3. fejezet

3. fejezet

- Nyárzáró buli. Ma, nyolckor! - osztogatta egy lány a folyosón a szórólapot. Amint elvettem a kezéből, már indultam is a kukához, hogy kidobjam. Semmi kedvem sem volt bulizni.

- Meghibbantál?! - fogta meg a kezem a barátnőm, Jae Hee. - El kell mennünk! Egy csomó jó pasi lesz ott!

- Nincs kedvem. - dobtam ki a lapot.

- Már pedig eljössz! - mondta határozottan.

- Jae Hee!  - hisztiztem, de felesleges volt, hisz tudtam, hogy el kell mennem vele. A vitákban mindig alul maradtam, esélyem se volt ellene.

- Felveszlek fél nyolckor! Most lépnem kell. - azzal intett egyet és mosolyogva elszaladt órára.

- Ajánlom, hogy ne merj még egyszer felbukkanni a csajom mellett, mert esküszöm kiheréllek...! - förmedt rá valakire a suli egyik menő sráca. Amint megpillantottam Kai-t, szemeim kitágultak és csak figyeltem a jelenetet. Kai fehér, testhez simuló felsőt viselt, egy fekete csőgatyával. Haja rosszfiúsan, kócosan keretezte gyönyörű rézbarna arcát, amin gúnyos mosoly terült el, majd laza testtartással közelebb hajolt a fiúhoz.

- Mondd meg a barátnődnek, hogy ne ribancoskodjon. - szűrte fogai között Kai, mire a másik srác begurult és már épp behúzott volna neki egyet, de Kai sikeresen kivédte az ütést. Gyors reflexe van, az már biztos. - jegyeztem meg magamnak. És iszonyat szexi is...

- Ah...felejtsd már el! - csapdostam az arcomat.

- Mit művelnek maguk ott? - rivallt rá a két srácra az igazgató. - Kai-ssi! Még csak két napja van itt az iskolában, máris bajba keveredik! Irány a terembe! Maga is, Noh Ji Eun-ssi!

Felkaptam a fejem. 

- Oh, igen. - váltottam egy gyors, sejtelmes pillantást Kai-val, majd eltűntem a folyosón.

- Mit akar ez az ember itt? - ültem le a helyemre. Az egész órából semmit se értettem, csak Kai-n járt az eszem. Tényleg lehetséges az, hogy miattam jött ide, Koreába? Ha igen, akkor mégis miért? Annyi kérdésem lenne hozzá, de ő nem tud normálisan válaszolni.

- Te...te nem igazán öltöztél ki... - nézett végig rajtam Jae Hee, mikor kiléptem a lakásból és beültem mellé az autóba.

- Szoknya van rajtam! - mutattam magamra. - Mini szoknya! Ennél többet ne várj tőlem... - kötöttembe magam. - Na...nem indulunk? - noszogattam a barátnőmet, míg végül sikerült elindulnia.

- Ji Eun-ssi, Jae Hee-ssi! - jöttek oda hozzánk az osztálytársaink, akikkel igazából nem nagyon beszéltünk az elmúlt három évben, most mégis úgy köszöntöttek minket, mintha barátok lennénk egy jó ideje.

- Sziasztok! - mosolygott elbűvölően Jae Hee, majd felkapott a pultról egy tequila-s poharat és lehúzta. - Milyen a buli? - kérdezte a fiúkat.

- Nagyon állat! Menjünk táncolni! - karolta át a barátnőmet az egyik srác.

- Megyek, hozok valami másik piát. Anyám kinyír, ha részegen megyek haza. - kiabáltam túl a zenét, azt már nem tudtam, hogy Jae Hee meghallotta-e, vagy sem.

Mivel ez egy szabadtéri buli volt, ezért tábortüzet is gyújtottak, amit sok ember állt körbe. Lehetett sütögetni, beszélgetni, táncolni. Igazából jól éreztem volna magam, mégis...valami szorongatott belülről. Folyton úgy éreztem, hogy figyelnek. 

