18. fejezet

18. fejezet

- Elárulod végre, hogy miről beszéltetek Énoch-al? – faggatóztam. – Csak mert ott voltam, de úgy tűnik túl ostoba vagyok ahhoz, hogy megértsem.

- Mindegy. Nem tartozik rád. – ült be az autóba Kai. – A lényeg, hogy sosem jutok vissza a Mennybe és ha jobban belegondolok, nem is akarok. Ilyen áron nem. Meg amúgy is, minek?

- Hogy mondhatsz ilyet? – háborodtam fel.  – Ha visszatérsz nem kell többé megszállnod, megölnöd senkit! Hazatérhetsz. – bármennyire is fájt kimondanom az utolsó szót, úgy éreztem, hogy meg kell győznöm.  Talán mindannyiunknak jobb lesz, ha visszatér.

- Tudod… - fordult felém Kai idegesen. – Nagyon önzőnek tűnik ez a kis szentbeszéd itt! Annyira látszik, hogy csak magadat akarod menteni. – fakadt ki. – Tudhattam volna… - taposott a gázra.

- Ez nem igaz! – ellenkeztem.  – De ha jobban belegondolok van némi jogom ahhoz, hogy így érezzek. Megölted az apámat, Kai! – vágtam a fejéhez, amit talán nem kellett volna, hiszen nem csak erre gondoltam akkor, mikor azt mondtam, hogy jobb lenne visszatérnie a Mennybe. 

Nem akarom, hogy minden egyes percben penge élen táncoljon, hiszen annyi ellensége van, hogy egész életében menekülnie kell. 

- Már mondtam, hogy nem az én hibám volt! – suttogta maga elé Kai.  – De legyen. Igazad van.  – vett be egy éles kanyart a járgánnyal, majd leparkolt egy hotel elé és ki is pattant, anélkül, hogy rám nézett volna. Odadobta a kocsi kulcsot a parkoló őrnek és beviharzott a hotelbe.

- Kai! Várj már! – rohantam utána de ő pillantásra se méltatott.  Remek! Nekem is pont ilyen válságidőszakban kell megbántanom. Legjobb, ha nem mondok semmit, az csak rontani fog a helyzeten. Most az a lényeg, hogy sikerüljön észrevétlennek maradnunk a Hatalmasok előtt és Tao se találjon ránk. 

- Jó estét! – köszönt Kai a recepciónál. – Egy szobát kérek szépen, előreláthatólag két teljes napra. 

- Tehát ezzel együtt két éjszakára? – kérdezte a nő kedvesen mosolyogva Kai-ra. Láthatólag nagyon elbűvölte a lányt, amit nem is csodálok, de visszafoghatná magát kicsit.

- Kivel szeretne osztozni a szobán? 

Na ez már tényleg pofátlanság! – vágtattam oda Kai mellé.

- Velem. – feleltem hetykén.  A nőnek lehervadt a mosoly a képéről, amint rám nézett. Igaz nem nézhettem ki valami fényesen, hiszen szökésben voltam, de a recepciós nőnek sem kéne rögtön rányomulni a helyes, jóképű vendégekre.

- Máris adom. – mondta flegmán a nő. – 413-as szoba. Jó szórakozást! – nézett a szemembe, mire én elfintorodtam. 

Kai ismét szó nélkül lépett be a liftbe. Zavart, hogy meg volt sértődve, de lehet jobb ha nem zargatom tovább, legalábbis ma. Sok minden történt és én rátettem még egy lapáttal azzal, hogy megvádoltam.

- Alszom majd a kanapén. Tiéd lehet az ágy. – dobta magát hanyatt Kai. – Holnap korán reggel elugrok valahova, szóval ne keress. Ne menj sehova, észrevétlennek kell maradnunk.

- Akkor te hova mész? – kérdeztem gondolkodás nélkül.

- Valahova.  – felelte még mindig sértődött hangnemben.

- Jó. – adtam be a derekam. – Sajnálom, oké? – álltam elé. – Igazad van, csak magamra gondolok … - álltam meg egy pillanatra, mert ez azért nem volt teljesen így, de mégsem mondhattam ki, hogy Ő jelenleg a legfontosabb számomra. - …kiborultam, bocsánat. Hosszú nap volt ez a mai. 

- Elfogadom a bocsánatkérést. – mormogta Kai a takaróba. – Most menj, aludj! 

- Jó éjt! – sóhajtottam, majd bementem a másik szobába és lefeküdtem a nagy franciaágyra, ahol Kai is simán elférhetett volna mellettem, de a múltkori eset után, talán nem is baj, ha külön alszik. Még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy mi is történt és a legfőbb, hogy minek kellett volna történnie. Kíváncsi lennék, hogy ő vajon mit gondol erről. Biztos rosszul érzi magát miatta, neki sem lehetett könnyű ezt mind a fejemre borítani, de meg kellett hogy tegye, ha nem akart megölni. 

- Ahj! – sóhajtottam egy nagyot. Annyi akadály van, amit le kell győzni, hogy hirtelen nem is tudom honnan kezdhetném a számolást. És ha ez még nem lenne elég, a nyakunkon a Cheshvan is, bár azt nem tudtam pontosan, hogy mikor, de éreztem, hogy nincs sok nap már hátra.

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el, tehát mondanom sem kell, hogy nem kicsit gyötört a rémálom, Kai-nak egyszer-kétszer be is kellett néznie hozzám, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól vagyok-e.

Másnap reggel, ahogy ígérte, Kai nem volt a hotelszobában. Most végre alkalmam volt lefürödni, és enni egy jó ízűt. Meglepően nyugodt voltam, bár azt nem tudtam, hogy mégis mitől, hiszen többen is üldöznek, ráadásul most totálisan védtelen vagyok, hiszen Kai sincs itt. 

Mikor a szobapincér felszállította a kaját egy csomagot is hozott magával.

- Ezt Önnek hagyták itt, azt mondták, hogy minél előbb kézbesítsem. – adta át a csomagot.

- Köszönöm. – csuktam be az ajtót, majd letettem a nagy dobozt az ágyra és kíváncsian kinyitottam. 

Valami piros anyag volt benne, és rajta egy fehér boríték. Előbb a levelet bontottam ki.

„Remélem tetszik az ajándék! Remélem, hogy viselni fogod ma, a szalagavató bálodon. Tudom, hogy elméletileg elfeledtettem a barátaiddal a létezésedet, de megérdemled, hogy a sok rossz  esemény után, most egy kicsit kiereszd a gőzt. Ott foglak várni a táncparketten.        – Kai  ”

- Óóó! Ma van a szalagavatóm? – kérdeztem magamtól döbbenten, majd kiemeltem a dobozból a ruhát. Nagyon szép, bokáig érő, elegáns ruha volt, csábító piros színnel. Nos… úgy tűnik, hogy már nincs megsértődve, aminek nagyon örültem. 

- Tökéletes! – mosolyodtam el a tükör előtt, mikor magam elé tartottam a darabot.

Mivel Kai azt mondta, hogy ne mozduljak ki a hotelből, ezért egész nap csak henyéltem és ettem. Csak estefelé kezdtem el készülődni a szalagavató estélyre, a baj csak az volt, hogy semmi nem volt nálam, se smink se cipő, ezért mindent rendelnem kellett. Mikor a szobapincér meghozta a dolgokat, felhúztam a ruhát és tettem magamra egy kis sminket, majd felkaptam magamra a cipőt és elindultam a bulira. Kissé furán éreztem magam, hiszen minden egyes percben veszélyben van az életem, Tao biztos itt somfordál valahol a közelben, én meg mégis elmegyek egy olyan bulira, ahol nem is kéne ott lennem, hiszen Kai elfeledtetett mindent a barátaimmal és ismerőseimmel. Mialatt elgondolkoztam azon, hogyan fogok viselkedni a többiekkel, akikkel egykor jóban voltam, eszembe jutott anyám és  Jae Hee-vel?  Vajon mi lehet velük? Az emlékezetkitörlés az ő védelmükre szolgált, akkor vannak biztonságban, ha nem keverednek bele az ügyeinkbe. Ezt apám is tudta, azért élt egy óceányival arrébb tőlünk. Ám úgy tűnik a Sorsom mégis bevégeztetett…

Fél óra múlva meg is érkeztem a buli helyszínére, adtam a taxisnak egy százast, majd nagy levegőt vettem és beléptem az épületbe, ahol minden szépen, gondosan fel volt díszítve, mint egy igazi bálon. Szerencsére olyanok voltak a pénztárnál, akiket nem nagyon ismertem, így nem kellett magyarázkodnom.

- Végzős diák? – kérdezték a lányok.

- Igen. – vágtam rá rögtön, de utána rá is csaptam a számra, hiszen az iskolában senki nem tud az én létezésemről. – De egy másik iskolában. – mosolyogtam kedvesen.

- Tehát akkor külsős. – bólintott. – Akkor a drágább jegyet kell vennie.

Nem okozott problémát, oda adtam neki a pénzt, majd végre beléphettem a táncparkettre.

Alig egy fél óra telt el, de már lefáradtam, pedig senkivel nem kellett beszélnem. Sokan vizslattak, hiszen egyedül jöttem és nem a suliba jártam, de amint megpillantottam Jae Hee-t azon nyomban jobb kedvem lett. Már rohantam volna oda hozzá, mikor valaki megragadta a kezem és magához húzott. Csak annyit hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Jae Hee volt az. 

Annyi minden játszódott le hirtelen az agyamban, hogy azt se tudtam melyik kérdést tegyem fel előbb magamnak. Először is: Hogy lehet, hogy Jae Hee felismert? Honnan tud a létezésemről, mikor Kai azt mondta, hogy kitörölt az agyából. Másodszor pedig…  az érintése annak az embernek aki magához húzott, más volt… nem Kai meleg bőre volt, hanem…

- Tao! – állt meg bennem a vér is, amint felismertem a sötét karikákkal keretezett szempárt. Ravasz mosoly terült szét az arcán, majd végignézett rajtam, miközben karjai satuba szorították a testem.

