18. fejezet

18. fejezet

- Elárulod végre, hogy miről beszéltetek Énoch-al? – faggatóztam. – Csak mert ott voltam, de úgy tűnik túl ostoba vagyok ahhoz, hogy megértsem.

- Mindegy. Nem tartozik rád. – ült be az autóba Kai. – A lényeg, hogy sosem jutok vissza a Mennybe és ha jobban belegondolok, nem is akarok. Ilyen áron nem. Meg amúgy is, minek?

- Hogy mondhatsz ilyet? – háborodtam fel.  – Ha visszatérsz nem kell többé megszállnod, megölnöd senkit! Hazatérhetsz. – bármennyire is fájt kimondanom az utolsó szót, úgy éreztem, hogy meg kell győznöm.  Talán mindannyiunknak jobb lesz, ha visszatér.

- Tudod… - fordult felém Kai idegesen. – Nagyon önzőnek tűnik ez a kis szentbeszéd itt! Annyira látszik, hogy csak magadat akarod menteni. – fakadt ki. – Tudhattam volna… - taposott a gázra.

- Ez nem igaz! – ellenkeztem.  – De ha jobban belegondolok van némi jogom ahhoz, hogy így érezzek. Megölted az apámat, Kai! – vágtam a fejéhez, amit talán nem kellett volna, hiszen nem csak erre gondoltam akkor, mikor azt mondtam, hogy jobb lenne visszatérnie a Mennybe. 

Nem akarom, hogy minden egyes percben penge élen táncoljon, hiszen annyi ellensége van, hogy egész életében menekülnie kell. 

- Már mondtam, hogy nem az én hibám volt! – suttogta maga elé Kai.  – De legyen. Igazad van.  – vett be egy éles kanyart a járgánnyal, majd leparkolt egy hotel elé és ki is pattant, anélkül, hogy rám nézett volna. Odadobta a kocsi kulcsot a parkoló őrnek és beviharzott a hotelbe.

- Kai! Várj már! – rohantam utána de ő pillantásra se méltatott.  Remek! Nekem is pont ilyen válságidőszakban kell megbántanom. Legjobb, ha nem mondok semmit, az csak rontani fog a helyzeten. Most az a lényeg, hogy sikerüljön észrevétlennek maradnunk a Hatalmasok előtt és Tao se találjon ránk. 

- Jó estét! – köszönt Kai a recepciónál. – Egy szobát kérek szépen, előreláthatólag két teljes napra. 

- Tehát ezzel együtt két éjszakára? – kérdezte a nő kedvesen mosolyogva Kai-ra. Láthatólag nagyon elbűvölte a lányt, amit nem is csodálok, de visszafoghatná magát kicsit.

- Kivel szeretne osztozni a szobán? 

Na ez már tényleg pofátlanság! – vágtattam oda Kai mellé.

- Velem. – feleltem hetykén.  A nőnek lehervadt a mosoly a képéről, amint rám nézett. Igaz nem nézhettem ki valami fényesen, hiszen szökésben voltam, de a recepciós nőnek sem kéne rögtön rányomulni a helyes, jóképű vendégekre.

- Máris adom. – mondta flegmán a nő. – 413-as szoba. Jó szórakozást! – nézett a szemembe, mire én elfintorodtam. 

Kai ismét szó nélkül lépett be a liftbe. Zavart, hogy meg volt sértődve, de lehet jobb ha nem zargatom tovább, legalábbis ma. Sok minden történt és én rátettem még egy lapáttal azzal, hogy megvádoltam.

- Alszom majd a kanapén. Tiéd lehet az ágy. – dobta magát hanyatt Kai. – Holnap korán reggel elugrok valahova, szóval ne keress. Ne menj sehova, észrevétlennek kell maradnunk.

- Akkor te hova mész? – kérdeztem gondolkodás nélkül.

- Valahova.  – felelte még mindig sértődött hangnemben.

- Jó. – adtam be a derekam. – Sajnálom, oké? – álltam elé. – Igazad van, csak magamra gondolok … - álltam meg egy pillanatra, mert ez azért nem volt teljesen így, de mégsem mondhattam ki, hogy Ő jelenleg a legfontosabb számomra. - …kiborultam, bocsánat. Hosszú nap volt ez a mai. 

- Elfogadom a bocsánatkérést. – mormogta Kai a takaróba. – Most menj, aludj! 

- Jó éjt! – sóhajtottam, majd bementem a másik szobába és lefeküdtem a nagy franciaágyra, ahol Kai is simán elférhetett volna mellettem, de a múltkori eset után, talán nem is baj, ha külön alszik. Még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy mi is történt és a legfőbb, hogy minek kellett volna történnie. Kíváncsi lennék, hogy ő vajon mit gondol erről. Biztos rosszul érzi magát miatta, neki sem lehetett könnyű ezt mind a fejemre borítani, de meg kellett hogy tegye, ha nem akart megölni. 

- Ahj! – sóhajtottam egy nagyot. Annyi akadály van, amit le kell győzni, hogy hirtelen nem is tudom honnan kezdhetném a számolást. És ha ez még nem lenne elég, a nyakunkon a Cheshvan is, bár azt nem tudtam pontosan, hogy mikor, de éreztem, hogy nincs sok nap már hátra.

