Epilógus

 Epilógus  (20+1)

Nem tudom, hogyan kerültem oda, ahol éppen feküdtem, de egy sötét barlangszerű építmény mennyezetét pillantottam meg először, mikor kinyitottam a szemem.  A fejem zúgott, a testem sajgott, de mégis úgy éreztem magam, mintha hosszú idő után ismét visszanyertem volna az erőm.

- Ji Eun-ah? - szólított egy lágy, kedves hang. - Felébredtél?

- Kai? - pillantottam meg Kai gyönyörű bronzbarna bőrét. Fekete haja kócosan keretezte tökéletes arcát, vastag ajkait résnyire nyitotta, mandula vágású, sötét szemei pedig az enyémek után kutattak.

- Mi történt? - kérdeztem, miközben óvatosan felültem az ágyból.

De Kai nem válaszolt, csak nézett nagy szemeivel, majd felemelte a kezét és lágyan arrébb tűrt egy tincset a fülem mögé.

- Már azt hittem, hogy sosem fogsz felébredni. - ölelt meg hevesen. - Bocsáss meg! - motyogta a nyakhajlatomba. Ha nem ismerném, azt gondolnám, hogy...sír.

Kai alig hallható, zokogó hangot adott ki magából, miközben teste remegett. Azt hittem, hogy ketté fog törni, annyira szorongatott, de nem volt szívem mondani neki, hogy lazítson az ölelésén, annyira összetörtnek tűnt, hogy az én könnyeim is kicsordultak.

- Sh! - simogattam meg éjfekete haját. - Élek. És te is élsz! - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.

- Tao-nak vége. - szipogott, mint egy kisgyerek. Még sosem láttam ennyire védtelennek.

Mikor a karjaiban feküdtem – kis híján - félholttan, akkor is képes volt elpoénkodni a helyzetet, ez adott erőt, hogy életben maradjak, de most... valami összetört benne.

- Helyes. Tudtam, hogy képes leszel legyőzni. De akkor mégis, most miért sírsz? - kérdeztem aggódón, mire meglepetten nézett szembe velem.

- Még kérdezed? Meg kellett, hogy szálljalak, aztán a te testedet használtam a harcban. Több napig ki voltál ütve, én azt hittem... - akadt el a szava. - ...hogy már fel sem fogsz ébredni. - ölelt meg ismét. 

- Ahj! - könnyebbültem meg. - Ne aggódj, nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. Ami pedig a megszállást jelenti...én kértelek rá. Emiatt ne emészd magad.

- De mégis...azon az éjen megfogadtam magamnak, hogy nem foglak megszállni. 

- Melyik éjen? - érdeklődtem. Vajon mióta érez irántam valamit?

- Mikor először megcsókoltalak. - húzott le magával az ágyra, így alatta feküdtem, orrunk pedig már majdnem összeért. - Mikor részegen táncoltunk. - mosolygott elbűvölően.

Meglepett a válasza.

- Már azóta...? - nyeltem egyet, mert nem voltam benne biztos, hogy azt a szót kéne használnom.

- Akkor kezdődött. - bólintott. - De az önzésem akkor még nem ért véget. Magam mellett akartalak tudni, hogy ha eljön az idő, meg tudjam védeni a "tulajdonom". 

- Én meg azt hittem, hogy... átversz. Mintha éreztem is volna eleinte, de... nem akartam belátni. Csak hagytam, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan te eltervezed őket. Sokáig nem hittem el, hogy nem szállnál meg.

- Még most is nagyon bánom, hogy megszálltalak. De az ötleted nem volt ostobaság. Bevált. 

- És Sehun? Mi lett vele? - szomorodtam el.

- Azt hittem utálod?!

- Nem volt szimpatikus, de... segített nekünk. A mi oldalunkon állt és .. miattunk halt meg. - Kai is lehangoltnak tűnt, nyílván fájt neki, hogy elveszítette a barátját, de túlságosan felvillanyozta az, hogy mi viszont túléltük a harcot.

- Nagyon sajnálom. De most legalább visszatérhetett oda, ahonnét jött. Új életet kezdhet, egy olyat ahonnét nem tud....lebukni.

- Úgy érted... visszakerült a Mennybe? - lepődtem meg.

- Ühüm. - bólintott. - Még ha angyal vagy bukott is volt, attól még élt. Miután itt elpusztították a testét, a lelke visszaszállt. 