- Bu! - ijesztett meg valaki, de úgy, hogy majdnem beleestem a tábortűzbe. Az a valaki viszont megragadta a derekamat és magához húzott, hogy ne essek bele a tűzbe. 

- K...Kai? - néztem bele nagy, koromfekete szemébe. Ahogy a narancssárga lángok megvilágították tökéletes arcát, egyszerűen eszméletlenül nézett ki. Egyáltalán nem hatott embernek, inkább mint egy égből leszállt angyal...

Huncutul elmosolyodott, mire én feleszméltem, hogy erős karjai még mindig a hátamon pihennek. Ellöktem magamtól és elsuhantam mellette, hogy lenyomjak a torkomon egy rövidet. 

- Jó huzatod van, kislány! - támaszkodott meg a pulton. - Kérsz még egyet?

- Nem, kösz! - vágtam rá. Az alkohol égette a torkomat, pár perc múlva pedig a testemet elárasztotta a hő és úgy éreztem... mozognom kell. Táncolnom!

- Jó hatással van rád a tequila. - jegyezte meg pajkosan Kai, majd letette a poharát és megfogta a kezem. A táncparkett felé kezdett el húzni és mikor beértünk a tömegbe, kezei lecsúsztak a derekamra, az enyémek pedig átkulcsolták a nyakát. Elkezdtünk mozogni a zene ütemére, Kai iszonyatosan szexi mozdulatokat tett, amik azonnal lázba hoztak. Hirtelen felnevettem.

- Mi az? - kérdezte Kai, egy szexi félmosolyt rám villantva.

- Ki vagy te? - néztem bele a szemébe. Szórakozottnak tűnhettem, Kai mégis elkomorodott.

- Biztos, hogy tudni akarod? - suttogta a fülembe, mire a kezemen a szőr is felállt.

- Mi ez a macsó, rosszfiús duma? - kacagtam önfeledten.

- Mi van, ha nem csak játszom a rossz fiút, de tényleg az is vagyok?! - igézett a tekintetével.

- Tudom, hogy az vagy. Más különben miért jöttél el volna egészen idáig, Amcsiból? - suttogtam vissza a fülébe, majd egy hanyag mosolyt dobtam felé, lehámoztam karjait a derekamról és otthagytam a táncoló emberek között.

- Nagyon kell pisilni... - álltam meg hirtelen és keresni kezdtem egy kis helységet, de nem volt. Akkor marad az erdő? - indultam el a sötétség felé.

Nem tartottam túl jó ötletnek, de nem volt más választásom. Csak nem jön ide senki... - gondoltam, miközben egyre beljebb hágtam az erdőben.

Gyorsan elvégeztem a dolgomat, mikor valami furcsa hang ütötte meg a fülemet, lépések közeledtek felém. Megijedtem. 

- K...k...Kai? - próbálkoztam remegő hangon, de nem jött válasz. Kapkodva néztem körbe, mikor az egyik nagy bokor mögött megpillantottam egy magas alakot. Aztán abban a pillanatban el is tűnt. Amint észhez tértem, azonnal elkezdtem hátrálni, de valaki hirtelen elkapta a kezem, és a kiabálásra nyíló számat betapasztotta tenyerével. Nem tudtam menekülni.

2. fejezet

2. fejezet

Miután leszálltam a repülőről és beültem a taxiba, valamiféle rossz érzés fogott el. 

Mintha követnének....

Gyorsan hátrakaptam a fejem a hátsó ülésről, de minden tiszta volt. Semmilyen gyanús alakot nem láttam, mégis...ez az érzés a bensőmben nem hagyott nyugodni, még akkor sem mikor végre megpillantottam a gyönyörű, nagy házunkat, amelyet sok színes virág vett körül.