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el, tehát mondanom sem kell, hogy nem kicsit gyötört a rémálom, Kai-nak egyszer-kétszer be is kellett néznie hozzám, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól vagyok-e.

Másnap reggel, ahogy ígérte, Kai nem volt a hotelszobában. Most végre alkalmam volt lefürödni, és enni egy jó ízűt. Meglepően nyugodt voltam, bár azt nem tudtam, hogy mégis mitől, hiszen többen is üldöznek, ráadásul most totálisan védtelen vagyok, hiszen Kai sincs itt. 

Mikor a szobapincér felszállította a kaját egy csomagot is hozott magával.

- Ezt Önnek hagyták itt, azt mondták, hogy minél előbb kézbesítsem. – adta át a csomagot.

- Köszönöm. – csuktam be az ajtót, majd letettem a nagy dobozt az ágyra és kíváncsian kinyitottam. 

Valami piros anyag volt benne, és rajta egy fehér boríték. Előbb a levelet bontottam ki.

„Remélem tetszik az ajándék! Remélem, hogy viselni fogod ma, a szalagavató bálodon. Tudom, hogy elméletileg elfeledtettem a barátaiddal a létezésedet, de megérdemled, hogy a sok rossz  esemény után, most egy kicsit kiereszd a gőzt. Ott foglak várni a táncparketten.        – Kai  ”

- Óóó! Ma van a szalagavatóm? – kérdeztem magamtól döbbenten, majd kiemeltem a dobozból a ruhát. Nagyon szép, bokáig érő, elegáns ruha volt, csábító piros színnel. Nos… úgy tűnik, hogy már nincs megsértődve, aminek nagyon örültem. 

- Tökéletes! – mosolyodtam el a tükör előtt, mikor magam elé tartottam a darabot.

Mivel Kai azt mondta, hogy ne mozduljak ki a hotelből, ezért egész nap csak henyéltem és ettem. Csak estefelé kezdtem el készülődni a szalagavató estélyre, a baj csak az volt, hogy semmi nem volt nálam, se smink se cipő, ezért mindent rendelnem kellett. Mikor a szobapincér meghozta a dolgokat, felhúztam a ruhát és tettem magamra egy kis sminket, majd felkaptam magamra a cipőt és elindultam a bulira. Kissé furán éreztem magam, hiszen minden egyes percben veszélyben van az életem, Tao biztos itt somfordál valahol a közelben, én meg mégis elmegyek egy olyan bulira, ahol nem is kéne ott lennem, hiszen Kai elfeledtetett mindent a barátaimmal és ismerőseimmel. Mialatt elgondolkoztam azon, hogyan fogok viselkedni a többiekkel, akikkel egykor jóban voltam, eszembe jutott anyám és  Jae Hee-vel?  Vajon mi lehet velük? Az emlékezetkitörlés az ő védelmükre szolgált, akkor vannak biztonságban, ha nem keverednek bele az ügyeinkbe. Ezt apám is tudta, azért élt egy óceányival arrébb tőlünk. Ám úgy tűnik a Sorsom mégis bevégeztetett…

Fél óra múlva meg is érkeztem a buli helyszínére, adtam a taxisnak egy százast, majd nagy levegőt vettem és beléptem az épületbe, ahol minden szépen, gondosan fel volt díszítve, mint egy igazi bálon. Szerencsére olyanok voltak a pénztárnál, akiket nem nagyon ismertem, így nem kellett magyarázkodnom.

- Végzős diák? – kérdezték a lányok.

- Igen. – vágtam rá rögtön, de utána rá is csaptam a számra, hiszen az iskolában senki nem tud az én létezésemről. – De egy másik iskolában. – mosolyogtam kedvesen.

- Tehát akkor külsős. – bólintott. – Akkor a drágább jegyet kell vennie.

Nem okozott problémát, oda adtam neki a pénzt, majd végre beléphettem a táncparkettre.

Alig egy fél óra telt el, de már lefáradtam, pedig senkivel nem kellett beszélnem. Sokan vizslattak, hiszen egyedül jöttem és nem a suliba jártam, de amint megpillantottam Jae Hee-t azon nyomban jobb kedvem lett. Már rohantam volna oda hozzá, mikor valaki megragadta a kezem és magához húzott. Csak annyit hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Jae Hee volt az. 

Annyi minden játszódott le hirtelen az agyamban, hogy azt se tudtam melyik kérdést tegyem fel előbb magamnak. Először is: Hogy lehet, hogy Jae Hee felismert? Honnan tud a létezésemről, mikor Kai azt mondta, hogy kitörölt az agyából. Másodszor pedig…  az érintése annak az embernek aki magához húzott, más volt… nem Kai meleg bőre volt, hanem…

- Tao! – állt meg bennem a vér is, amint felismertem a sötét karikákkal keretezett szempárt. Ravasz mosoly terült szét az arcán, majd végignézett rajtam, miközben karjai satuba szorították a testem.

- Már vártam, hogy megérkezz! – kuncogott. – Nagyon dögös vagy a ruhában, jól választottam.

A francba! Csapdába csalt! Úgy tűnik ezúttal nem menekülök, hiszen Kai-nak fogalma sincs arról, hogy hol vagyok, Tao és a bandája pedig túl erős ahhoz, hogy kijátszhassam őket. Ami pedig még rosszabb… Jae Hee is veszélyben van…