- Akkor...most Tao is ott van?

- Minden bizonnyal. De nem tud már tenni semmit ellenünk.  - húzott magához. - Viszont vannak olyanok, akik még tudnak ártani nekünk. - húzta a száját. - A Hatalmasok. El fognak jönni értünk. 

Sóhajtottam egy nagyot. - Tehát akkor nincs nyugtunk, most sem, hogy Tao-t elintéztük. 

- Nem. - rázta a fejét szomorúan Kai. - Továbbra is menekülnünk kell, változtatni a lakhelyünket, résen lenni, mert bármikor lecsaphatnak ránk. Egészen addig kell ezt csinálnunk, míg be nem bizonyítjuk, hogy nem kell üldözni minket, mert nem teszünk semmi rosszat.

Sok mindent tettem életemben, Ji Eun-ah. Sok rosszat, amire nem vagyok büszke. De megváltoztam. Miattad. Te tereltél a helyes útra. Miattad szeretnék jó lenni. - simogatta meg az arcom. – De valami bizonyítékot kell találnunk, hogy elhiggyék a Hatalmasok. Nem lesz könnyű, de keresünk kell. Akár olyan bukottakat is akik, hasonló helyzetben vannak.

- Gondolod, hogy vannak még ilyenek, rajtad kívül?

- Egészen biztosan. – mondta határozottan. – Egyszer nekünk is elegünk lesz a menekülésből. Egyszer mi is megunjuk a gyilkolást, a megszállást. 

- Akkor… - kezdtem. – Mi a következő lépés?

- Hm… nem is tudom… - felelte csábosan. Végre! A jó öreg flörtölős Kai, visszatért!

- Fogadod, hogy velem maradsz az idők végezetéig, hogy harcolni fogsz velem? – nézett mélyen a szemembe. 

Erre csak egyetlen egy válasz létezett.

- Naná hogy! – vigyorogtam, majd nyomtam egy cuppanós puszit az ajkaira.

- Hát akkor ezt meg is kéne pecsételni, nem gondolod? – kacsintott rám, majd ajkait enyémre tapasztotta és hevesen csókolni kezdett.

20. fejezet

20. fejezet

Igyekeztem nem csak tehetetlenül ott feküdni, mint valami hulla, de képtelen voltam felkelni. A végtagjaim nem akartak engedelmeskedni, az izmaim pedig elernyedtek, mintha nem is lettek volna. Csak annyit tudtam tenni, hogy figyelemmel kísértem, ahogyan Kai és Tao harcol egymás ellen, miközben Sehun ugyanezt tette Tao csatlósaival.

Nem tudom, hogy honnan szereztek hirtelen fegyvert, de gondoltam, hogy ez is valami angyal képesség, mert minden bukott angyal kezében megjelent egy hosszú tűzkard, amivel egymásra sújtottak le. Amint Sehun beleállította kardját az egyik szolgába, az nagy üvöltözés közepette szénné változott.

Jó Istenem! - gondoltam magamban. Ennyire egyszerű őket megölni? Próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy Kai ilyen könnyen hamuvá ég, de nem ment, csak erre tudtam gondolni. Mi van, ha egyszerűen...eltűnik?

- Én nem akartalak volna megölni, bár megérdemelnéd... - mondta Tao Kai-nak.

- Ha abban reménykedsz, hogy felajánlom neked Ji Eun-t, az életemért cserébe, hát akkor nagyon tévedsz! - szűrte fogai között Kai.

- Miért lettél ilyen? - sújtott le mérgesen Tao, de szerencsére Kai kivédte a csapást. - A legjobb barátok voltunk! De te magaddal rángattál minket ide, ahol csak szenvedünk.

- Ha jól emlékszem, nagyon is tetszett neked a Föld. Ugyanannyira le akartál jönni, mint én! Ezt ne tagadd! - mondta Kai, de eközben végig támadásra készen állt.

- Veled akartam maradni, azért! - csapott le Tao, ami ezúttal eltalálta Kai-t. 

- Nem igaz! - kiáltotta vissza. - Sosem kényszerítettelek! Saját döntésed volt, miért rajtam állsz bosszút?

- Mert miattad ragadtunk ebben a helyzetben. Én vissza akartam volna menni. Egészen mostanáig! - mosolygott vészjóslón Tao. - Ami azt illeti, jelenleg nagyon élvezem, hogy fájdalmat okozhatok neked. 

