog.

- Ji Eun... - nyögte. Mondani akart valamit, de nem bírt koncentrálni.

- Hm? - hajoltam rá, majd ismét csókolni kezdtem. A legjobb az lenne, ha nem is beszélne.

- Én... - újabb nyögés, majd a tempót is felgyorsította. Fejét a kéj gyönyörétől hátra dobta, majd szexuálisan harapdálni kezdte alsó ajkát. Festői pillanat volt. Gyönyörű.

Majd ismét rátapadt nyakam harapdálására, ami csak fokozta a vágyunkat. Követtem a példáját és fogaimmal én is szívni kezdtem finom nyakát.

- Mondanom kell...valamit... - fújtatott.

Hirtelen lelökött az ágyra, majd felém tornyosult és durván csókolni kezdett, miközben lökései egyre hevesebbek lettek. Már számolni sem tudtam, hányszor élveztem el, Ő viszont még csak most ért volna a csúcsra.

- Én nem...nem tehetem meg... - nyögte. - Lökj el!

- Mi? - nyitottam ki a szemem. Miért kéri, hogy lökjem el???

- Lökj már el! - ordított a képembe. Nem értettem, hogy mi a baja. Nem élvezi vagy mitől fél?

- Az Istenit, Ji Eun! - húzott öklével egyet a fejem mellé, az ágyba, amitől megrémültem.

Kai gyorsan kihúzódott belőlem, majd el is tűnt, mint a kámfor. Onnan tudtam, hogy a fürdőbe ment, hogy az ajtó becsapódott, majd a víz elkezdett hangosan folyni.

Ott ültem lefagyva. Mégis mi a franc történt? - takartam be magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Lehet olyasmire vettem rá, amit ő nem akart megtenni? Csak nem bírt magával és azért hagyta magát? Végül is ő egy nőcsábász, valószínű a kedvenc elfoglaltsága a szex.

Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak, komolyan...

Kai fél óra múlva kinyitotta az ajtót. Én még mindig ott ültem, bár azóta felhúztam a fehér neműm. Kai derekát egyetlen törölköző fedte, haja vizes volt, gondolom rögtön le is zuhanyozott. Az a baj, hogy ezek után is csak arra tudtam gondolni, hogy milyen őrjítően szexi.

- Elmondanád, hogy mégis mi a jó franc volt ez? - kértem számon.

Kai hangosan sóhajtott egyet, majd elindult és leült mellém. Még sosem láttam ilyen állapotban, olyan megtört volt. Gyenge.

- Figyelj...van valami, amit nem tudsz. Mármint nem is mondhattam el, reméltem, hogy nem fajul idáig a helyzet, de hülye voltam és engedtem a kísértésnek. A szerencse az, hogy még időben kapcsoltam és nem történt meg... - magyarázkodott, majd mikor értelmetlen fejet vágtam, kibökte:

- Én... mármint a magam fajták nem... nem élvezhetnek el emberekben.

Egy kissé meglepett a dolog, nem számítottam erre, valójában nem is szívesen beszélnék erről, mert zavarba hoz.

- Hogy érted? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Ha egy bukott angyal elélvez egy női testben, akkor... kilencvenkilenc százalékos az esély, hogy meghal.

Ez elég értelmetlenül hangzik.

- Mi? - kérdeztem vissza.

- Az illető terhes lesz. A magzat viszont megöli a kihordóját. Hiába vagy negyed részt Nefilim, még te is belehalnál ebbe. Tudom jól, hidd el. Te sem élnéd túl… - nézett maga elé bűnbánóan. Ez pedig arra mert következtetni, hogy…:

- Te….te ezt saját tapasztalatból tudod? – nyeltem egy nagyot. Kai viszont nem válaszolt. – Ha? – erőlködtem, holott már tudtam a választ a kérdésemre.

- Teherbe esett tőled már valaki? – tettem fel nyíltan a kérdést. Kai alig láthatóan bólintott. A lélegzetem is elakadt. – Megöltél egy nőt azzal, hogy lefeküdtél vele? – suttogtam inkább magamnak, mint neki. Nem akartam elhinni, majdnem én is így jártam. Ez rossz, nagyon rossz…. – pattantam fel a helyemről.

Ez azt jelenti, hogy bármennyire is szeretem Kai-t, hiába nem törődöm a baklövéseivel, amiket elkövetett, nem lehetek vele igazán. Hiszen Ő nem ember. 

