14. fejezet

14. fejezet

Ahogy sejtettem.

Amint kiértem a klubból, Tao ismét előttem álldogált, két csatlósával karöltve.

-         Kár, hogy így elszaladtál…pedig már épp fel akartalak kérni táncolni… - vigyorgott cinikusan.

-         Mit vártál? – kérdeztem. – Azt, hogy kitárt karokkal fogadlak majd, azt mondván: „Gyere, itt a testem! Vedd el!” ? – forgattam a szemem.  Amilyen helyzetben voltam, a legtöbb ember inkább meghúzná magát a saját érdekében, de én igyekeztem bátorságot színlelni. Nem szabad, hogy lássák a félelmemet, még ha legszívesebben kiáltani lett volna kedvem, akkor sem adom meg Tao-nak ezt az örömöt. Ha meg akar szerezni, akkor küzdjön értem.

-         Látom nem adod egykönnyen magad… - vizslatta végig a testem. – Hm…nem is csoda, jó nő vagy… - kuncogott. – Kíváncsi vagyok, hogy Kai-val meddig jutottatok el. Megfektetett már? A táncparketten látottakból ítélve, úgy gondolom, ha még nem feküdtél le vele, hamarosan be fog következni. Nagyon érti a dolgát…

Számtalan ilyen esetünk volt már, de a végén mindig valahogy a gyengébb faj járt pórul…

Pedig tudod milyen őrületes az angyal-szex? – nevetett immáron teli torokból, a barátaival együtt.

-         Undorító vagy. – köptem a lába elé, mire lefagyott a képéről a mosoly.

Közben abban reménykedtem, hogy Kai valahogy megtalál és eltűnteti ezt a férget a színről, de Tao és Kai meséiből levonva…már régóta ellenségek és még mindig ugyanott tartanak, tehát nem tud végezni egyik a másikkal.

-         Ide figyelj, drága Ji Eun-ssi! – jött közelebb felém, haragos tekintettel. – Nem fogom hagyni, hogy az az áruló megkaparintsa a tested előlem. Te engem illetsz, az a tolvaj nem tudja távol tartani magát más tulajdonától.

-         Én nem vagyok senki tulajdona. – vágtam rá azonnal.

- Már pedig az enyém vagy. – suttogta a fülembe, mire a lábaim elgyengültek, a szemeim úgy szint, én pedig mély álomba merültem.

Mikor felébredtem, Tao ült velem szemben. Egy vasszékhez voltam kötözve, olyan erősen, hogy a kezem alsó része már kezdett elkékülni. 

Az egész testem sajgott, de úgy éreztem lesz ez még rosszabb is. Abban a pillanatban Tao elővett egy éles, hegyes kést.

-         Jó reggelt napsugár! – mosolygott ördögien. Tehát Kai még mindig nem jött el értem. Lehet feladta? Egyáltalán nem érdekli a sorsom? Vagy csak nem talál meg?

Biztos tudja, hol keressen…hiszen bukott angyal, csak van valami kereséshez használható képessége.

-         Na most… - kezdte Tao. – Elmondom, hogy mi lesz…

-         Tartsd meg magadnak! – feleltem durván, mire Tao intett egyet az egyik csatlósának, akinek a kezébe belehelyezte az éles kést.

-         Ezt kapod minden egyes feleselésért! – mondta cinikusan.

A fájdalomtól hirtelen felordítottam egyet, majd a levegő is beszorult a tüdőmbe, mikor a pasas kirántotta a kést a combomból. Két másodpercig tartott az egész, de az égető fájdalom elárasztotta a testem. A jobb combomból folyt a vér, de még el sem tudtam állítani, hiszen a kezeim meg voltak kötve. Erősen ráharaptam a számra, visszatartva a káromkodás lavináját, hiszen ha Tao fejéhez vágnám mind azt, amit abban a pillanatban gondoltam, nem maradna más belőlem csak egy összeszabdalt hústömeg.

-         Mit akarsz, miért raboltál el? – kérdeztem fogcsikorgatva.

-         El kell mondanod egy rituálét. – jelentette ki hetykén.

-         Egy mit? – kérdeztem vissza értetlenül. Soha az életemben nem tartottam rituálét, még csak hívő sem vagyok, hogy a francba kéne nekem rituálét mondanom?!

-         Ki kell jelentened, érthetően, minden bukott és nem bukott tudtára kell adnod, hogy te csak is az enyém lehetsz! Csak is én szállhatom meg a tested, minden Cheshvan napján. Ha ezt megteszed, egy rituálé közepette, Kai és a többi bukott nem fog tudni megszállni téged, soha. Csak is én leszek képes a testedbe bújni.

-         Ugyan miért tenném meg?