- Már vártam, hogy megérkezz! – kuncogott. – Nagyon dögös vagy a ruhában, jól választottam.

A francba! Csapdába csalt! Úgy tűnik ezúttal nem menekülök, hiszen Kai-nak fogalma sincs arról, hogy hol vagyok, Tao és a bandája pedig túl erős ahhoz, hogy kijátszhassam őket. Ami pedig még rosszabb… Jae Hee is veszélyben van…

17. fejezet

17. fejezet


Nem tudtam elaludni.
Sirattam az életemet, az anyámat, a barátaimat és Kai-t is. Mindenki elfelejtett, senki sincs velem a nehéz időkben, nincs kire támaszkodnom. Egyedül Kai jelentett biztonságot, de most, hogy megtudtam nem élhetünk boldog, teljes életet, a menekülés iránti elkötelezettségem is alább hagyott. Mégis miért küzdök most? Érdemes egyáltalán menekülnöm a végzetem elől? Nem lenne mégis jobb, ha hagynám, hogy Kai vagy Tao megszálljon?
- Ji Eun!!! - rontott rám Kai. - Azonnal gyere! Itt vannak a Hatalmasok! - rántott föl a tócsából, ami a könnyeimtől alakult a parkettán.
- Micsoda? - kérdeztem rémülten.
- Sehun! - mondta fogat-csikorgatva, amiből rögtön arra következtettem:
- Elárult minket! - leheltem.
- Siess!!! - ragadta meg a kezem, majd maga után húzott Isten tudja, hogy merre. Eltartott egy darabig, míg megszabadítottam szemeimet, könnyeim homályától. Mire kitisztult a látásom, addigra egy föld alatti alagútban voltunk és rohantunk a kijárat felé.
- Nem gondoltam volna, hogy felad minket az a kis szemét! - mérgelődött Kai. - Az egyik legjobb barátom volt a Mennyben és azután is.
- Elég sok "barátod" akarja a vesztedet. - mondtam kurtán. - Mi ennek az oka?
- Mindenki a túlélésért küzd. Mindenki átvágja a másikat. Sehun most azt hiszi, azzal, hogy feladott engem, a Hatalmasok megkímélik és élheti tovább fényűzően az életét. De fogadok, hogy nem éli meg a holnapot. Ahogy mi sem, ha nem sietünk! - rúgta ki a titkos ajtót és engem is felhúzott a felszínre.
- Kapaszkodj! - mondta, majd szárnyait kitárta és karjaival erősen szorította testemet az övéhez.
Imádtam ezt az érzést. Mikor a levegőben repültünk, csak mi ketten, a felhők között. Normális esetben fáztam volna, hiszen csak egy hálóing volt rajtam, de Kai testének melege elfeledtette velem a libabőrt és fogvacogást. Ismét csak gyönyörű arcára és éj-fekete szárnyaira koncentráltam. Bármennyire is haragszom rá, bármennyire is lehetetlen, hogy mi ketten boldog életet éljünk egymás mellett...attól még ugyanúgy szerettem.
- Miért kell bukott angyalnak lenned? - kérdeztem halkan.
Kai rám pillantott hosszú szempillája alól. Holló-fekete haja kócosan keretezte szép arcát. Gyönyörű látványt nyújtott a sötétben.
- Ha tudnád hányszor kérdeztem én ezt magamtól az évek során? - sóhajtott. - Bár ne lennék az. Bár ne kéne menekülnünk, annyira normális pár lehetnénk... - mondta szomorkásan.
- Leszámítva a tényt, hogy észre sem vettél volna, ha nem lennék annak a Nefilimnek a  leszármazottja, akit évekig megszálltál.
- Nem cáfolom. Igaz, hogy így kezdődött. Az volt a célom, hogy magamba szédítselek és ne kelljen erőszakot alkalmaznom, mikor meg akarlak szállni, hanem önként felajánlanád a tested nekem.
- Túl őszinte vagy már. - fintorogtam.
- Ha tudnád mennyi minden van még, amit nem mondtam el...
- Nem is akarom tudni. Amit nem tudok, az nem fáj. - mondtam szilárdan. - Most hova megyünk?
- Énoch-hoz. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Kai.
- Az Ármon-hegyre? És ha tévesek a forrásaink? Ha nem is ott lesz? - kérdeztem aggódva.
- Ott kell lennie. - mondta határozottan. - Eddig nem mertem bátorságot sem venni ahhoz, hogy meglátogassam. Eddig beletörődtem, hogy nincs remény a megváltásomra. De te megadtad nekem ezt a reményt. - nézett le rám bűnbánóan.
Ezek szerint nem csak egy élvezeti cikket és a túléléséhez szükséges testet lát bennem? Vajon szeret-e egy kicsit is ahhoz, hogy megváltásért könyörögjön az Istenhez?

- Itt vagyunk. Szerencsére elvesztették a nyomunkat . - nézett fel az égre Kai, miután leszálltunk a hegyen.
- Nem akarok durvának tűnni, de... k*rva hideg van. - vacogtam. - Mindjárt megfagyok.
- Itt van. Öltözz fel! - kapott elő a táskájából egy kabátot. Nem is láttam, hogy hozott magával táskát.
- Kösz. - motyogtam, majd magamra kaptam a bundát. - Ahh! Dejó meleg.
Kai megmosolyogta elégedett reakciómat, amitől a szívem ismét felmelegedett. Hogy én mennyire imádom ezt a mosolyt! - gondoltam magamban.
- Menjünk be! - mondta Kai.
Egy nagy templomnak tűnő épület állt mellettünk, ami inkább hasonlított egy várromra, mint ép kinézetű építményre. Kísérteties kinézete volt, de nem érdekelt túlzottan, a lényeg, hogy megleljük benne Énoch-ot. Ezért hát követtem Kai-t a templom belsejébe egészen addig, míg meg nem pillantottunk egy tábortűz félét az egyik teremben. Mellette egy öreg, szakálas, bozontos hajú és kissé hiányos öltözetű férfi ült, csukott szemmel. Testét tetoválások díszítették és valamit motyogott hangosan, miközben előre-hátra dülöngélt ültében.
Mikor meghallotta lépteinket, abbahagyta a monológját és szemei hirtelen kipattantak.
Közelebb merészkedtünk Kai-val az öreghez, így szembe kerültünk vele.
- Egy Bukott! - jelentette ki hangosan, amitől kissé meg is ijedtem.
- Így igaz. - mondta Kai. - A segítségedért jöttünk, Nagy Énoch! - hajolt meg a tűz előtt Kai. Én követtem a példáját, nem akartam szemtelennek tűnni.
- Tudom mit akarsz, Bukott! - nézett ránk világoskék szemével, amelyben visszatükröződött a narancssárga tűz lángja.
- Azt mondod, hogy van rá mód, hogy ember legyek?
- Embeeer? - nevetett fel az öreg, amitől a hideg is kirázott, pedig jelenleg nem fáztam. - És az Isten árulásáért ki fog vezekelni?
- Már épp eleget szenvedtem. Beismerem, hogy hibáztam, mikor fellázadtam Isten ellen. Szeretném a bűneimet jóvá tenni. Lehetséges ez? - kérdezte Kai aggódó hangnemben.
- A bűneidet bármikor jóvá teheted, attól még nem válsz emberré. - felelte Énoch.
- Akkor mit kéne tennem?
- Mivel te a Tizek vezére voltál, Szamtázaz, a bűnöd sokkalta súlyosabb, mint egy egyszerű mennybéli angyalé. Az arkangyaloké után, a te pozíciód volt az egyik legfontosabb. Azért a bűnért, hogy ezt félre dobtad a földbéli élvezetekért, nem jár megbocsátás. Nincs bűnbocsánat számodra.
Ledermedtünk. Tehát nincs esély?
- Valamit biztosan lehet tenni. - állt ki véleménye és akarata mellett Kai.
- Hamarosan eljő Cheshvan napja. Meg kell szállnod valakit. - tájékoztatta Énoch Kai-t.
- Épp ez a lényeg. Nem akarok megszállni senkit! Főleg nem Őt! - mutatott rám Kai.
- Nem vagy te egy kicsit vakmerő? Azt kérni, hogy hadd lehess ember...
- Úgy hallottam, hogy nem lehetetlen. - vágott közbe Kai.
- Az a sejtésem, hogy ezt egész biztos a könyvem legendájának létezéséből következtetted ki. Hadd tájékoztassalak, hogy Énoch könyve nem létezik. Csak egy mese.
Hogyan? - néztem rá Kai-ra ijedten.
- Ez azt jelenti, hogy semmi esélyem arra, hogy feladjam bukott mivoltomat egy kevésbé fájdalmas létezésre?
- Az, hogy ember legyél, nem lehetséges. Hiszen te nem vagy emberi, te a Mennyben születtél, a Föld sosem volt az otthonod.
- Ez azt jelenti, hogy....a Mennybe...visszatérhet? - kérdeztem.
- Az nem kizárt. - felelte az öreg.
Fogalmam sem volt, hogy Kai miért nem örül a hírnek, hogy megszabadulhat fekete szárnyaitól és nem kell többé menekülnie és megszállnia az embereket, egészen addig, míg belenéztem sötét szemeibe. Ha felmegy a Mennybe, ha hazatér...még annyira sem lehetünk együtt, mintha itt maradna a Földön Bukottként.
- Ahhoz, hogy visszatérhess... - kezdte Énoch. - Fel kell áldoznod azt, ami számodra a legfontosabb.
Kai tekintete még mindig fogva tartotta az enyémet. Mindent ki tudtam belőle olvasni, csak azt nem, hogy mi számára a legfontosabb. Azt tudom, hogy számomra mi, de mégsem indulhattam ki a saját szemszögemből. Arról, hogy Ő mit érez, mit tart a legfontosabbnak fogalmam sem volt. Csak remélni tudtam, hogy Én vagyok az, de ha így is lenne...az azt jelentené, hogy fel kéne áldoznia a kapcsolatunkat azért cserébe, hogy hazajusson.
Ez szintén nem kielégítő választás.
- Kétlem, hogy csak ennyi lenne. - szűkültek össze gyanakvóan Kai szemei. - Lehetetlen, hogy ennyivel kiválthatom a bűnömet.
- A feltételnek két értelmezése van. Az egyik, a szó szoros értelmében való 'feláldozást' jelenti. A másik, hogy meg kell válnod attól, amit a legjobban szeretsz, hiszen a Mennybe nem viheted magaddal.  Ez esetben... számodra ez mindkettőt jelenti, ha jól sejtem. - suttogta tudálékosan Énoch, mire Kai lefagyott.
Csak én nem értem? - kapkodtam ide-oda a tekintetem.
- El kell pusztítanom azt a dolgot, amit a világon mindennél jobban szeretek és fel kell áldoznom Istennek, azzal az ürüggyel , hogy ismét csak ŐT fogom követni? - kérdezett vissza Kai. - Jól értem?
Énoch bólintott egyet.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Köszönjük szépen a segítséget. - állt fel hirtelen Kai. Követtem a példáját, de fogalmam sem volt, hogy miről volt szó a beszélgetés utolsó fázisában.
Kai meghajolt, majd hátat is fordított az öregnek.
- Nem fogod megtenni. Jól feltételezem? - kiáltott utánunk Énoch. - Hiszen nem tudod elpusztítani azt, amit igazán szeretsz, különben semmi értelme nem lenne a küzdelmednek.