- Térj már észhez, annyi Nefilim van, akit megszállhatsz, miért pont Ő kell? - nézett Kai farkasszemet, miközben próbált ellenállni Tao erejének.

- Megérdemled, hogy elvegyenek tőled valamit, ami igazán fontos neked. Most már hiába próbálsz megpuhítani, nem fog sikerülni. Késő. Már nem érzek semmit irányodba, csak haragot és bosszút. Pár perc múlva Cheshvan és akkor örök hűségre kényszerítem a barátnődet. 

- Csak a holttestemen keresztül! - kiáltotta Kai, majd a kard eltűnt a kezéből, a másik tenyeréből pedig hirtelen egy átlátszó golyó kezdett el növekedni, amit elhajított Tao irányába. Ugyanazzal az erővel, ami engem is eltaszított, ide a pajtába, Tao több métert repült hátra, de még időben kapcsolt és ő is dobott Kai felé valamit. Egy tűzgolyót. Kai sikeresen kivédte, de nem hagyta, hogy Tao visszatérjen. Arcáról lerítt, hogy elméjét elvakítja a harag, és nem várta meg, míg Tao újra támad, utánaeredt és a pajtán kívül harcolt vele, ahol már nem láttam rendesen a háború állását. Mind két fél nagyon erős volt, szóval fogalmam sem volt, hogy ki fog győzni, csak imádkozni tudtam, hogy Kai életben maradjon. 

Valami okból kifolyólag - talán mert annyira látni szerettem volna Kai-t, - ismét elkezdtem megmozdítani a lábaimat, és meglepetésemre, ezúttal -igaz, nagy nehezen, de - fel tudtam állni. 

Az ég váratlanul akkorát dörrent, hogy térdeim ismét összerogytak. Az eső is eleredt, a sötét felhők pedig teljesen eltakarták az eget, annyira, hogy szinte csak a villámok világították be a helyet. 

- Kai! - álltam fel, majd elkezdtem kifelé rohanni a pajtából.

- Nicsak! Megjött a jutalmam. - vágtatott felém Tao mosolyogva.

- Hol van Kai? - estem kétségbe. 

- Kit érdekel Kai, mikor eljött Cheshvan napja?! - kuncogott Tao.

Egyszeriben úgy elöntött a méreg, hogy ész nélkül indultam neki Tao-nak és fojtogatni kezdtem, mintha bármi esélyem is lenne, az ő természetfeletti erejével szemben.

- Olyan ostoba vagy! - ragadt nyakon Tao, majd a levegőbe emelt egy kézzel és teljes erejéből levágott a földre. A szívem már a torkomban volt, de akkor sem adtam fel. Hátha ezzel elvonom egy kicsit Tao figyelmét, hogy Kai lecsaphasson rá. 

Hirtelen a  semmiből egy tűzgolyó repült Tao felé, amivel sikerült pár pillanat egérutat szereznem.

- Kai! - rohantam felé.

- Ji Eun! - ölelt meg szorosan. - Menekülj el! Majd megtalállak, ha itt végeztem. 

- Ááh! - ordított fel valaki. Kai teste megfeszült, érezte, hogy baj van. 

- Sehun... - lehelte. Mind a ketten a hang irányába fordultunk, s még épp el tudtuk kapni a pillanatot, mikor Sehun az egyik szolga kardjától porrá változik. Bármennyire is utáltam az elején, ezek szerint nem ő árult el minket, tehát nem volt okom haragudni rá. Ezért bármennyire is próbáltam visszatartani, könnyeim megeredtek, hiszen elvesztettünk egy barátot.

- Ezt nagyon meg fogod bánni Tao! - nem is gondoltam volna, hogy Kai lehet még ennél idegesebb, de most a teste tüzelt, obszidán színű szemei ijesztővé váltak, majd ismét megindult Tao felé, de ezúttal szétcsapta éjfekete szárnyait és a levegőben támadta meg Tao-t.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig harcoltak a magasban, de semelyikük nem tudta legyőzni a másikat, legalábbis azt hittem. Egészen addig, míg egy hatalmas villámlás következtében egyikük eszméletlenül le nem zuhant az égből.

- Kai! - rohantam volna oda hozzá, de Tao megállított az erejével. A földre kényszerített és valami hallucinációs elmejátékkal gyötörni kezdte a testem. Képtelen voltam kizárni a fejemből, annyira elgyengített, hogy nem voltam képes uralni a testem. 