- Anya! - rohantam felé, majd nyomtam egy puszit az arcára és besétáltunk a házba.

- Na...minden rendben volt? - kérdezte boldogan, mire bólintottam egyet. Hazudtam. Nem volt rendben. Apám nem volt rendben, sőt...nagyon úgy tűnt, mintha a halálán lenne.

- Akkor jó. Na most menj fel a szobádba, pakolj ki aztán gyere enni, nagyon finomat főztem neked. Jah és a tankönyveid is fenn vannak, tudod...holnap suli...

- Jaj, tudom... - szomorodtam el, majd felrohantam a szobámba, aminek az ablaka a gyönyörű kertünkre nézett. Mindig imádtam kiülni a balkonra és nézni a medencét, amelyet rengeteg színes virág vett körül. Úgy nézett ki, mint a Rómeo&Júlia-ban, Júlia kertje. Simán fel lehetett mászni, és titkon reménykedtem is, hogy valamikor, valaki felfog jönni hozzám...

Este képtelen voltam elaludni. Folyton csak apám és az a különös fiú járt az eszemben. Vajon mi is történhetett pontosan ott a sikátorban? - ez a kérdés lebegett a szemem előtt. Biztos voltam abban, hogy valamiféle szárnyakat láttam. Milyen madár lehetett? Lehet van egy szörny, ami megtámadja az embereket? Ha erről van szó, akkor apám is bajban van. Na és az a fiú? Nem tűnt valami kedves srácnak, inkább mint egy rosszfiúnak. Mégis... valamiféle vonzalmat éreztem iránta. Mikor a közelembe jött...a vérem felforrt és nem akartam mást, csak...

- Fúj, nem! - bújtam el a takaróm alá. - Fújj! Semmiképp! Felejtsd el! - ennek a szónak a mondogatásával végre sikerült, hajnali három órakor elaludnom.

Reggel kótyagosan lépdeltem fel az iskolám lépcsőjén.

- Hjajj, már megint itt.. - ásítottam egy nagyot.

- Noh Ji Eun-ssi! Látom élvezi az első napot. - nézett le rám az igazgatónő, a lépcső tetejéről.

- Uh...bocsánat! - hajoltam meg, majd vörös fejjel igyekeztem elslisszanni mellette.

- Ji Eun-ssi! - csapott a hátamra a barátnőm, Lee Jae Hee.

- Ya! A szívbajt hoztad rám! - mordultam rá. - Bocsi...nem igazán aludtam az éjjel.

- Na miért? Mit csináltál? - kérdezte huncut hangon, majd felszisszent. - Van pasid? Nem mondod...és nekem miért nem szóltál? - kért számon. Mindig ezt csinálta. Furcsa következtetéseket vont le a dolgokból és nem hagyta, hogy végig mondjam a mondandómat.

Már épp nyitottam volna ki a számat, hogy jó lehordjam, amiért hülyeségeket beszél, de akkor valami olyasmit pillantottam meg, amit a legkevésbé vártam.

A fiút.

Aki elrabolt tegnap, és egy koszos raktárba vitt. 

- Mondom én, hogy van pasid... - csak tompán hallottam Jae Hee lelkes hangját, annyira lefoglalt a srác, hogy csak őt voltam képes nézni. Ő is rám pillantott, sejtelmesen, amibe a gyomrom is beleremegett. A  következő pillanatban pedig...eltűnt.

- Hahó, Ji Eun-ah?! - böködött Jae Hee.

- Bocsi...most mennem kell. - szaladtam az ajtó felé, ahol a fiú állt az előbb. Hiába kerestem, kapkodtam a fejemet össze-vissza, nem láttam sehol. 

- Lehet csak képzelődtem... - suttogtam magamban. 

- Gondolod? - ijedten ugrottam arrébb, és majdnem beleestem a suli udvarán lévő szökőkútba. Ő volt az! Itt van, nem csak képzeltem!