-         Háh… - kacagott fel Tao. – Mert ha nem teszed, ő fogja bánni. – mutatott fel egy képet az egyik pasas. Először nem is láttam el odáig, a testi fájdalom homályos bevonatot képezett a szemem elé, de mikor végre sikerült tisztábban látnom, felismertem. Az anyám volt a képen. – Meg Ő. – egy másikon Jae Hee. – Na és persze… Ő. – a harmadik képen Kai nézett rám, apró, szexi fél mosollyal az arcán. - Milyen aranyos a beiratkozási képe. Már majdnem elhittem, hogy egy átlagos, középiskolai nőcsábász. – nevetett Tao.

Ez nem lesz jó. – gondoltam magamban. Ha nem teszem azt, amit mond, mindenkit kiiktat, aki fontos nekem. Bár arról fogalmam sem volt, hogy honnan veszi, hogy Kai fontos számomra.

-         Szóval…vagy véghez viszed a rituálét, és hm… „elkötelezed” magad mellettem, vagy a családod és barátaid fogják látni a kárát…

-         Dögölj meg, te rohadék! – szűrtem fogaim között, ugyanis egy pillanatra kiment a fejemből a feleselésért járó büntetés. Így kaptam még egy szúrást, de most a bal lábamba. Király! Ha esetleg valahogy kiszabadulok innen, nem fogok tudni elmenekülni, mert nem bírok majd lábra állni.

-         Látom abban reménykedsz, hogy Kai megment. Nos.. elképzelhető, hogy megpróbálja… De az lesz az utolsó tette, arról biztosíthatlak. Felkészültünk a fogadtatására. – horkant fel. Láttam, amint az egyik férfi átad egy feltűnően fényes kardot a másiknak és elküldi őrt állni a raktár ajtaja elé.

-         Mivel egy bukott angyal elveszti az eredeti szárnyát, miután kitaszítják a Mennyből, ideiglenesen kap egy másikat, egy olyan szárnyat, amit csak repüléshez lehet használni, a Mennybe nem lehet visszatérni vele. Viszont ha azoktól a szárnyaktól is megfosztják a tulajdonost, a bukottból nem lesz más, csak egy ökölnyi mennyiségű por. Azaz örökre eltűnik a Föld színéről, sem a Mennyben, sem a Pokolban nem lesz, egyszerűen…mintha nem is létezett volna.

Nyeltem egy nagyot. Nem engedhetem, hogy Kai erre a sorsra jusson.

-         Itt van!  - rohant be egy férfi a raktárba. – Eljött!

A szívem összeszorult, hiszen éreztem, hogy Kai a közelben van és féltem, nehogy baja essen. Az az én hibám lesz. Nem szabadott volna elrohannom a klubból, meggondolatlan voltam és ostoba. Bármennyire is átkoztam Kai-t, apám halála miatt, akkor sem akartam, hogy ily módon haljon meg.

-         Hoh, a szőke herceg fehér lovon… - nevetett Tao. – Intézzük el, a behatolót! – ezúttal Ő szúrt egyet a jobb lábamba, amitől ismét nagyot ordítottam. A kést viszont nem húzta ki, benn hagyta, hogy esélyem se legyen elmenekülni.

-         Várj meg, nemsokára jövök vissza, Kai testének hamujával. – kacsintott rám, majd kifutott a raktárból.

Ah, Istenem! Mit tegyek?! A fájdalomtól gondolkodni sem bírtam, épp mint a szememet, az elmémet is eltakarta egy vastag réteg, képtelen voltam a menekülésre koncentrálni.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el, de valaki lassan kinyitotta a raktár ajtaját.

-         Istenem! Add, hogy Ő legyen az!!! – suttogtam.

-         Mit ülsz még ott? – hallottam meg Kai számon kérő hangját, mire a szemem kipattant, a szívemet pedig elöntötte a boldogság.

-         Kai! – álltam volna fel, de elfelejtettem, hogy oda vagyok kötözve, mellesleg egy kés is a lábamban pihen.

-         Ah, mit tett veled az a retardált?! – sietett felém Kai, majd gyorsan kikötözött, a kést pedig figyelmeztetés nélkül kihúzta a combomból. Igyekeztem nem kiáltani, de nagyon nehéz volt visszafognom magam.

-         Ezért embertelen körülmények között fogom kinyiffantani azt a kis köcsögöt! – morgott az orra alatt, majd erőlködés nélkül felkapott a karjaiba és kirohant velem a szabadba.

-         Bocsi, most nincs idő felkészítenem téged, szóval ha tériszonyod van, csak csukd be a szemed.

-         Ha? – néztem zavarodottan gyönyörű arcára, de ő nem rám figyelt, erősen koncentrált valamire, majd a következő pillanatban, két óriási méretű, koromfekete szárny tűnt fel Kai hátán, amik a következő pillanatban már fel is repítettek minket a magasba.

Gyönyörű volt. Az egész látvány. Az éjfekete tollak, amik alig pár centire lebegtek a karomtól.

-         Csodaszép vagy! – néztem bele Kai nagy szemeibe, teljes áhítattal, miközben még szorosabban bújtam meztelen mellkasához.

-         Nicsak. – mosolygott elbűvölően. – Végre beismered. – kacagott.