19. fejezet

19. fejezet

* Kai szemszög *

Mikor Kai belépett a hotelszobába, rögtön érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem észlelt semmilyen életjelet a lakosztályban, holott tisztán emlékszik arra, hogy megtiltotta Ji Eunnek, hogy elhagyja a szobát. Akkor mégis miért nincs itt?

Belépett  a szobába, ahol Ji Eun aludt az este és megpillantott egy rózsaszín dobozt az ágyon.

- A francba! - rúgott bele az ágy szélébe Kai mérgében. Tudta, hogy ez kinek a műve és azt is sejteni merte, hogy most mit csinálhat az a személy. Kai hiába kapta elő a telefonját és tárcsázta Ji Eun számát, a lány nem vette fel a telefont. 

- Te rohadék! Ha megtalállak, kitépem a léped! - gyújtotta fel a szemével a dobozt Kai. Ezeket a képességeit mindig titkolta Ji Eun elől, mert nem akarta, hogy féljen tőle, hogy ilyenekre is képes. Így is épp elég megpróbáltatáson kellett eddig keresztül mennie. 

A baj most csak az volt, hogy ez nem egy egyszerű csapdába csalás volt Tao részéről. Ji Eun-ön kívül mindenki tudja, Ő is és Tao is...hogy pár óra múlva Cheshvan, ami pedig azt jelenti, hogy Tao-nak itt a lehetősége, hogy megszerezze Ji Eun testét. Kai biztos volt benne, hogy valamivel ki fogja csikarni a lányból a hűségesküt, ebben nem kételkedett. Az ő helyében Kai is megadná neki, amit akart, ha mondjuk azzal hozakodik elő, hogy megöli a szeretteit a szeme láttára. A különbség csak az volt, hogy Kai-nak Ji Eun-ön kívül nem volt senkije. De a lány önmagában is elég lenne ahhoz, hogy megtegyen bármit, amire Tao kéri.

- Hol a francban vagy? - túrt bele idegesen a hajába Kai, majd lerogyott az ágyra.  Majd hirtelen valami neszre lett figyelmes. Már készítette is be a fegyverét és lassan felállt az ágyról, hogy a zaj irányába osonjon, mikor a szekrényajtó hirtelen kicsapódott.

Sehun lépett ki, kócos hajjal és zavart tekintettel.

- Te mocsok! Elárultál! - rontott neki Kai, s kését a fiú nyakához nyomta. 

- Csillapodj haver! - próbálta ellökni Kai-t, de a bronzbőrű fiú erősebbnek bizonyult. - Nem én nyomtalak fel titeket! Engem is ugyanúgy felültettek. 

Kai kénytelen volt elengedni, de ez nem azt jelentette, hogy elhiszi minden szavát. Most is úgy vélte, hogy Sehunban többé nem szabad megbízni.

- Miről beszélsz?

- Akarod tudni, hol a nőd? - tért a tárgyra rögtön Sehun.

- Nem esek többé abba a hibába, hogy megbízom benned! - mondta Kai ingerülten. Nem szerette, ha játszottak a bizalmával. Azt már megtanulta, hogy a Földön senkiben nem szabad megbízni, hiszen az ő fajtájuk minden egyes nap az életükért küzdenek és annyira sosem hűségesek, mint amilyenek az emberek tudnak lenni.

- Nincs nagyon választásod. - mondta Sehun. - Mellesleg, a legjobb barátok voltunk a Mennyben.

- Igen! Az ott volt. - tette el a kést Kai. Annyira azért bízott benne, hogy tudja nem támadna rá, hiszen egykor valóban a legjobb barátok voltak. - De ne felejtsd el, hogy rajtunk kívül volt még valaki, aki szintén sokat számított nekünk, most pedig az a valaki meg akarja szállni azt az embert, aki a legfontosabb az életemben. Ezt nem hagyhatom. 

- Gondolod, hogy Tao képes lenne ártani neki? - kérdezte Sehun.

- Gondolom. - vágta rá rögtön Kai. - Ő már nem az a Tao akit egykor ismertünk. Nem tehetek mást. - kapta fel a bőrdzsekijét Kai. - Meg kell ölnöm. 

Sehun-nak nem nagyon tetszett az ötlet, mivel húzta a száját. Végül is, érthető, hogy nem akarja holtan látni az egykori jó barátját... - gondolta Kai.

- Tényleg ennyit számít neked az a lány? Bármit képes lennél feláldozni érte? - kérdezte a szőke hajú mélyen Kai szemébe nézve.

- Bármit. Mindent. - felelte rezzenéstelenül.

- Akkor segítek. - törődött bele Sehun. - Ha Tao-t nem is lennék képes megölni, a csatlósaival örömmel végzek. - veregette meg barátja vállát Sehun. 

- De ugye tudod, hogy ott ismerősök is lehetnek? Biztos képes vagy azokat megölni akikkel együtt éltünk hosszú időkig? - figyelmeztette Kai.