Csak később jöttem rá, hogy...Tao az imént próbált megszállni, de valahogy sikerült visszaszereznem a testem.

- Ne állj ellen! Akkor csak rosszabb lesz! - ragadta meg a hajam Tao.

Kai!!! Kai! Hallasz? Ne halj meg, könyörgöm! - gondoltam.

Ji..Eun... - Kai hangja megszólalt a fejemben. Sikerült telepatikus úton elérnem hozzá.Tarts ki! Nemsokára visszanyerem az erőm, csak még egy kicsit...

Éreztem a hangján, hogy nagyon szenved. Ennyire még sosem volt Tao fölényben. Valamit tennem kellett! 

Szállj meg! 

Tessék? - hangja még elmémben is ijedt volt.

Szálld meg a testem! Ha te szállsz meg, legyőzheted Tao-t. Megengedem. Meg kell tenned!

Nem kérhetem ezt tőled. Nem akarlak megszállni! Téged nem. Sok mindent szeretnék csinálni a testeddel, de ezek között már rég nem szerepel a megszállás. - kuncogott haloványan.

Tudom, hogy ez egy bűnös kérés, de nincs más út. Inkább te szállj meg, mint Tao. Akkor sose láthatjuk egymást újból. Kérlek! - kérleltem.

Noh Ji Eun... - szólalt meg Kai a fejemben. 

Hm?

Szeretlek.

Erre az egy szóra vártam, amióta megismertem. Persze kicsit más körülmények között szerettem volna hallani a vallomását, de ez is megfelelt, már ettől is boldogság járta át a testem jelen helyzetben.

Én is szeretlek. Most pedig szállj meg!

Furcsa volt ezt kérni a szerelmemtől, de tudtam, hogy meg kell tennem. Fel kell ajánlanom neki a testem, hogy legyőzhesse Tao-t és akkor egyel kevesebb ellenséggel kell majd megküzdenünk a későbbiekben. Tudtam, hogy képes rá.

- Mit próbáltok csinálni? - hallatszódott Tao mérges hangja, de igyekeztem kizárni mindent az elmémből, hogy Kai meg tudjon szállni. A következő pillanatban már éreztem is a nyomást, mint amikor az ember lelke elhagyja a testét. Olyan volt, mint az eszméletvesztés, eltekintve az égető fájdalomtól, mikor megfosztják a lelked a testedtől. Kai-nak sikerült kiűznie, én előttem pedig minden elhomályosult, amint Kai átvette az uralmat a testem felett.

19. fejezet

19. fejezet

* Kai szemszög *

Mikor Kai belépett a hotelszobába, rögtön érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem észlelt semmilyen életjelet a lakosztályban, holott tisztán emlékszik arra, hogy megtiltotta Ji Eunnek, hogy elhagyja a szobát. Akkor mégis miért nincs itt?

Belépett  a szobába, ahol Ji Eun aludt az este és megpillantott egy rózsaszín dobozt az ágyon.

- A francba! - rúgott bele az ágy szélébe Kai mérgében. Tudta, hogy ez kinek a műve és azt is sejteni merte, hogy most mit csinálhat az a személy. Kai hiába kapta elő a telefonját és tárcsázta Ji Eun számát, a lány nem vette fel a telefont. 

- Te rohadék! Ha megtalállak, kitépem a léped! - gyújtotta fel a szemével a dobozt Kai. Ezeket a képességeit mindig titkolta Ji Eun elől, mert nem akarta, hogy féljen tőle, hogy ilyenekre is képes. Így is épp elég megpróbáltatáson kellett eddig keresztül mennie. 

A baj most csak az volt, hogy ez nem egy egyszerű csapdába csalás volt Tao részéről. Ji Eun-ön kívül mindenki tudja, Ő is és Tao is...hogy pár óra múlva Cheshvan, ami pedig azt jelenti, hogy Tao-nak itt a lehetősége, hogy megszerezze Ji Eun testét. Kai biztos volt benne, hogy valamivel ki fogja csikarni a lányból a hűségesküt, ebben nem kételkedett. Az ő helyében Kai is megadná neki, amit akart, ha mondjuk azzal hozakodik elő, hogy megöli a szeretteit a szeme láttára. A különbség csak az volt, hogy Kai-nak Ji Eun-ön kívül nem volt senkije. De a lány önmagában is elég lenne ahhoz, hogy megtegyen bármit, amire Tao kéri.