16. fejezet

16. fejezet

- Itt is vagyunk. - fékezett le Kai egy villa előtt.

- Azt a... - kezdtem volna káromkodni a nagy kastély láttán. Egyeseknek nagyon jól mehet. - Itt lakik a barátod?

- Csak nem azon jár az eszed, hogy megkörnyékezed? - nézett rám ravasz mosollyal Kai. - Hátul egy óriási medence is van. - húzogatta a szemöldökét.

- Ugyan. - legyintettem. - Nem utazok nagy kutyákra. - dugtam ki a nyelvem, majd a kar után nyúltam, hogy ki tudjak szállni, de Kai megakadályozott. Karja az én karomat, teste pedig az én testemet tartotta fogva. Hirtelen a levegő is belém szorult, majd nagy szemekkel kezdtem el magam elé bámulni, és igyekeztem nem megmozdulni. Kai-nak ezúttal viszont nem az volt a célja, hogy meleg helyzetet teremtsen, csak meg akarta akadályozni, hogy kiszálljak.

- Te maradj most benn! - mondta.

- Miért? - kérdeztem gyanakodva.

- Mert azt mondtam. - felelte pajkosan, majd elhúzódott és kiugrott az autóból. Be se csengetett a házba, egyszerűen bemászott rajta. Ahogy figyeltem, miközben a nagy kapun húzta fel magát, észre vettem, hogy a teste szinte...tökéletes. Csábító és pasis. Bár nem volt nagy darab, mégis volt a mozgásában valami férfias és szexi. Bele se mertem gondolni, hogy hány lánnyal lehetett már dolga, hiszen ilyen adottságokkal bármelyik lányt megkaphatta. És meg is kapta, gondolom.

Amint azon kezdtem el agyalni, hogy milyen finom lehet bőrének illata, valaki bekopogott az ablakon, amiért hálás is voltam neki. Ki tudja mi történt volna, ha nagyon belemerülök ebbe a témába. 

Egy ismeretlen srác állt az autó mellett, és befelé bámult. Szőke haját rózsaszín és kékes csíkok díszítették, helyes volt, akárcsak Kai, bár őt nem körözte le.

- Te ki a frász vagy? - olvastam le a szájáról.

Letekertem az ablakot, majd megszólítottam, ugyanolyan hangnemben.

- TE ki vagy? - kérdeztem.

Hirtelen, a semmiből Kai ugrott le a fiú mellé, mintha az égből pottyant volna.

- Hello haver! - mosolygott szélesen az idegenre.

- Szamtázaz?! - lepődött meg a srác, majd megölelte Kai-t.

- Itt Kai. – veregette meg a hátát Kai. – Mennybéli nevem. – mondta nekem Kai. – Amúgy ő Sehun. – mutatta be az idegent, aki már első pillantásra nem volt túl szimpatikus. 

- Épp hozzád jöttünk, beengedsz? – kérdezte Kai Sehuntól.

- Persze, ha akartok meg is szállhattok itt. Úgy látom, menekültök.

- A Hatalmasok ránk küldték a Büntetőket. Igen, menekülünk.

- Merre tartotok? – faggatózott Sehun, miközben betessékelt minket a házába. Kai már nyitotta volna a száját, de én hátba vágtam, jelezve, hogy nem tartom jó ötletnek kifecsegni a szándékunkat.

- Csak úgy…menekülünk. – vágtam közbe. Sehun rosszalló pillantással méltatott, mire egy grimaszt vágtam rá.

- Szerintem akkor sem kéne megbízni benne. – mondtam Kainak.

- Ő az egyik legrégebbi barátom.

- De van benne valami nagyon gyanús. – vitatkoztam. – Nem láttad az arckifejezését, mikor nem árultuk el neki hova megyünk.

- Megbízom benne. – feküdt hanyatt a nagy ágyon Kai.

- Bennem nem? – ocsúdtam fel.

- Őszintén? 

- Hát ez aztán szép! – képes volt egy perc alatt felidegesíteni. – Én akkor sem maradok itt, tuti nem biztonságos. – indultam kifelé, de Kai hirtelen előttem termett.

- Nem mész sehova! – nézett velem farkas szemet.  – Itt maradsz amíg mondom.

- Ugyan már! Kivagy te, hogy meg mondd mit csinálhatok? Torkig vagyok már a parancsolgatásaiddal! – löktem volna arrébb, de ő megragadta lendülő kezemet. 

- A gazdád. – tekintete szikrákat szórt, kissé megijedtem tőle.

- Na húzz arrébb! – pipultam be, majd sikerült odébb löknöm.

Fogalmam sincs, hogy mi történt hirtelen, de a következő dolog amire feleszméltem, az az volt, hogy Kai teljes erejéből nekem esik, felkap a karjai közé és erőteljesen neki vág a falnak. Felnyögtem a hirtelen fájdalomra, de nem érdekelt, hiszen Kai teste nyomódott az enyémnek, miközben ingerült arca szinte simogatta az enyémhez. Bizonyára az idegesség váltotta ki belőle, de így annál izgalmasabb volt, ahogy éhes tekintettel kereste számat, és mikor észhez kapott már rá is vetette magát. Az előbbi veszekedés hirtelen el is felejtődött. Olyan durván csókolt, hogy a levegő is a tüdőmbe szorult, de nem számított, hiszen erre vártam már mióta. Éhesen faltuk egymást, miközben Kai teste hullámzó mozdulatokat írt le, amitől csak még jobban felizgultam. Ágyéka az enyémhez dörzsölődött és még ruhán keresztül is éreztem, hogy férfiassága merevedni kezd. Ott tapogattam, ahol értem. Beletúrtam dús, hollófekete hajába, amiben el is időztem egy darabig. Az ő tenyere pedig a fenekemet markolászta, hiszen tartania kellett valahogy, de mikor azt megunta, még szorosabban nyomott neki a falnak, hogy megtámasszon, kezei pedig a mellemet, majd a hajamat kezdték el masszírozni, nem olyan lágyan, mint amilyenre számítottam, hanem durvábban, ami még jobb volt. Normális esetben nem bírom a durvaságot, de Kai-ból olyan szexuális vágy sugárzódott, ami rám is kivetült, így bármire készen voltam, amit csak kért.

- Akarlak. - nyögtem kéjesen.

- Hát még én mennyire... - lehelte Kai.

Kezei ismét lecsúsztak a fenekemre, majd megmarkolta és elindult velem az ágy felé. Lábaimat szorosan fontam össze csípőjénél, majd elkezdtem csókolni gyönyörű nyakát.

Mikor ledobott az ágyra, egy pillanatra egymás szemébe néztünk, majd elnevettük magunkat, de ez cseppet sem zökkentett ki minket a dologból. Miközben csókolt, rám feküdt, majd testével szinte betakarta az enyémet. Hullámzó mozgása teljesen beindított, úgy éreztem, hogy egyáltalán nem is lenne szükségem előjátékra. De a legjobb részt nem hagyhattuk ki. - gondoltam magamban izgatottan.

Kai felhúzott, hogy le tudja venni rólam a felsőt, de közben egy pillanatra sem hagyta abba ajkaim kényeztetését. Csodálatos érzés volt húsos ajkait az enyémeken érezni, miközben nyelve szinte bejárta szám minden egyes szegletét.

Mikor lekerült rólam a felső és a melltartó is, neki álltam, hogy én is levegyem róla a felsőt. Szó szerint letéptem róla a fekete, testhez simuló pólót.

- Ettől már rég meg kellett volna szabadulni. - mondtam pajkosan, mire Kai erotikusan felnevetett.

- Te hibád, hogy nem tépted le korábban. - nyalta meg a számat, majd ismét lehunytuk a szemünket és lefeküdtünk.

Végül a nadrág is lekerült rólunk, így már csak egy ruhadarab volt útban. Amíg Kai a mellem csókolgatásával volt elfoglalva, én addig kábult állapotban, de próbáltam lehúzni róla a boxerét, miközben tenyeremmel lassan végigsimítottam izmos fenekén. Mikor elém tárult merev férfiassága csak még jobban elkapott a hév és sürgetni kezdtem a dolgot.

Kai sem szerette a tétlenséget, így mikor engedélyt kapott a tempó gyorsítására, lekapta rólam a bugyit, és szájával elkezdett lefelé haladni a testemen. Igyekeztem nem nagyokat nyögni, nehogy Sehun megtudja mi folyik itt éppen, de nagyon nehezemre esett visszafognom magam.