- Tűnj el! – mondtam.

A levegő megfagyott, Kai felkapta a fejét, de egy szót sem szólt. Már akkor beletörődött abba, hogy nem lehetünk együtt, mikor megismert. Én is csak egy újabb strigula vagyok a falán, mint a többi nő akivel lefeküdt. Egy óra élvezeti cikk, semmi több.

Amint Kai lassan kisétált a szobából és becsapta maga mögött az ajtót, szinte összerogytam a fájdalomtól. Életemben nem sírtam még ennyire, mint amennyire akkor zokogtam.

15. fejezet

15. fejezet

- Áúcs, ez fáj! - markoltam bele a kanapéba, miközben Kai a sebeimet látta el.

Kínosan éreztem volna magam, egy száll bugyiban, de jelen helyzetben sokkal jobban izgatott a fájdalom, ami a lábamból kiindulva, végigszántott az egész testemen.

- Kis híján átszúrta a combodat! - háborgott Kai, és valóban...arcán feltűnő ráncok, mérges hatást kölcsönöztek, az amúgy szép arcára. Ijesztő volt.

- Érzem, hidd el... - fújtattam, miközben próbáltam visszatartani a sikolyomat.

- Fél napba se telik, meg fogsz gyógyulni. - kötötte be mindkét lábamat. - Nem is értem. Eddig nem tűnt fel neked, hogy feltűnően gyorsan gyógyulsz? Nem úgy, mint egy angyal, nekünk pár perc is elég, de neked sem telik bele egy napba.

- Nem tűnt fel, tudod...nem hittem volna, hogy valaha életre fog kelni a Biblia. - feleltem kissé ingerülten, mire Kai elmosolyodott és elment kezet mosni.

- Ha már a Bibliánál tartunk... - gondoltam jobb lenne minél előbb megemlíteni neki ezt, bár a reakciójától nagyon féltem. - Mit tudsz Énoch könyvéről?

- Azt, hogy nem létezik. - vont vállat Kai. Nem éppen erre a válaszra számítottam.

- Maga Énoch sem? - faggattam tovább.

- Oh, Ő nagyon is létezik... - forgatta a szemét. - De ha lehet messze elkerülöm. Semmi kedvem hallgatni a hasztalan szent-beszédeit.

- Keressük meg! - szólaltam meg pár perc néma csend után. Ha határozott vagyok, talán belemegy. De ő csak a képembe nevetett, ami nagyon rosszul esett.

- Most mi van? - kérdeztem felháborodottan.

- Miben mesterkedsz? - szemei csík alakúvá váltak, miközben engem vizslatott. Gyanakodott. - Miért kéne nekünk Énochot megkeresnünk?

- Ő talán tud segíteni, talán van rá valami mód, hogy ne kelljen megszállnod embereket...

- Először is tisztázzuk... - vágtatott felém. - Amint feltűnnék Énoch előtt, ő azon nyomban átadna engem a Hatalmasoknak. Kettő: szinte száz százalék, hogy nincs erre "gyógymód" és három: bukott angyal vagyok. Az a dolgom, hogy megszálljam, az amúgy egyébként sem embereket, hanem Nefilimeket... 

- Te nem akarnál megszabadulni ettől a tehertől? - próbáltam felállni, de eléggé nehezen ment. Mindenesetre, a szemébe akartam nézni, hátha tudok hatni rá. 

Kai nagyon közel állt hozzám, tekintete mély volt és bánatos. Már szinte megsajnáltam.

- Nem tudom eldönteni, hogy igazából engem vagy saját magadat akarod-e megmenteni... - lehelte a számba, amitől ismét megremegett a lábam, bár az lehet a fájdalomtól volt. – Bár van egy olyan sejtésem, hogy az utóbbi…

Kai karja a derekam köré tekeredtek, én pedig megkapaszkodtam a csípőjében. 

- Mindkettőt. - tekintetünk annyira egymáséba fúródott, hogy teljesen elvesztem. - Nem akarok kinyúlni, még mielőtt élhetnék. Ami pedig még fontosabb. Nem akarok a te kezeid által meghalni. - hajtottam fejemet a vállára.

- Nem vagyok méltó ahhoz, hogy elvegyem az életedet, ezzel arra célzol? - hallottam, hogy hangjában ott bujkál a humor szerény szikrája, bár ez a helyzet egy cseppet sem volt vicces. Annyira viszont már ismertem, hogy tudjam, így próbálja leplezni azt, ha elgyengül. 