- Hol a francban vagy? - túrt bele idegesen a hajába Kai, majd lerogyott az ágyra.  Majd hirtelen valami neszre lett figyelmes. Már készítette is be a fegyverét és lassan felállt az ágyról, hogy a zaj irányába osonjon, mikor a szekrényajtó hirtelen kicsapódott.

Sehun lépett ki, kócos hajjal és zavart tekintettel.

- Te mocsok! Elárultál! - rontott neki Kai, s kését a fiú nyakához nyomta. 

- Csillapodj haver! - próbálta ellökni Kai-t, de a bronzbőrű fiú erősebbnek bizonyult. - Nem én nyomtalak fel titeket! Engem is ugyanúgy felültettek. 

Kai kénytelen volt elengedni, de ez nem azt jelentette, hogy elhiszi minden szavát. Most is úgy vélte, hogy Sehunban többé nem szabad megbízni.

- Miről beszélsz?

- Akarod tudni, hol a nőd? - tért a tárgyra rögtön Sehun.

- Nem esek többé abba a hibába, hogy megbízom benned! - mondta Kai ingerülten. Nem szerette, ha játszottak a bizalmával. Azt már megtanulta, hogy a Földön senkiben nem szabad megbízni, hiszen az ő fajtájuk minden egyes nap az életükért küzdenek és annyira sosem hűségesek, mint amilyenek az emberek tudnak lenni.

- Nincs nagyon választásod. - mondta Sehun. - Mellesleg, a legjobb barátok voltunk a Mennyben.

- Igen! Az ott volt. - tette el a kést Kai. Annyira azért bízott benne, hogy tudja nem támadna rá, hiszen egykor valóban a legjobb barátok voltak. - De ne felejtsd el, hogy rajtunk kívül volt még valaki, aki szintén sokat számított nekünk, most pedig az a valaki meg akarja szállni azt az embert, aki a legfontosabb az életemben. Ezt nem hagyhatom. 

- Gondolod, hogy Tao képes lenne ártani neki? - kérdezte Sehun.

- Gondolom. - vágta rá rögtön Kai. - Ő már nem az a Tao akit egykor ismertünk. Nem tehetek mást. - kapta fel a bőrdzsekijét Kai. - Meg kell ölnöm. 

Sehun-nak nem nagyon tetszett az ötlet, mivel húzta a száját. Végül is, érthető, hogy nem akarja holtan látni az egykori jó barátját... - gondolta Kai.

- Tényleg ennyit számít neked az a lány? Bármit képes lennél feláldozni érte? - kérdezte a szőke hajú mélyen Kai szemébe nézve.

- Bármit. Mindent. - felelte rezzenéstelenül.

- Akkor segítek. - törődött bele Sehun. - Ha Tao-t nem is lennék képes megölni, a csatlósaival örömmel végzek. - veregette meg barátja vállát Sehun. 

- De ugye tudod, hogy ott ismerősök is lehetnek? Biztos képes vagy azokat megölni akikkel együtt éltünk hosszú időkig? - figyelmeztette Kai.

- Sok bukottat öltem már meg. Akiket ismertem is azelőttről. Higgy nekem, menni fog! - dobta meg egy félmosollyal Sehun, majd mind a ketten kiugrottak a hotel ablakából és elszálltak, hogy megmentsék Ji Eun-t.

* Ji Eun szemszög *

- Ugye tudod, hogy úgyis megtalál? - kérdeztem Tao-tól, de hangom egy kissé megcsuklott. Ezúttal mégsem voltam annyira biztos abban, hogy rám talál.

- Nem olyan biztos az. Hiszen ő úgy tudja, hogy mindenkivel elfeledtetett mindent. - mosolygott cinikusan. - Csak, hogy én segítettem őket egy kicsit emlékezni...

- Ji Eun? - lépett oda hozzánk Jae Hee. - Te hogy kerülsz ide? Mit történt? Olyan homályos minden... - kezdett el fecsegni, de én közbe vágtam. 

- Ne! Jae Hee! - ragadtam meg a kezét. - Ne beszélj hozzám, menj el! Nem emlékszel rám, érted? - értetlen arckifejezéséből arra mertem következtetni, hogy hiába. Nem ér semmit, bármit mondok neki. 