- Gyönyörű vagy! - suttogta Kai, majd azután megéreztem nyelvét a legérzékenyebb helyen. Nagyot felnyögtem, akkor már nem érdekelt, hogy Kínában is hallják. Pár percig még kényeztetett, majd felegyenesedett és ismét rácuppant a számra. Elég furcsa érzés volt a saját ízemet a számban érezni, de a tudat, hogy Kai közvetítette csak még jobban lázba hozott.

Mind a ketten türelmetlenek lettünk, de Kai valamelyest még türelmetlenebb.

- Nem leszek kíméletes. - mondta pajkosan, miközben ravasz tekintetével rám nézett.

- Ne is. - vágtam rá mosolyogva. 

Elhelyezkedtem vele szemben, majd Kai ráültetett merev férfiasságára. Mikor belém hatolt mind a ketten felordítottunk, fejemet a nyaka hajlatába fúrtam, ő pedig az enyémbe, majd elkezdett pumpáló mozgásokat végezni alattam. Pár perc múlva már annyira elvesztettem az eszem, hogy egy hang sem jött ki a torkomon, csak némán kiáltottam és Kai izmos hátát szántottam körmeimmel.

Ő a fülembe szuszogott, de mikor erősebbeket lökött ő is felnyögött. 

Nem is tartott sokáig, míg elélveztem. Kai puszta hangjától is képes lennék simán elmenni, pláne akkor, mikor bennem mozog.

- Ji Eun... - nyögte. Mondani akart valamit, de nem bírt koncentrálni.

- Hm? - hajoltam rá, majd ismét csókolni kezdtem. A legjobb az lenne, ha nem is beszélne.

- Én... - újabb nyögés, majd a tempót is felgyorsította. Fejét a kéj gyönyörétől hátra dobta, majd szexuálisan harapdálni kezdte alsó ajkát. Festői pillanat volt. Gyönyörű.

Majd ismét rátapadt nyakam harapdálására, ami csak fokozta a vágyunkat. Követtem a példáját és fogaimmal én is szívni kezdtem finom nyakát.

- Mondanom kell...valamit... - fújtatott.

Hirtelen lelökött az ágyra, majd felém tornyosult és durván csókolni kezdett, miközben lökései egyre hevesebbek lettek. Már számolni sem tudtam, hányszor élveztem el, Ő viszont még csak most ért volna a csúcsra.

- Én nem...nem tehetem meg... - nyögte. - Lökj el!

- Mi? - nyitottam ki a szemem. Miért kéri, hogy lökjem el???

- Lökj már el! - ordított a képembe. Nem értettem, hogy mi a baja. Nem élvezi vagy mitől fél?

- Az Istenit, Ji Eun! - húzott öklével egyet a fejem mellé, az ágyba, amitől megrémültem.

Kai gyorsan kihúzódott belőlem, majd el is tűnt, mint a kámfor. Onnan tudtam, hogy a fürdőbe ment, hogy az ajtó becsapódott, majd a víz elkezdett hangosan folyni.

Ott ültem lefagyva. Mégis mi a franc történt? - takartam be magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Lehet olyasmire vettem rá, amit ő nem akart megtenni? Csak nem bírt magával és azért hagyta magát? Végül is ő egy nőcsábász, valószínű a kedvenc elfoglaltsága a szex.

Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak, komolyan...

Kai fél óra múlva kinyitotta az ajtót. Én még mindig ott ültem, bár azóta felhúztam a fehér neműm. Kai derekát egyetlen törölköző fedte, haja vizes volt, gondolom rögtön le is zuhanyozott. Az a baj, hogy ezek után is csak arra tudtam gondolni, hogy milyen őrjítően szexi.

- Elmondanád, hogy mégis mi a jó franc volt ez? - kértem számon.

Kai hangosan sóhajtott egyet, majd elindult és leült mellém. Még sosem láttam ilyen állapotban, olyan megtört volt. Gyenge.

- Figyelj...van valami, amit nem tudsz. Mármint nem is mondhattam el, reméltem, hogy nem fajul idáig a helyzet, de hülye voltam és engedtem a kísértésnek. A szerencse az, hogy még időben kapcsoltam és nem történt meg... - magyarázkodott, majd mikor értelmetlen fejet vágtam, kibökte:

- Én... mármint a magam fajták nem... nem élvezhetnek el emberekben.

Egy kissé meglepett a dolog, nem számítottam erre, valójában nem is szívesen beszélnék erről, mert zavarba hoz.

- Hogy érted? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Ha egy bukott angyal elélvez egy női testben, akkor... kilencvenkilenc százalékos az esély, hogy meghal.

Ez elég értelmetlenül hangzik.

- Mi? - kérdeztem vissza.

- Az illető terhes lesz. A magzat viszont megöli a kihordóját. Hiába vagy negyed részt Nefilim, még te is belehalnál ebbe. Tudom jól, hidd el. Te sem élnéd túl… - nézett maga elé bűnbánóan. Ez pedig arra mert következtetni, hogy…:

- Te….te ezt saját tapasztalatból tudod? – nyeltem egy nagyot. Kai viszont nem válaszolt. – Ha? – erőlködtem, holott már tudtam a választ a kérdésemre.

- Teherbe esett tőled már valaki? – tettem fel nyíltan a kérdést. Kai alig láthatóan bólintott. A lélegzetem is elakadt. – Megöltél egy nőt azzal, hogy lefeküdtél vele? – suttogtam inkább magamnak, mint neki. Nem akartam elhinni, majdnem én is így jártam. Ez rossz, nagyon rossz…. – pattantam fel a helyemről.

Ez azt jelenti, hogy bármennyire is szeretem Kai-t, hiába nem törődöm a baklövéseivel, amiket elkövetett, nem lehetek vele igazán. Hiszen Ő nem ember. 

- Tűnj el! – mondtam.

A levegő megfagyott, Kai felkapta a fejét, de egy szót sem szólt. Már akkor beletörődött abba, hogy nem lehetünk együtt, mikor megismert. Én is csak egy újabb strigula vagyok a falán, mint a többi nő akivel lefeküdt. Egy óra élvezeti cikk, semmi több.

Amint Kai lassan kisétált a szobából és becsapta maga mögött az ajtót, szinte összerogytam a fájdalomtól. Életemben nem sírtam még ennyire, mint amennyire akkor zokogtam.

15. fejezet

15. fejezet

- Áúcs, ez fáj! - markoltam bele a kanapéba, miközben Kai a sebeimet látta el.

Kínosan éreztem volna magam, egy száll bugyiban, de jelen helyzetben sokkal jobban izgatott a fájdalom, ami a lábamból kiindulva, végigszántott az egész testemen.

- Kis híján átszúrta a combodat! - háborgott Kai, és valóban...arcán feltűnő ráncok, mérges hatást kölcsönöztek, az amúgy szép arcára. Ijesztő volt.

- Érzem, hidd el... - fújtattam, miközben próbáltam visszatartani a sikolyomat.

- Fél napba se telik, meg fogsz gyógyulni. - kötötte be mindkét lábamat. - Nem is értem. Eddig nem tűnt fel neked, hogy feltűnően gyorsan gyógyulsz? Nem úgy, mint egy angyal, nekünk pár perc is elég, de neked sem telik bele egy napba.

- Nem tűnt fel, tudod...nem hittem volna, hogy valaha életre fog kelni a Biblia. - feleltem kissé ingerülten, mire Kai elmosolyodott és elment kezet mosni.

- Ha már a Bibliánál tartunk... - gondoltam jobb lenne minél előbb megemlíteni neki ezt, bár a reakciójától nagyon féltem. - Mit tudsz Énoch könyvéről?

- Azt, hogy nem létezik. - vont vállat Kai. Nem éppen erre a válaszra számítottam.

- Maga Énoch sem? - faggattam tovább.

- Oh, Ő nagyon is létezik... - forgatta a szemét. - De ha lehet messze elkerülöm. Semmi kedvem hallgatni a hasztalan szent-beszédeit.

- Keressük meg! - szólaltam meg pár perc néma csend után. Ha határozott vagyok, talán belemegy. De ő csak a képembe nevetett, ami nagyon rosszul esett.

- Most mi van? - kérdeztem felháborodottan.

- Miben mesterkedsz? - szemei csík alakúvá váltak, miközben engem vizslatott. Gyanakodott. - Miért kéne nekünk Énochot megkeresnünk?

- Ő talán tud segíteni, talán van rá valami mód, hogy ne kelljen megszállnod embereket...

- Először is tisztázzuk... - vágtatott felém. - Amint feltűnnék Énoch előtt, ő azon nyomban átadna engem a Hatalmasoknak. Kettő: szinte száz százalék, hogy nincs erre "gyógymód" és három: bukott angyal vagyok. Az a dolgom, hogy megszálljam, az amúgy egyébként sem embereket, hanem Nefilimeket... 

- Te nem akarnál megszabadulni ettől a tehertől? - próbáltam felállni, de eléggé nehezen ment. Mindenesetre, a szemébe akartam nézni, hátha tudok hatni rá. 

Kai nagyon közel állt hozzám, tekintete mély volt és bánatos. Már szinte megsajnáltam.

- Nem tudom eldönteni, hogy igazából engem vagy saját magadat akarod-e megmenteni... - lehelte a számba, amitől ismét megremegett a lábam, bár az lehet a fájdalomtól volt. – Bár van egy olyan sejtésem, hogy az utóbbi…

Kai karja a derekam köré tekeredtek, én pedig megkapaszkodtam a csípőjében. 

- Mindkettőt. - tekintetünk annyira egymáséba fúródott, hogy teljesen elvesztem. - Nem akarok kinyúlni, még mielőtt élhetnék. Ami pedig még fontosabb. Nem akarok a te kezeid által meghalni. - hajtottam fejemet a vállára.

- Nem vagyok méltó ahhoz, hogy elvegyem az életedet, ezzel arra célzol? - hallottam, hogy hangjában ott bujkál a humor szerény szikrája, bár ez a helyzet egy cseppet sem volt vicces. Annyira viszont már ismertem, hogy tudjam, így próbálja leplezni azt, ha elgyengül. 

- Nem egészen, de így is értelmezhetjük. - mosolyogtam, miközben elhúzódtam. Azt sem értettem egyáltalán, hogy miért öleltem meg ennyire...érzelmesen.