- Nem egészen, de így is értelmezhetjük. - mosolyogtam, miközben elhúzódtam. Azt sem értettem egyáltalán, hogy miért öleltem meg ennyire...érzelmesen.

Ha már itt tartunk... a klubban történt csókunk hirtelen el is felejtődött. Az én emlékezetemben még tisztán éreztem nedves ajkai, lágy simogatását az enyémen, de nem mertem felhozni ezt a témát.

- Sss! – tette a szám elé a mutató ujját Kai. – Valami nincs rendben. Gyere! – ráncigált magával a szobájába, ahol feltűrte a szőnyeget. Egy titkos átjáró bejárata tűnt fel előttem, hirtelen a semmiből, majd Kai kinyitotta és letessékelt.

- Itt vannak a Bűntetők! – suttogott Kai. – Megtaláltak. – mérgelődött. – A francba!

- Most akkor mi lesz? – kérdeztem halkan. – Menekülnünk kell! Mind a kettőnket üldöznek.

- Elsősorban engem igen, de ha megtudják, hogy velem vagy… még többen jönnek majd el. Dupla préda. 

- Menjünk Énoch-hoz! – javasoltam ismét, aminek Kai nagyon nem örült.

- Meg akarsz öletni? – kérdezte komolyan. – Vagy halni?

- Legalább próbáljuk meg! – erőlködtem. – Tudom is, hogy merre kell keresni. 

- Az Ármon-hegyen, igen én is tudom. De sosem terveztem, hogy oda megyek. – grimaszolt.

- Valld be! Te is kíváncsi vagy, hogy van-e még remény a javulásra. – ez már kezdett kissé belebeszélésnek hangzani, de mindenképen meg kell próbálnunk.

Pár perc gondolkodás után megszólalt:

- De csak azért, mert amúgy is menekülnünk kell! – adta be a derekát végre Kai. – Ha kinyúlok az viszont a te hibád lesz. – fogta meg a kezem, majd elindultunk a titkos alagúton keresztül, fel a felszínre.

- Kéne egy kocsi. – mondtam, mikor kiértünk. Abban a pillanatban meg is jelent egy menő, fekete terepjáró.

- Egy sima sportkocsi is megtette volna, miért kellett mindjárt Jip? 

Kai csak pajkosan elmosolyodott, majd beszállt az autóba. Követtem a példáját.

- Elméletileg három nap és odaérünk. – mondta. – Azzal viszont számolni kell, hogy Tao és a Hatalmasok is üldöznek. Óvatosan kell mozognunk, főleg a megszállást illetően. Előbb be kell ugranom egy barátomhoz.

Már fél órája utaztunk, mikor egyszer csak kínos csönd telepedett le ránk. Olyan sok mondandóm lett volna, annyi mindent szerettem volna megbeszélni vele, de ehelyett csak annyit mondtam:

- Köszönöm. – fürkésztem gyönyörű, bronzbarna arcát.  Legszívesebben azt mondanám, hogy: „Köszönöm, hogy vagy nekem.”, de félek ezzel elijeszteném. Ő nem az a fajta srác, aki értékelné, ha egy lány bevallja neki az érzéseit. Nem is hiszem, hogy megértené, hisz ő egy nőcsábász, igazából nem is szabadna bíznom benne. Mégis… megmentett. Elbújtat, törődik velem. A kérdés már csak az, hogy ezt mind azért, mert egészséges testet akar megszállni Cheshvan napján, vagy mert…

- Nem hittem volna, hogy valaha kimondod. – mosolygott maga elé Kai. – Szívesen. – nézett rám átható pillantással, amitől a szívem azon nyomban hevesebben kezdett el dobogni. Ez az arc, ez a mosoly…

És akkor rájöttem:

- Szerelmes vagyok belé. – ocsúdtam fel magamban. Sajnos ezt hangosan is kimondtam, mire Kai meglepett arccal nézett rám.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Semmi, semmi. Vezess csak! – kaptam el a tekintetemet gyorsan, majd a mellettünk elhaladó tájat kezdtem bámulni, miközben hitetlenkedtem.

Beleszerettem apám gyilkosába, aki majd engem is el fog tenni láb alól. Lehetne ennél abszurdabb az életem?