- Őt hagyd ki ebből! - vetettem oda szúrósan Taonak.

- Az csak rajtad múlik, hogy kihagyom-e. Hogy rajta marad-e a nyakán a szép buksija... - simogatta meg a barátnőm haját.

- Hagyd békén! Ő nem ártott neked semmit! - kezdtem ideges lenni. - Menj el! - rivalltam rá Jae Hee-re, hátha ezzel elijeszthetem.

Valamennyire sikerült is, mert - zavaros tekintettel ugyan- de tovább állt.

- Ugye tudod, hogy milyen nap következik? - tért a tárgyra Tao. - Most nem menekülhetsz. Nincs több kibúvó, nincs több egérút. 

Cheshvan. - jöttem rá. Te jó ég! Holnap lesz Cheshvan. Ami azt jelenti, hogy egérfogóba kerültem. Innen valóban nem volt menekvés. Hirtelen annyi minden játszódott le az agyamban, és valami különös oknál fogva lábaim megiramodtak és elszaladtak Tao elől, pedig tudtam, hogy innen nem szökhetem el, mégis...talán elcsalhatom egy olyan helyre, ahol nincsen veszélyben több száz ember élte.

Kifutottam a hátsó ajtón, az udvarra, ahol csak egy keskeny mező választott el az erődtől. Rohantam, ahogy csak a lábam bírta, és hiába tudtam, hogy a végzetembe rohanok, csak futottam és futottam tovább, miközben a könnyeim patakokban folytak le az arcomon és közben Kai nevét mondogattam, mintha sikerülne telepatikus úton elérnem, holott tudtam hogy ez nem lehetséges.

Az erdő szélén megpillantottam egy romokban álló kis faházat, amint minden bizonnyal istállónak vagy valami raktárhelyiségnek használtak régen. Gondolkodás nélkül arra vettem az irányt, mintha a rothadó cölöpökből álló kuckó meg tudna védeni attól ami vár rám.

- Kitűnő hely a hűségeskühöz. - kacagott fel Tao, mire megtorpantam. 

Most már nem egyedül volt, hanem néhány csatlósa is feltűnt a színen. 

- Kár, hogy tönkretetted ezt a szép ruhát. - mutatott Tao a combomnál kilyukadt estélyire. De jelenleg az volt a legkisebb bajom, hogy kiszakadt a ruhám.

- Köpök a ruhádra és a hűségesküre is. Sosem fogod megszállni a testem! - köptem elé egy nagyot, ami Tao-nak látszólag nagyon nem tetszett, mert képéről lefagyott a mosoly, majd biccentett egyet a fejével az egyik szolgájának, aki kirántotta maga mögül Jae Hee-t.

Tudtam! Tudtam, hogy ez lesz. De ha készséges vagyok vele, ha nem, valaki úgyis meg fog sérülni.

Lábaim megremegtek barátnőm ijedt arcát látva. 

- Ji Eun, mi ez? Mit akarnak ezek az emberek? - kérdezte hisztérikus hangon.

- Tudod hogy megy ez igaz? - kérdezte Tao. - Amint leteszed az esküt, a kis barátnőd szabadon távozhat, én pedig elveszem ami az enyém, Kai pedig belepusztul a fájdalomba a veszteségtől. És mindenki elégedett lesz! - mosolygott ördögien.

- Tévedsz! - vágtam vissza. - Lehet, hogy megkapod a testemet, de ne hidd, hogy Kai annyira odalesz, hogy felszívódik és megemészti a veszteség érzése. Annyira nem vagyok fontos neki.

Erre Tao hangosan felnevetett.

- Ezek most a te érzéseid vagy Kai-é, igazából? Lehet te nem halnál bele a veszteségbe, ha fordított lenne a helyzet, de hidd el nekem! Kai bármit képes lenne feláldozni Te érted. És ezt tudja, hogy tudom. Ezért állok nyerésre. - vonta meg a vállát. - Nekem nincs mit veszítenem, mert mindent elvett már tőlem, amit lehetett! - mondta ingerülten. - Lehet nem mesélte neked, de mi egykoron nagy spanok voltunk, még a Mennyben. De az már régen volt. 

- Te árultad el Őt, nem?

- Ezt mondta neked? Hah... jellemző.  Ez az Ő verziója.