Ha már itt tartunk... a klubban történt csókunk hirtelen el is felejtődött. Az én emlékezetemben még tisztán éreztem nedves ajkai, lágy simogatását az enyémen, de nem mertem felhozni ezt a témát.

- Sss! – tette a szám elé a mutató ujját Kai. – Valami nincs rendben. Gyere! – ráncigált magával a szobájába, ahol feltűrte a szőnyeget. Egy titkos átjáró bejárata tűnt fel előttem, hirtelen a semmiből, majd Kai kinyitotta és letessékelt.

- Itt vannak a Bűntetők! – suttogott Kai. – Megtaláltak. – mérgelődött. – A francba!

- Most akkor mi lesz? – kérdeztem halkan. – Menekülnünk kell! Mind a kettőnket üldöznek.

- Elsősorban engem igen, de ha megtudják, hogy velem vagy… még többen jönnek majd el. Dupla préda. 

- Menjünk Énoch-hoz! – javasoltam ismét, aminek Kai nagyon nem örült.

- Meg akarsz öletni? – kérdezte komolyan. – Vagy halni?

- Legalább próbáljuk meg! – erőlködtem. – Tudom is, hogy merre kell keresni. 

- Az Ármon-hegyen, igen én is tudom. De sosem terveztem, hogy oda megyek. – grimaszolt.

- Valld be! Te is kíváncsi vagy, hogy van-e még remény a javulásra. – ez már kezdett kissé belebeszélésnek hangzani, de mindenképen meg kell próbálnunk.

Pár perc gondolkodás után megszólalt:

- De csak azért, mert amúgy is menekülnünk kell! – adta be a derekát végre Kai. – Ha kinyúlok az viszont a te hibád lesz. – fogta meg a kezem, majd elindultunk a titkos alagúton keresztül, fel a felszínre.

- Kéne egy kocsi. – mondtam, mikor kiértünk. Abban a pillanatban meg is jelent egy menő, fekete terepjáró.

- Egy sima sportkocsi is megtette volna, miért kellett mindjárt Jip? 

Kai csak pajkosan elmosolyodott, majd beszállt az autóba. Követtem a példáját.

- Elméletileg három nap és odaérünk. – mondta. – Azzal viszont számolni kell, hogy Tao és a Hatalmasok is üldöznek. Óvatosan kell mozognunk, főleg a megszállást illetően. Előbb be kell ugranom egy barátomhoz.

Már fél órája utaztunk, mikor egyszer csak kínos csönd telepedett le ránk. Olyan sok mondandóm lett volna, annyi mindent szerettem volna megbeszélni vele, de ehelyett csak annyit mondtam:

- Köszönöm. – fürkésztem gyönyörű, bronzbarna arcát.  Legszívesebben azt mondanám, hogy: „Köszönöm, hogy vagy nekem.”, de félek ezzel elijeszteném. Ő nem az a fajta srác, aki értékelné, ha egy lány bevallja neki az érzéseit. Nem is hiszem, hogy megértené, hisz ő egy nőcsábász, igazából nem is szabadna bíznom benne. Mégis… megmentett. Elbújtat, törődik velem. A kérdés már csak az, hogy ezt mind azért, mert egészséges testet akar megszállni Cheshvan napján, vagy mert…

- Nem hittem volna, hogy valaha kimondod. – mosolygott maga elé Kai. – Szívesen. – nézett rám átható pillantással, amitől a szívem azon nyomban hevesebben kezdett el dobogni. Ez az arc, ez a mosoly…

És akkor rájöttem:

- Szerelmes vagyok belé. – ocsúdtam fel magamban. Sajnos ezt hangosan is kimondtam, mire Kai meglepett arccal nézett rám.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Semmi, semmi. Vezess csak! – kaptam el a tekintetemet gyorsan, majd a mellettünk elhaladó tájat kezdtem bámulni, miközben hitetlenkedtem.

Beleszerettem apám gyilkosába, aki majd engem is el fog tenni láb alól. Lehetne ennél abszurdabb az életem?

14. fejezet

14. fejezet

Ahogy sejtettem.

Amint kiértem a klubból, Tao ismét előttem álldogált, két csatlósával karöltve.

-         Kár, hogy így elszaladtál…pedig már épp fel akartalak kérni táncolni… - vigyorgott cinikusan.

-         Mit vártál? – kérdeztem. – Azt, hogy kitárt karokkal fogadlak majd, azt mondván: „Gyere, itt a testem! Vedd el!” ? – forgattam a szemem.  Amilyen helyzetben voltam, a legtöbb ember inkább meghúzná magát a saját érdekében, de én igyekeztem bátorságot színlelni. Nem szabad, hogy lássák a félelmemet, még ha legszívesebben kiáltani lett volna kedvem, akkor sem adom meg Tao-nak ezt az örömöt. Ha meg akar szerezni, akkor küzdjön értem.

-         Látom nem adod egykönnyen magad… - vizslatta végig a testem. – Hm…nem is csoda, jó nő vagy… - kuncogott. – Kíváncsi vagyok, hogy Kai-val meddig jutottatok el. Megfektetett már? A táncparketten látottakból ítélve, úgy gondolom, ha még nem feküdtél le vele, hamarosan be fog következni. Nagyon érti a dolgát…

Számtalan ilyen esetünk volt már, de a végén mindig valahogy a gyengébb faj járt pórul…

Pedig tudod milyen őrületes az angyal-szex? – nevetett immáron teli torokból, a barátaival együtt.

-         Undorító vagy. – köptem a lába elé, mire lefagyott a képéről a mosoly.

Közben abban reménykedtem, hogy Kai valahogy megtalál és eltűnteti ezt a férget a színről, de Tao és Kai meséiből levonva…már régóta ellenségek és még mindig ugyanott tartanak, tehát nem tud végezni egyik a másikkal.

-         Ide figyelj, drága Ji Eun-ssi! – jött közelebb felém, haragos tekintettel. – Nem fogom hagyni, hogy az az áruló megkaparintsa a tested előlem. Te engem illetsz, az a tolvaj nem tudja távol tartani magát más tulajdonától.

-         Én nem vagyok senki tulajdona. – vágtam rá azonnal.

- Már pedig az enyém vagy. – suttogta a fülembe, mire a lábaim elgyengültek, a szemeim úgy szint, én pedig mély álomba merültem.

Mikor felébredtem, Tao ült velem szemben. Egy vasszékhez voltam kötözve, olyan erősen, hogy a kezem alsó része már kezdett elkékülni. 

Az egész testem sajgott, de úgy éreztem lesz ez még rosszabb is. Abban a pillanatban Tao elővett egy éles, hegyes kést.

-         Jó reggelt napsugár! – mosolygott ördögien. Tehát Kai még mindig nem jött el értem. Lehet feladta? Egyáltalán nem érdekli a sorsom? Vagy csak nem talál meg?

Biztos tudja, hol keressen…hiszen bukott angyal, csak van valami kereséshez használható képessége.

-         Na most… - kezdte Tao. – Elmondom, hogy mi lesz…

-         Tartsd meg magadnak! – feleltem durván, mire Tao intett egyet az egyik csatlósának, akinek a kezébe belehelyezte az éles kést.

-         Ezt kapod minden egyes feleselésért! – mondta cinikusan.

A fájdalomtól hirtelen felordítottam egyet, majd a levegő is beszorult a tüdőmbe, mikor a pasas kirántotta a kést a combomból. Két másodpercig tartott az egész, de az égető fájdalom elárasztotta a testem. A jobb combomból folyt a vér, de még el sem tudtam állítani, hiszen a kezeim meg voltak kötve. Erősen ráharaptam a számra, visszatartva a káromkodás lavináját, hiszen ha Tao fejéhez vágnám mind azt, amit abban a pillanatban gondoltam, nem maradna más belőlem csak egy összeszabdalt hústömeg.

-         Mit akarsz, miért raboltál el? – kérdeztem fogcsikorgatva.

-         El kell mondanod egy rituálét. – jelentette ki hetykén.

-         Egy mit? – kérdeztem vissza értetlenül. Soha az életemben nem tartottam rituálét, még csak hívő sem vagyok, hogy a francba kéne nekem rituálét mondanom?!

-         Ki kell jelentened, érthetően, minden bukott és nem bukott tudtára kell adnod, hogy te csak is az enyém lehetsz! Csak is én szállhatom meg a tested, minden Cheshvan napján. Ha ezt megteszed, egy rituálé közepette, Kai és a többi bukott nem fog tudni megszállni téged, soha. Csak is én leszek képes a testedbe bújni.

-         Ugyan miért tenném meg?

-         Háh… - kacagott fel Tao. – Mert ha nem teszed, ő fogja bánni. – mutatott fel egy képet az egyik pasas. Először nem is láttam el odáig, a testi fájdalom homályos bevonatot képezett a szemem elé, de mikor végre sikerült tisztábban látnom, felismertem. Az anyám volt a képen. – Meg Ő. – egy másikon Jae Hee. – Na és persze… Ő. – a harmadik képen Kai nézett rám, apró, szexi fél mosollyal az arcán. - Milyen aranyos a beiratkozási képe. Már majdnem elhittem, hogy egy átlagos, középiskolai nőcsábász. – nevetett Tao.

Ez nem lesz jó. – gondoltam magamban. Ha nem teszem azt, amit mond, mindenkit kiiktat, aki fontos nekem. Bár arról fogalmam sem volt, hogy honnan veszi, hogy Kai fontos számomra.

-         Szóval…vagy véghez viszed a rituálét, és hm… „elkötelezed” magad mellettem, vagy a családod és barátaid fogják látni a kárát…

-         Dögölj meg, te rohadék! – szűrtem fogaim között, ugyanis egy pillanatra kiment a fejemből a feleselésért járó büntetés. Így kaptam még egy szúrást, de most a bal lábamba. Király! Ha esetleg valahogy kiszabadulok innen, nem fogok tudni elmenekülni, mert nem bírok majd lábra állni.