- Sok bukottat öltem már meg. Akiket ismertem is azelőttről. Higgy nekem, menni fog! - dobta meg egy félmosollyal Sehun, majd mind a ketten kiugrottak a hotel ablakából és elszálltak, hogy megmentsék Ji Eun-t.

* Ji Eun szemszög *

- Ugye tudod, hogy úgyis megtalál? - kérdeztem Tao-tól, de hangom egy kissé megcsuklott. Ezúttal mégsem voltam annyira biztos abban, hogy rám talál.

- Nem olyan biztos az. Hiszen ő úgy tudja, hogy mindenkivel elfeledtetett mindent. - mosolygott cinikusan. - Csak, hogy én segítettem őket egy kicsit emlékezni...

- Ji Eun? - lépett oda hozzánk Jae Hee. - Te hogy kerülsz ide? Mit történt? Olyan homályos minden... - kezdett el fecsegni, de én közbe vágtam. 

- Ne! Jae Hee! - ragadtam meg a kezét. - Ne beszélj hozzám, menj el! Nem emlékszel rám, érted? - értetlen arckifejezéséből arra mertem következtetni, hogy hiába. Nem ér semmit, bármit mondok neki. 

- Őt hagyd ki ebből! - vetettem oda szúrósan Taonak.

- Az csak rajtad múlik, hogy kihagyom-e. Hogy rajta marad-e a nyakán a szép buksija... - simogatta meg a barátnőm haját.

- Hagyd békén! Ő nem ártott neked semmit! - kezdtem ideges lenni. - Menj el! - rivalltam rá Jae Hee-re, hátha ezzel elijeszthetem.

Valamennyire sikerült is, mert - zavaros tekintettel ugyan- de tovább állt.

- Ugye tudod, hogy milyen nap következik? - tért a tárgyra Tao. - Most nem menekülhetsz. Nincs több kibúvó, nincs több egérút. 

Cheshvan. - jöttem rá. Te jó ég! Holnap lesz Cheshvan. Ami azt jelenti, hogy egérfogóba kerültem. Innen valóban nem volt menekvés. Hirtelen annyi minden játszódott le az agyamban, és valami különös oknál fogva lábaim megiramodtak és elszaladtak Tao elől, pedig tudtam, hogy innen nem szökhetem el, mégis...talán elcsalhatom egy olyan helyre, ahol nincsen veszélyben több száz ember élte.

Kifutottam a hátsó ajtón, az udvarra, ahol csak egy keskeny mező választott el az erődtől. Rohantam, ahogy csak a lábam bírta, és hiába tudtam, hogy a végzetembe rohanok, csak futottam és futottam tovább, miközben a könnyeim patakokban folytak le az arcomon és közben Kai nevét mondogattam, mintha sikerülne telepatikus úton elérnem, holott tudtam hogy ez nem lehetséges.

Az erdő szélén megpillantottam egy romokban álló kis faházat, amint minden bizonnyal istállónak vagy valami raktárhelyiségnek használtak régen. Gondolkodás nélkül arra vettem az irányt, mintha a rothadó cölöpökből álló kuckó meg tudna védeni attól ami vár rám.

- Kitűnő hely a hűségeskühöz. - kacagott fel Tao, mire megtorpantam. 

Most már nem egyedül volt, hanem néhány csatlósa is feltűnt a színen. 

- Kár, hogy tönkretetted ezt a szép ruhát. - mutatott Tao a combomnál kilyukadt estélyire. De jelenleg az volt a legkisebb bajom, hogy kiszakadt a ruhám.

- Köpök a ruhádra és a hűségesküre is. Sosem fogod megszállni a testem! - köptem elé egy nagyot, ami Tao-nak látszólag nagyon nem tetszett, mert képéről lefagyott a mosoly, majd biccentett egyet a fejével az egyik szolgájának, aki kirántotta maga mögül Jae Hee-t.

Tudtam! Tudtam, hogy ez lesz. De ha készséges vagyok vele, ha nem, valaki úgyis meg fog sérülni.

Lábaim megremegtek barátnőm ijedt arcát látva. 

- Ji Eun, mi ez? Mit akarnak ezek az emberek? - kérdezte hisztérikus hangon.

- Tudod hogy megy ez igaz? - kérdezte Tao. - Amint leteszed az esküt, a kis barátnőd szabadon távozhat, én pedig elveszem ami az enyém, Kai pedig belepusztul a fájdalomba a veszteségtől. És mindenki elégedett lesz! - mosolygott ördögien.

- Tévedsz! - vágtam vissza. - Lehet, hogy megkapod a testemet, de ne hidd, hogy Kai annyira odalesz, hogy felszívódik és megemészti a veszteség érzése. Annyira nem vagyok fontos neki.

Erre Tao hangosan felnevetett.