- Tudod mit? Igazából nem érdekel, hogy milyen volt a kapcsolata veled régen, annak örülök, hogy nem vagy már képes többet átvágni, mert nem bízik benned!

- Nagy a szád kislány. - szólalt meg valamelyik csatlósa. A következő pillanatban egy láthatatlan löket érkezett felém, ami magával sodort és erőteljesen nekicsapott a ház falának. Levegőt is elfelejtettem venni, de ha eszembe jutott volna, se lettem volna rá képes.

- Normál esetben azt mondanám, hogy kinyírlak, ha legközelebb hozzáérsz, de most igazán megérdemelte. - mondta Tao hetykén a szolgájának. - Hagyom, hadd kínozd még egy kicsit, valahogy meg kell törni.

Tao szolgája felém vágtatott vigyorogva, mint valami kiéhezett farkas, majd nyakamnál fogva felkapott a földről és könnyedén a levegőbe emelt. 

- Te kis szajha! - szorongatta a nyakam. Hiába próbáltam kiáltani, nem ment, egy nyikkanást se tudtam kipréselni magamból, viszont Jae Hee bömbölve ordítozott mindaddig, míg az egyik pasas le nem csapta, de úgy, hogy elvesztette az eszméletét. 

Éreztem ahogy lassan elhagy az életerőm, hiszen az agyam nem jutott oxigénhez.

- Csak ne öld meg! - halottam tompán Tao hangját. 

- Igenis Főnök! Akkor egy kicsit megpörkölöm... - nevetett hangosan, majd ismét nekivágott a faháznak, de most még nagyobb erővel, úgy hogy a deszkák ketté is repedtek és pedig berepültem a házba.

- Szereted a grill csirkét? Ha? - cibált meg a hajamnál fogva. - Mert én igen.

Lábaim összerogytak, amint elengedte a hajam. Az egész testem sajgott, nem bírtam volna ismét lábra állni, s a legrosszabb még csak most következett. A testemet hirtelen lángok lepték el és iszonyatos módon égetni kezdték a bőrömet.

A hangom elcsuklott, nem voltam képes kiáltani, ilyen iszonyatos fájdalmat még akkor sem éreztem, mikor kést szúrtak a combomba.

A következő pillanatban viszont a lángok kialudtak, én pedig hanyatt vágódtam a földön.

Csak homályosan láttam ugyan, hogy Tao szolgája kileheli a lelkét, majd teste elporlad.

- Kicsim? - vett valaki a karjába.

- K...Kai...? - motyogtam.

- Én vagyok. Shh! - simogatta az arcomat. - Megtaláltalak. 

- Én.. azt..  - nagyon nehezen tudtam kipréselni magamból a szavakat. - ..azt hittem te küldted a ruhát... – magyarázkodtam.

Kai végig nézett rajtam, majd felhúzta a szemöldökét. Erőt adott az, hogy nem vakította el a testemen ékelődő égési sérülések, és nem rohanta le rögtön a brigádot, hanem hogy ilyen helyzetben is ura volt önmagának.

- Piros? - kérdezte. - Viccelsz bébi? A piros a csábítás színe. Miért adnék rád pirosat, mikor már nagyon régen elcsábultam? - mosolygott. – Maradj itt! Ennek itt és most véget kell vetni.

- Ha akarnék se tudnék megmozdulni. – sóhajtottam.

- Oh, megérkezett a herceg fehérlovon!  - lépett be Tao a faházba.

- Ugye tudod, hogy ezért letépem a fejedet a nyakadról… - vált vészjóslóvá Kai arca.

- Állok elébe! – küldött felém egy pajkos csókot. Én viszont egyáltalán nem voltam játékos kedvemben, úgy éreztem, hogy menten szétporladok. Kai sem volt épp vicces kedvében, szinte szikrákat szórt a szeme, látszott rajta, hogy legszívesebben feldarabolná a volt-barátját. 

- Csak nehogy a kis barátnőd lássa kárát. – biccentett felém Tao, majd ismét megragadott az egyik csatlósa, hogy ha sor kerül rá, ha Tao vesztésre állna, akkor könnyedén eltegyen engem is láb alól.

- Kerülj a kezem közé és esküszöm széttéplek, mint etióp gyerek a segélycsomagot. – indult el Kai, Tao felé szélsebesen, s ezzel kezdetét vette a már több évezrede esedékes harc, két bukott angyal között.