-         Látom abban reménykedsz, hogy Kai megment. Nos.. elképzelhető, hogy megpróbálja… De az lesz az utolsó tette, arról biztosíthatlak. Felkészültünk a fogadtatására. – horkant fel. Láttam, amint az egyik férfi átad egy feltűnően fényes kardot a másiknak és elküldi őrt állni a raktár ajtaja elé.

-         Mivel egy bukott angyal elveszti az eredeti szárnyát, miután kitaszítják a Mennyből, ideiglenesen kap egy másikat, egy olyan szárnyat, amit csak repüléshez lehet használni, a Mennybe nem lehet visszatérni vele. Viszont ha azoktól a szárnyaktól is megfosztják a tulajdonost, a bukottból nem lesz más, csak egy ökölnyi mennyiségű por. Azaz örökre eltűnik a Föld színéről, sem a Mennyben, sem a Pokolban nem lesz, egyszerűen…mintha nem is létezett volna.

Nyeltem egy nagyot. Nem engedhetem, hogy Kai erre a sorsra jusson.

-         Itt van!  - rohant be egy férfi a raktárba. – Eljött!

A szívem összeszorult, hiszen éreztem, hogy Kai a közelben van és féltem, nehogy baja essen. Az az én hibám lesz. Nem szabadott volna elrohannom a klubból, meggondolatlan voltam és ostoba. Bármennyire is átkoztam Kai-t, apám halála miatt, akkor sem akartam, hogy ily módon haljon meg.

-         Hoh, a szőke herceg fehér lovon… - nevetett Tao. – Intézzük el, a behatolót! – ezúttal Ő szúrt egyet a jobb lábamba, amitől ismét nagyot ordítottam. A kést viszont nem húzta ki, benn hagyta, hogy esélyem se legyen elmenekülni.

-         Várj meg, nemsokára jövök vissza, Kai testének hamujával. – kacsintott rám, majd kifutott a raktárból.

Ah, Istenem! Mit tegyek?! A fájdalomtól gondolkodni sem bírtam, épp mint a szememet, az elmémet is eltakarta egy vastag réteg, képtelen voltam a menekülésre koncentrálni.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el, de valaki lassan kinyitotta a raktár ajtaját.

-         Istenem! Add, hogy Ő legyen az!!! – suttogtam.

-         Mit ülsz még ott? – hallottam meg Kai számon kérő hangját, mire a szemem kipattant, a szívemet pedig elöntötte a boldogság.

-         Kai! – álltam volna fel, de elfelejtettem, hogy oda vagyok kötözve, mellesleg egy kés is a lábamban pihen.

-         Ah, mit tett veled az a retardált?! – sietett felém Kai, majd gyorsan kikötözött, a kést pedig figyelmeztetés nélkül kihúzta a combomból. Igyekeztem nem kiáltani, de nagyon nehéz volt visszafognom magam.

-         Ezért embertelen körülmények között fogom kinyiffantani azt a kis köcsögöt! – morgott az orra alatt, majd erőlködés nélkül felkapott a karjaiba és kirohant velem a szabadba.

-         Bocsi, most nincs idő felkészítenem téged, szóval ha tériszonyod van, csak csukd be a szemed.

-         Ha? – néztem zavarodottan gyönyörű arcára, de ő nem rám figyelt, erősen koncentrált valamire, majd a következő pillanatban, két óriási méretű, koromfekete szárny tűnt fel Kai hátán, amik a következő pillanatban már fel is repítettek minket a magasba.

Gyönyörű volt. Az egész látvány. Az éjfekete tollak, amik alig pár centire lebegtek a karomtól.

-         Csodaszép vagy! – néztem bele Kai nagy szemeibe, teljes áhítattal, miközben még szorosabban bújtam meztelen mellkasához.

-         Nicsak. – mosolygott elbűvölően. – Végre beismered. – kacagott.

13. fejezet

13. fejezet

Miután Kai kijött a zuhany alól, úgy tűnt, hogy kicsit lenyugodott, mert mikor bement eléggé sértődöttnek és ingerültnek látszott.

Hiába agyaltam - azalatt az idő alatt, mikor Kai zuhanyozott-, hogy mégis mit tettem előző este,  mikor be voltam rúgva, de semmi sem jutott eszembe, csak az, hogy Kai karjai között ébredtem és az, hogy ez jól esett, ugyanakkor nagyon meg is lepett.

- Menjél te is, dolgunk van délután! - adta ki az utasítást ridegen, ami még mindig nyugtalanított.

- Rendben, elmegyek, de... - álltam elé határozottan. - Elmondanád, hogy mégis mi történt az este? Mit tettem, amiért ennyire dühös vagy? - kissé féltem a válaszától, de ő csak cinikusan elmosolyodott.

- Talán félsz, hogy valami történt? - jött közelebb vészjóslóan. - Mármint azon kívül, hogy egymás szájában voltunk egész hajnalig? - kuncogta el magát, de szeme megvillant.

Lefagyva álltam előtte, eltartott egy rövid ideig, míg leesett a dolog.

Ha jobban erőltetem a visszaemlékezést, rájöhettem az igazságra. Valóban csókolóztunk Kai-val, nem is egyszer, nem is szelíden. 

Ez a tény viszont összezavart. Ez a srác összezavart, Kai-tól valóban elvesztem az eszem. - jöttem rá. Nem szabad túl közel kerülnöm hozzá, a saját érdekemben. Érzelmileg távol kell magamat tartani tőle, de közben el is kell érnem, hogy belém szeressen, ha életben akarok maradni. 

- Most mit csináljak? - kérdeztem félhangosan, mire Kai felhorkant.

- El is felejthetjük, ha szeretnéd... - ajánlotta fel, miközben összeborzolta a haját a tükör előtt. Olyan szexi volt, az egész lénye, hogy nem bírtam levenni a szemem róla. Vonzott, meg akartam érinteni. Mindenhol.

- Igen, az lesz a legjobb. - leheltem magam elé. Kai kezei megálltak a hajában, majd a tükrön keresztül nézett rám, összeszűkült szemekkel.

- Részemről el van felejtve. - felelte durván, majd felkapta a kulcsait és kiviharzott a házból, egy szó nélkül.

Már késő délután volt, de Kai még mindig nem jött haza.  Egyedül ültem a tévé előtt és fagyit eszegettem, miközben a Twilight ment adáson.

- Jaj, ezt nem hiszem el, már megint ez megy? - kérdeztem magamtól, de elkapcsolni nem kapcsoltam el, csak néztem tovább, miközben gondolataim nem ott jártak. Kai viselkedése annyira furcsa volt reggel, mitől változott meg ilyen hirtelen?!

- Elkészültél? - suttogott valaki a nyakhajlatomba, mire kiejtettem a fagyis bödönt a kezeim közül, mikor felugrottam ijedtemben.

- A jó Istenit, KAI! - kaptam a szívemhez. - Mi a franc...miért ijesztgetsz? - hordtam le, de ő csak mosolygott.

- Miért vagy még mindig pizsomában? - vette le a dzsekijét. - Mindjárt indulnunk kell.

- Hova megyünk?

- Egy klubba. Elintézni valóm van. - mondta közömbösen.

- Egy klubban? - húztam fel a szemöldököm. - Csak nem megint le akarsz itatni?

- Nem kell ahhoz klub, mi itthon is tökéletesen elvoltunk. - kacsintott, majd bement a szobájába.

De legalább jobb kedve lett... - gondoltam megkönnyebbülten, majd én is elindultam a szobám felé.

- Ezt most nem mondod komolyan... - álltunk a klub bejárata előtt Kai-val, de én valahogy nem tudtam túltenni magam a klub nevén. - 'Angel'? Ez most komoly? - horkantam fel.

- Most mi van? - tárta szét a kezeit Kai. - Nem hiába jöttünk ide. 

- Azt akarod mondani, hogy ez egy klub, a... a bukott angyaloknak? - hápogtam, mire Kai bólintott. - Mindegyik angyal ennyire... találékony? - kérdeztem cinikusan.

- Most elsősorban nem bulizni jöttünk ide, hanem találkozónk van, viszont ha nagyon akarsz, akkor partizhatsz a többiekkel, de... nem nézhetsz rá egy férfira sem és nem hagyhatod, hogy elcsábítsanak! - mondta szigorúan.

- Oh, na ne! Mi vagy te, a pasim? - legyintettem önfeledten.

- Valami olyasmi...- hajolt közel hozzám, vészesen közel, annyira, hogy csak ajkaira voltam képes koncentrálni. - Az enyém vagy...tudod... - mosolyodott el féloldalasan, majd elkezdett húzni a bejárat felé.

Annyira más volt benn a levegő, mint egy másik (emberi) klubban, bár lehet csak azért tűnt másnak, mert tudtam, hogy a legtöbben bukott angyalok, akik azért lebzselnek itt, mert egy kis kalandra vágynak az emberi teremtményektől. Volt itt minden, mint a búcsúban, prostituáltak, transzvesztiták, melegek, leszbikusok vagy csak egyszerűen szex-éhes vadállatok. Az egyik sarokban például egy pasi vágta a nőt a falhoz, miközben az letépte a topját a testéről.

Szorosan Kai nyomában maradtam, sajnos túl közel, mert mikor megállt testem hozzásimult az övéhez. 

- Félsz? - nevetett lágyan. - Akkor gyere! - mellém állt, majd jobb karját átdobta a vállam felett és szorosan magához húzott. - Így nem lesz bajod. - vigyorgott elbűvölően.

Leültünk legközelebbi bárpult elé - merthogy több is volt a klubban - és Kai rendet nekünk egy vodka-kólát.

- Csak okosan. - heccelt. 

- Nyugi, ezúttal nem ütöm ki magam.

A baj csak az volt, hogy az első pohár után jött a következő. Ekkor rájöttem, hogy nem igazán bírom a piát. Három pohártól már olyan jó lett a kedvem, hogy megint táncolhatnékom támadt. Gondolkodás nélkül rángattam a táncparkett felé Kai-t, aki először nem nagyon akart velem tartani, mondván, hogy találkozója van, de a végén beadta a derekát és elkezdhettünk táncolni.