- Mi a fészkes francot keresel TE itt? - húztam össze a szemöldökömet. - Te követtél engem? - egyenesedtem ki.

- Szeretnéd? - jelent meg az a bizonyos félmosoly gyönyörű arcán. Majd közelebb lépdelt és felém nyúlt szép kezeivel. Időm nem volt reagálni, a fiú megfogta egyik kósza hajtincsemet, majd óvatosan a fülem mögé tűrte.

Ledermedtségemben is hallottam, hogy a lányok az üveg mögül feljajdulnak. Nyilván azt hitték, hogy bármi közöm is van ehhez a jó csávóhoz. Hát tévedtek.

- Ne gyere a közelembe, te... - hátráltam.

- Kai. - mosolygott csábosan. - Kai a nevem. Te pedig...Noh Ji Eun-ssi, igaz?

Honnan tudja ez a nevem? - a gyomrom még mindig remegett, de most már az idegességtől és a félelemtől. Nem tudtam, mit akar ez az ember, de abban biztos voltam, hogy közöm van ahhoz, hogy ide utazott Koreába, és pont ebbe a suliba iratkozott be.

1. fejezet

1. fejezet

- Biztos nem akarsz hazajönni Koreába, apa? - szóltam rekedtes hangon apámhoz. - Ott el tudnánk látni, és nem kéne egyedül ülnöd egy sötét szobában...

- Jay...kicsim...Tudod, hogy anyád és én elváltunk. Jó nekem itt az Államokban. - mosolygott erőtlenül. - Annyira örülök, hogy itt vagy. Csak kár, hogy ritkán jössz. 

- Most nyár van, de... nemsokára haza kell mennem... - öntöttem neki egy kis teát. - Mivel tudnálak rávenni, hogy velem gyere?

- Semmivel kicsim... - mondta elhaló hangon.

Szomorkásan odaadtam neki a csészét, majd felkaptam a táskámat.

- Elmegyek boltba gyógyszerért, mindjárt jövök. - azzal kiléptem a kopott ajtón és a közeli kis gyógyszertár felé vettem az irányt.

- Köszönöm szépen. - mondtam angolul, majd visszaindultam, de hirtelen valami zörej ütötte meg a fülemet, mint amikor a fazék és egyéb konyhai eszköz leesik a földre.

- Ne! Eresszen...! - hallottam egy kétségbeesett női hangot. 

Mivel általában nem hagytam a dolgokat annyiban, és nem bírtam elviselni, ha valaki bajban van, lassan követni kezdtem a hang irányát. 

Egy keskeny sikátorban értem, de a nőt nem láttam, csak...csak...egy óriási nagy szárnypár-t.

- Mi a jó.... - ámultam volna el, de hirtelen eltűnt előlem, nem csak a szárny, hanem ...mintha kiütötték volna a szemem. Semmit nem láttam, csak éreztem, ahogy valaki megragad. Végül az eszméletemet is elvesztettem.

Egy sötét, szinte üres szobában találtam magam, mikor felébredtem. Azon nyomban a kijárat felé vettem az irányt, de megszédültem. Ahelyett, hogy a fejem nagyot koppant volna a padlón, valaki elkapott és izmos karjaiba zárt. Jó érzés lett úrrá rajtam, de a következő pillanatban ez rögtön el is múlt, ugyanis erősen vágódtam vissza a padlóra.

- Héé! - néztem arra, aki ellökött magától. Egy nagyon helyes, barna bőrű, koromfekete hajú srác állt előttem.

- Te...koreai vagy? - kérdeztem anyanyelvemen meglepetten, mire a fiú sejtelmesen elmosolyodott. Már akkor rájöttem, hogy egy nőcsábász. A kisugárzásáról, a testtartásáról és pajkos mosolyáról azonnal következtetni lehetett...playboy.