- Ezek most a te érzéseid vagy Kai-é, igazából? Lehet te nem halnál bele a veszteségbe, ha fordított lenne a helyzet, de hidd el nekem! Kai bármit képes lenne feláldozni Te érted. És ezt tudja, hogy tudom. Ezért állok nyerésre. - vonta meg a vállát. - Nekem nincs mit veszítenem, mert mindent elvett már tőlem, amit lehetett! - mondta ingerülten. - Lehet nem mesélte neked, de mi egykoron nagy spanok voltunk, még a Mennyben. De az már régen volt. 

- Te árultad el Őt, nem?

- Ezt mondta neked? Hah... jellemző.  Ez az Ő verziója.

- Tudod mit? Igazából nem érdekel, hogy milyen volt a kapcsolata veled régen, annak örülök, hogy nem vagy már képes többet átvágni, mert nem bízik benned!

- Nagy a szád kislány. - szólalt meg valamelyik csatlósa. A következő pillanatban egy láthatatlan löket érkezett felém, ami magával sodort és erőteljesen nekicsapott a ház falának. Levegőt is elfelejtettem venni, de ha eszembe jutott volna, se lettem volna rá képes.

- Normál esetben azt mondanám, hogy kinyírlak, ha legközelebb hozzáérsz, de most igazán megérdemelte. - mondta Tao hetykén a szolgájának. - Hagyom, hadd kínozd még egy kicsit, valahogy meg kell törni.

Tao szolgája felém vágtatott vigyorogva, mint valami kiéhezett farkas, majd nyakamnál fogva felkapott a földről és könnyedén a levegőbe emelt. 

- Te kis szajha! - szorongatta a nyakam. Hiába próbáltam kiáltani, nem ment, egy nyikkanást se tudtam kipréselni magamból, viszont Jae Hee bömbölve ordítozott mindaddig, míg az egyik pasas le nem csapta, de úgy, hogy elvesztette az eszméletét. 

Éreztem ahogy lassan elhagy az életerőm, hiszen az agyam nem jutott oxigénhez.

- Csak ne öld meg! - halottam tompán Tao hangját. 

- Igenis Főnök! Akkor egy kicsit megpörkölöm... - nevetett hangosan, majd ismét nekivágott a faháznak, de most még nagyobb erővel, úgy hogy a deszkák ketté is repedtek és pedig berepültem a házba.

- Szereted a grill csirkét? Ha? - cibált meg a hajamnál fogva. - Mert én igen.

Lábaim összerogytak, amint elengedte a hajam. Az egész testem sajgott, nem bírtam volna ismét lábra állni, s a legrosszabb még csak most következett. A testemet hirtelen lángok lepték el és iszonyatos módon égetni kezdték a bőrömet.

A hangom elcsuklott, nem voltam képes kiáltani, ilyen iszonyatos fájdalmat még akkor sem éreztem, mikor kést szúrtak a combomba.

A következő pillanatban viszont a lángok kialudtak, én pedig hanyatt vágódtam a földön.

Csak homályosan láttam ugyan, hogy Tao szolgája kileheli a lelkét, majd teste elporlad.

- Kicsim? - vett valaki a karjába.

- K...Kai...? - motyogtam.

- Én vagyok. Shh! - simogatta az arcomat. - Megtaláltalak. 

- Én.. azt..  - nagyon nehezen tudtam kipréselni magamból a szavakat. - ..azt hittem te küldted a ruhát... – magyarázkodtam.

Kai végig nézett rajtam, majd felhúzta a szemöldökét. Erőt adott az, hogy nem vakította el a testemen ékelődő égési sérülések, és nem rohanta le rögtön a brigádot, hanem hogy ilyen helyzetben is ura volt önmagának.

- Piros? - kérdezte. - Viccelsz bébi? A piros a csábítás színe. Miért adnék rád pirosat, mikor már nagyon régen elcsábultam? - mosolygott. – Maradj itt! Ennek itt és most véget kell vetni.

- Ha akarnék se tudnék megmozdulni. – sóhajtottam.

- Oh, megérkezett a herceg fehérlovon!  - lépett be Tao a faházba.

- Ugye tudod, hogy ezért letépem a fejedet a nyakadról… - vált vészjóslóvá Kai arca.

- Állok elébe! – küldött felém egy pajkos csókot. Én viszont egyáltalán nem voltam játékos kedvemben, úgy éreztem, hogy menten szétporladok. Kai sem volt épp vicces kedvében, szinte szikrákat szórt a szeme, látszott rajta, hogy legszívesebben feldarabolná a volt-barátját. 

- Csak nehogy a kis barátnőd lássa kárát. – biccentett felém Tao, majd ismét megragadott az egyik csatlósa, hogy ha sor kerül rá, ha Tao vesztésre állna, akkor könnyedén eltegyen engem is láb alól.

- Kerülj a kezem közé és esküszöm széttéplek, mint etióp gyerek a segélycsomagot. – indult el Kai, Tao felé szélsebesen, s ezzel kezdetét vette a már több évezrede esedékes harc, két bukott angyal között.