Csak úgy, mint előző este, most is szorosan egymáshoz simultunk, miközben egymásra vigyorogtunk, a pia okozta jókedvtől.

- Tudod... nagyon jó táncos vagy. Olyan...szexi...érzéki... - búgtam a fülébe. Te jó ég, mi van velem?! Miket beszélek? - csaptam a számra, miközben csuklottam egyet.

- Te hozod ki belőlem... - harapott bele a fülcimpámba, amitől teljesen elborult az agyam. Elhúzódtam tőle és mélyen a szemébe néztem, amelyekben megláttam azt a tüzet, amit nem lett volna szabad. A vágy tüzét. Ahogyan rám nézett... csak a bolond nem vette volna észre. Akart engem. Bár azt nem tudtam, hogy milyen formában, csak annyi volt bizonyos, hogy én is akartam őt, mindenhogy, minden porcikáját.

Addig bámultam gyönyörű, napbarnított arcát, míg Kai elkezdte azt a kicsiny kis távolságot is csökkenteni az arcunk között, a végén már egymás szájába lélegeztünk.

Majd megtörtént.

Ismét.

Megcsókolt, de most teljesen más volt, hiszen józan, legalábbis tudatomnál voltam. Egész testem elkezdett bizseregni, a lábaim elzsibbadtak és csak Kai húsos ajkait láttam magam előtt. Csak Őt éreztem a többiek hirtelen eltűntek a klubból. A csók nem tartott tovább tíz másodpercnél, de úgy éreztem, hogy felég a testem. Aztán Kai elhúzódott, én pedig abban a pillanatban zavarba jöttem, de annyira, hogy szerintem az arcom is rákvörössé vált.

- Elmegyek a mosdóba. - jelentettem ki rekedtes hangon, majd el is indultam a WC felé, ahol eltöltöttem egy kis időt, mire rendbe szedtem magam és a gondolataim. Azt hiszem kezdek érezni valamit iránta. - mondtam a tükörképemnek. De ez nem lehet! Nem szabadna így lennie! - rángattam a hajam idegességemben. Nem hiszem el, hogy nem vagyok képes ellenállni neki. Annak, aki meg akar ölni!
- Erős vagyok! Nem hagyom, hogy elcsábítson! Semmiképp! - döntöttem el, majd elhagytam a mosdót, de mikor visszamentem volna a táncparkettre, ahol Kai várt, valaki elállta az utam.
- Rég láttalak, drága Noh Ji Eun!
Tao állt velem szemben, szeme és szája gonosz vigyorra húzódott, az egész lénye ijesztő volt, úgy éreztem, hogy még a levegő is kiszorul a tüdőmből.
- T...Tao! - suttogtam. - Mit akarsz? - ez ostoba kérdés volt, hiszen tudtam, hogy mit akar. Magának akar. Az a célja, hogy elvegyen Kai elől és Ő szálljon meg. De ha már választanom kéne, akkor inkább Kai bújjon a testembe, mint Tao.  Nem is tartott sokáig, míg ezt eldöntöttem.
Rögtön futásnak eredtem, holott tudtam, hogy egy Bukott elől nem leszek képes elmenekülni.

12. fejezet

12. fejezet

A szobában ültem, az ágyon és gondolkodtam. Próbáltam feldolgozni az eseményeket, amik körülöttem zajlottak, de igazából még mindig nem hittem el, hogy egy ilyen világba csöppentem. Nem akartam elhinni, hogy Kai valóban bukott angyal, aki meg akar szállni, és nem hittem el, hogy egy Nefilim leszármazottja vagyok. 

- Ez mind olyan abszurd... - dobtam magam hanyatt az ágyon, de azon nyomban fel is ültem. - Ha mindent meg tud teremteni, miért nincs itt TV vagy számítógép? - morogtam, mire hirtelen megjelent egy laptop az asztalon.

- Oh... - örültem meg, majd felnyitottam és rákerestem a neten a bukott angyalokra. Nem sokkal később egy érdekes cikkre bukkantam:

" És más alakokat is láttam azon a helyen elrejtve. És hallottam az angyal hangját, mondván: „Ezek azok az angyalok, akik alászálltak a földre, és feltárták az emberek gyermekeinek azt, ami addig rejtve volt, és bűn elkövetésére csábították az emberek fiait.”

- Tehát Kai és a hozzá hasonló lények a hibásak a földi bűnökért. Ilyesmiről mesélt Kai is... - motyogtam, majd tovább olvastam.

" Majd Énoch azt mondta: " Mert mostantól fogva soha örökké nem szállhattok fel az égbe az örökkévalóságon át, hanem a földben maradtok megkötve mindörökké, amíg a világ napjai tartanak."

- Hát ez ultra jó. Nem sokat értek belőle. - bár hallottam már Énoch-ról, de hogy ki volt pontosan azt nem tudtam.

A cikk és egyéb internetes oldalak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez az Énoch lehet a 'megbocsátás' kulcsa. Ha sikerül valahogy megtalálnunk, akkor Kai és a többi bukott vissza mehet a Paradicsomba, és így elkerülöm a megszállást is. Mindenki nyer vele! Kivéve, ha Kai nem akar visszamenni. Láttam ugyan a szemében a megbánás szerény szikráját, de nem gondoltam, hogy képes lenne ekkora erőfeszítést tenni az ügy érdekében.

- Majd holnap kifaggatom. - döntöttem el, majd lecsuktam a laptopot és bevergődtem az ágyba, hogy aludjak.

Nem bírtam elaludni, pedig már hajnali egy óra volt. Folyton csak anyámra gondoltam és a mostani helyzetre. Egy házban vagyok egy bukott angyallal, aki történetesen iszonyat szexi és meg akarja szállni a testem. Nem tagadom, szívesebben adnám neki a testem másféle módon, és persze hosszú idő elteltével, de...

- Te jó Isten! - csaptam arcon magam, hogy kijózanodjak. - Miket gondolok? - még le is izzadtam a gondolattól.

Mivel úgysem tudtam elaludni, gondoltam kimegyek egy kis vízért, de arra nem számítottam, hogy Kai vár a pultnak támaszkodva egy wiskey-s üveggel a kezében.

- Sejtettem, hogy nem tudsz aludni. - mosolygott csábítóan, majd ellökte magát a pulttól és lassú léptekkel felém indult, közben szeme végig fogva tartotta az enyémet.

- Tudtad, hogy az angyali érzékeid akkor tompulnak el a legjobban, ha részeg vagy? - ivott még egy kortyot. - Ha folyton részeg lennék, nem is találnának meg soha a Büntetők. - állt meg alig pár centire tőlem. - Kipróbálod? - nyújtotta felém az üveget, de azt a huncut vigyort képtelen volt letörölni az arcáról.

Mit csináljak? - morfondíroztam. 

- Hát, ha már lúd, legyen kövér! - kaptam ki a kezéből a wiskey-t és nagyot kortyoltam belőle. Az alkohol égette a torkomat, de pár perc múlva ez már nem érdekelt. A testem felhevült és mozoghatnékom támadt.

- Tudod mit? - kuncogott Kai, majd lehunyta a szemét. A szemem bal sarkából láttam, hogy előtűnik egy hifi-torony, majd még pár üveg alkohol. A zene elindult, Kai pedig kinyitott egy újabb üveget.

- Azt hittem tompulnak az angyali képességeid... - kiáltottam.

- Még nem vagyok annyira részeg. - mosolygott. - De az leszek! - kacsintott és elkezdett húzni magával.

Pár perc múlva már esze-veszetten tomboltunk. Kai szexi táncot lejtett a padlón félmeztelenül, míg én a kanapén ugráltam a wiskey-s pohárral a kezemben, egy trikóban és shortban, ami egy francia bugyinak felelt meg. Fél óra után már az ízeket sem éreztem, az is csoda volt, hogy megbírtam állni a lábamon.

- Figyeld! - kiáltott Kai, majd Michael Jacksont megszégyenítő táncot nyomott le, ami iszonyat szexi volt. 

- Anyád! Ez k*rva jó! - káromkodtam. Tényleg nagyon tetszett, eszméleten volt és piszkosul szexuális. Nem voltam kiéhezve vagy ilyesmi, voltak már kapcsolataim, nem is olyan régen, de Kai teljesen be tudott indítani. Már csak a puszta jelenlétével is.

- Most én jövök! - ugrottam le a kanapéról és kis híján el is estem, de Kai még időben elkapott.

Elrugaszkodtam tőle, majd rázni kezdtem. Végre egyszer kiadhattam magamból a felgyülemlett energiát, - amit ha ez a kis magán buli nem lett volna- tuti, hogy bőgéssel vagy ordítozással vezettem volna le, de ez egy sokkal kellemesebb módja volt a tombolásnak.

Kai csak állt egy ideig és engem nézett, húsos ajkait beharapta, fekete szemei pedig végigmértek.

Nem zavart, sőt...

Mutogattam neki, hogy jöjjön közelebb, amin először meglepődött, de nem kellett sokáig kérlelnem, szinte azonnal ott termett és nekem dörkölőzködött. Ha most nem lennék részeg, elszégyellném magam, de iszonyat tetszett a dolog. 

- Ugye tudod, hogy az őrületbe kergetsz... - suttogta érzéki hangon Kai a fülembe, mire elmosolyodtam és ráemeltem ködös tekintetemet.

A szemeiben égett a vágy, tisztán láttam rajta, gyönyörű ajkai szét voltak nyílva, én meg csak arra vágytam, hogy megízlelhessem húsos párnáit.

Gondolkodás nélkül rávetettem magam a szájára. A bizsergés, ami akkor rámtámadt szinte észveszejtő volt. Ha lehetett, még jobban kábulatba estem, édes ajkai érintésétől, és a baj az volt, hogy még többet akartam. De látszólag Kai is, hiszen karjait a derekam köré fonta és még szorosabban húzott magához. Majd hirtelen a nyelve utat tört az enyémhez és heves csatába kezdtek, amit a mi nyögéseink követtek.