- Szeretnéd? - kérdezte vissza angolul, miközben egyre közelített felém. A ruházata nem állt másból, csak egy fekete csőnadrágból és egy testhez simuló pólóból. Nem volt annyira kigyúrva, inkább...esztétikusnak hatott. Piszok szexinek. De nem dőlök be neki. Nem hiába rabolhatott el, egészen biztos voltam a szándékában.

- Ezek szerint az vagy. - szortyintottam. - Akkor... - mondtam koreaiul. - Engedj el, apámnak oda kell adnom a gyógyszerét, nem érek rá ilyenekkel foglalkozni... - pattantam fel, de ellökni nem tudtam az útból. Szikla szilárdan állta el az utamat, esélyem sem volt.

- Ya! - szóltam rá, de ő továbbra se állt félre. 

- Mit láttál, mielőtt ide hoztalak? - kérdezte gyanús tekintettel. Közelsége zavarta a közérzetemet, zavarba hozott, holott tudtam, hogy egy playboy-tól nem kéne félnem. Simán el tudnék szökni előle... - gondoltam.

- Semmit. És most már elengednél? - kaptam a kilincs után. 

- Ácsi! - támaszkodott az ajtónak. - Nem hiszek neked... - szorított sarokba. Arca nagyon közel került az enyémhez, hogy nem mertem a szemébe nézni.

- Már mondtam, hogy nem láttam semmit. - ejtettem ki minden egyes szót lassan, érthetően. Fogalmam sincs, hogy mit akart tudni, de igazából nem is annyira érdekelt. Csak vissza akartam térni apámhoz, a gyógyszerrel.

- Remélem nem foglak meglátni, hogy ott szaglászol a sikátorban.... - szemei szikrákat szórtak, miközben beszélt.

- Biztos nem, mivel holnap indul vissza a repülőgépen Szöulba. - suttogtam visszafojtva a mérgem. - Nincs időm a hülyeségeidre, bárki vagy is és bármit is akarsz elrejteni előlem. Ha tőlem kérdezed, szerintem összekeversz valakivel... - vontam vállat, mire ismét féloldalasan elmosolyodott.

- Szeretnéd, mi...? - azzal karjai lehullottak a teste mellé, így szabad utat engedett nekem a kijárathoz.

- Áldjon Isten! - köptem oda neki, majd amilyen gyorsan csak tudtam kifutottam a házból, ami inkább valami raktárnak nézett ki és nagyon le volt pusztulva.

- Hol voltál ilyen sokáig, már este van.... - kérdezte rekedtes hangján az apám.

- Bementem még pár üzletbe. Bocsi, hogy késtem. - hazudtam, majd odaadtam a gyógyszert és segítettem neki bevenni, ugyanis arra is képtelen volt, hogy felemelje a poharat.

- Apa... - ültem le vele szemben. Arca öreges volt, inkább lehetett volna a nagyapám, mint az apám. - Elmondod végre, hogy mitől törtél össze ennyire? Pár éve még nem volt ilyen súlyos... - tudtam, hogy ezzel érzékeny pontot találok el, de...nagyon kíváncsi voltam. Igaz sose élt velem, de mindig küldött képeslapot és ajándékot ünnepekkor. Gondolt rám. Mégsem lehettünk együtt sosem. Pedig mind a ketten nagyon szerettük volna.

- Nem mondhatom el kicsim... - mosolygott nehézkesen. - De felkészítelek előre...ez öröklött dolog... jobb ha nem maradsz itt sokáig...menj vissza holnap az első járattal...

- Mi ez, valami vírus? - ugrottam fel. 

- Valami olyasmi...a véred miatt nem tudod kikerülni...ezért jobb ha messze mész... - mondta komolyan.

- Apa...beszélj érthetően... - kérleltem, de ő lassan letette a poharat és amint lehunyta a szemét, el is aludt.

- Ahh ~ - megint nem jutottam előrébb. Sőt...ma még el is raboltak!