- Akarlak. - lihegte Kai.

- Én is. - válaszoltam extázisba esve.

Kai elindult velem valamerre. A következő pillanatban azt éreztem, hogy keményen a falnak ütődik a hátam, majd Kai felemelt a fenekemnél fogva és úgy csókolt tovább. Én közben átfontam csípője körül a lábaimat és erőteljesen szívni kezdtem szép nyakát. Mivel kapaszkodni elfelejtettem, kissé lejjebb csúsztam Kai testén, így megéreztem merevedő férfiasságát az ágyékomnál. Ez teljesen elvette az eszem, ellöktem magamtól, majd miközben újra visszatért és megtámadta a nyakam, a kanapé felé toltam és lelöktem rá.

- Te akarsz felül lenni? - kérdezte csábos mosollyal. - Nem vagyok ellene... - ragadta meg a nyakam és magához rántott hogy ismét megcsókoljon.

Fogalmam sem volt, hogy meddig tartott az érzéki nyelvcsata, hogy meddig szívtuk egymás nyakát, hogy hányszor karmoltam meztelen hátát ...nem tudom.

Arra ébredtem - erős fejfájás közepette - hogy Kai és én a kanapén fekszünk, ölelkezve. 

- Mi történt?! - kérdeztem félhangosan, mire Kai szemei kipattantak.

- Nem feküdtünk le, ha ez a kérdésed. - mondta unottan, majd egy szempillantás alatt felkelt mellőlem. - Nem vagyok ennyire ördögi, bármennyire is annak hiszel. - mondta a válla felett.

Miért érzek csalódást? - kaptam a szívemhez. Miért nem vagyok boldog, hogy nem történt meg?

- Itt a reggelid. - tett le az asztalra egy müzlis tálat. - Én elmegyek, lefürdöm. - rám se nézett, csak ment a kijelölt hely felé.

- Valami rosszat tettem?

11. fejezet

11. fejezet

- Most...mégis hova viszed azt a formás kis segged? - torpant meg Kai, mielőtt bevágtattunk volna a nagy tömegbe, a városközpontban.

- Haza? - fordultam hátra.

- Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy mostantól nálam laksz. - húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Igen, de haza kell mennem a cuccaimért, mellesleg ott van anyám is... - Kai karon ragadott, majd magához húzott. Sötét írisze fogva tartotta a tekintetemet, miközben finom kezeivel eltűrt egy kósza hajtincset az arcomból. Olyan közel volt, a leheletét is éreztem.

- Már nem mehetsz vissza oda többet. - suttogta, de így is jól hallottam, a zúgolódó tömegben.

- Tessék? - hátráltam. - Hogy érted, hogy nem mehetek oda többet?

- Mikor kijelentetted, hogy hozzám költözöl, attól kezdve anyád életéből eltűntél. Ez a jó egy bukott angyalban. - mosolygott, de én közel sem voltam ilyen vidám. - Bármit mondasz neki, azt azonnal teljesíti.

- Te szemét!!! - ütöttem mellkason. - Hogy merészelted? És...mikor? Hogyan? De ami a legfontosabb, miért? - vajon mit fog még kitalálni, hogy végleg tönkre tegye az életemet? 

- Azt akarod, hogy biztonságban legyen anyád? - kérdezte kimérten. - Tudod hányan vadásznak rád és rám együtt véve?

- Rád? - lepődtem meg. - Rád miért?

- Hahó! Bukott angyal vagyok. - húzta a száját. - Csak jól rejtőzködöm és remek a meggyőzőképességem. 

- Pfff... - fintorogtam. - Kik vadásznak ránk?

- Ha hazaértünk elmondom. - fogta meg a kezem, a baj csak az volt, hogy így úgy tűnt, mintha járnánk. És ez tetszett. Mármint... jó érzés volt. De ez nem helyes. Kai átvert, kihasznált és nem utolsó sorban...meg akarja szállni a testem, a végén pedig az öngyilkosságig fog hajszolni. Miért érzem mégis biztonságban magam mellette?

Talán mert ő az egyetlen, aki segíthet. Miután eltűnteti az ellenségeimet, ráveszem, hogy ne szálljon meg. Legalábbis ez a célom, azért teszem azt, amit mond.

Pár percnyi sétára volt Kai lakása, a várostól. Nem esett messze a mi házunktól. Vajon direkt szervezte így?

- Szemmel kellett, hogy tartsalak. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.

- Tudsz a fejemben olvasni? - kaptam rá a tekintetem.

- Alapvetően minden bukott angyal képes az emberek fejében olvasni, de a tiedben nehéz. Biztos azért, mert nem vagy teljesen ember. - nyitott be az ajtón, majd betessékelt.

- Hogy érted, hogy nem vagyok teljesen ember? Miről beszélsz? - kezdtem megint ideges lenni. Vajon mennyi mindent nem tudok még magamról, a családomról és Kai-ról?

- Egy Nefilim gyermeke vagy. Ha nem az lennél, most élhetnéd az életedet, azon aggódva, hogy miért nem vesz észre ez a helyes, sármos fiatal srác. - mutat magára. - Legalábbis... elég sokan ezt gondolják a suliban, még a barátnőd Jae Hee is. - vigyorgott öntelten, miközben elővett a szekrényből egy zacskót.

- Na ne nevettess...- kuncogtam, majd levágódtam a bőrkanapéra. Egész kényelmes... - Jae Hee nem hiszem, hogy... - kezdtem volna, de rájöttem, hogy ez az információ elenyésző volt Kai előző mondatában. - Minek vagyok a gyereke? - ültem fel.

- Egy Nefilimnek. Apád az volt.  - felelte nemes egyszerűséggel. - Tudod mi az, hiszen meséltél is róla, mikor korrepetáltál... - kacsintott.

- Szóval azt akarod mondani... - álltam fel fenyegetően. - Hogy az apám egy bukott angyal fia volt? - csaptam az asztalra.

- Egész jól bírod. - bújt az arcomba Kai, majd pajkos szemei lejjebb vándoroltak, az ajkaimra és ismét fel a két szemembe. Olyan gyönyörű volt. Gyorsan megráztam a fejem, hogy eltűntessem Kai arcát az elmémből. Nem szabad elfelejtenem, hogy ez a védjegye. Ő így tudja megbabonázni az embereket, ez az egyik speciális képessége.

- Meséljek még? A végén el se mersz majd aludni nélkülem... - már megint bevetette azt a csábos félmosolyát, ami mindig elgyengített. A francba ebbe az ördögbe! - mérgelődtem magamban.

- Te javíthatatlan vagy. - ráztam a fejem, majd visszasétáltam és keresni kezdtem a szobámat.

- Sajnos már az. - hagyta annyiban Kai. - Mit keresel?

- A szobámat. Gondolom már mindent gondosan berendeztél, ha képes voltál anyámmal elfeledtetni, hogy létezem. Mégis hogy gondoltad ezt? Az iskola? Onnan is kiírattál?

- Onnan nem, bár...lehet még arra is sort kerítek. Az egyetlen zavaró tényező, az Tao. Őt is szemmel kell tartanunk. Tudod...van az a mondás, hogy a barátaidnál csak az ellenségeidet kell jobban magad mellett tartani. Jobb, ha látom mire készül.

- Ő mit akar? 

- Ő is a testedet. - tette be a tésztát a buborékoló vízbe Kai. - Már vagy a bukásunk óta hadban állunk. Azzal vádol, hogy én magammal rángattam ide, és most így akar büntetni. Legalábbis azt hiszem ez az oka, hogy üldöz téged. 

- Örülök, hogy én vagyok a háborútok tárgya. - horkantam fel. - És téged ki keres? Miért kell bujkálnod? - faggatóztam. Igazság szerint nagyon is érdekelt a dolog. Mindig imádtam a fantázia történeteket, bár álmomban sem gondoltam volna, hogy minden, amit a Bibliában olvastam, igaz. Szerintem még mindig nem fogtam fel teljesen, hiszen nagyon jól viselem. Mondjuk ez jellemző volt rám. A kiakadásom csak pár percig tart eleinte, viszont ha eljut a tudatomig a felhalmozott történtek súlya, oly' annyira kiborulok, hogy nagyon nehezen lehet lenyugtatni. 

- A Hatalmasok. - mondta.

- Úgy érted...az arkangyalok? Vagy?

- Az arkangyalok bizonyos megbízottjai, a Bűntetők. - tette le az asztalra a nekem szánt ételt. - Azzal bízták meg őket, hogy vadásszanak le minden - nem a Földre való-  teremtményt, beleértve a Nefilimeket és atyjaikat, a Bukottakat. Szerintük a bukott angyalok a forrása az emberi bűnnek. Ők terelték Ádámot és Évát, hogy elkövessék az első bűnt, ami később kihatott az egész emberiségre, mint tudod...

- Az almaevés... - bólintottam, majd bekaptam az első falatot.

- Az arkangyalok szerint, a Bukottak rontást hoznak az emberi létre, kínozzák őket, rombolnak és bajokat okoznak. Ami részben igaz is...

- Akkor megérdemled a büntetést. - mondtam hidegen. 

- Úgy gondolod? - kérdezte vissza komolyan, már-már bűnbánóan. Talán rosszul esett neki, hogy ezt mondtam?

- Megölted az apámat... - emlékeztettem.

- Nem ÉN öltem meg, viszont azt bevallom, hogy én is hibás vagyok.

- Ugyan az. - tettem le a villát. Az étvágyam is elment.

- Már késő megbánnom a bűneimet. - hajtotta le a fejét. - Ha feladom magam, azon nyomban a pokolra küldenek. 

- Sosem késő megbánni a félrelépéseidet. Ez mind fejben dől el. Akarod-e vagy nem. - néztem vele farkasszemet, de ő volt az aki előbb elnézett. Láttam arcán az érzelmek vegyes ötvöződését, fontolóra vette a lehetőségeit, de ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy megpróbálja, felállt és engem is feltessékelt a székről.

- Megmutatom a szobád.