5. fejezet

5. fejezet

Az ágyamban ébredtem, másnap reggel. Olyan gyorsan ültem fel, hogy meg is szédültem, szóval kénytelen voltam visszadőlni.

- Mi történt tegnap este? - bámultam a fehér plafont meredten, de csak azért sem akart az eszembe jutni. Annyira emlékszem, hogy Kai-val táncoltam, utána pedig egy sötét helyen pisiltem, aztán....megint Kai arca ugrott be, de semmi konkrét eseményt nem tudtam hozzá kötni.

- Mi a franc...? - mérgelődtem.

- Nagyon nyúzott vagy! - így köszöntött hétfő reggel Jae Hee.

- Köszönöm. Én is szeretlek. - dobtam be a táskámat a szekrényembe.

- Na...! Most mi van? - lökdösött.

- Semmi. Nincs jó kedvem. - motyogtam. - Fáj a fejem, a pénteki buli óta. Főleg mikor próbálok visszaemlékezni rá.

- Annyira berúgtál? - nevetett jóízűen.

- Nem...annyira homályos az egész... - fintorogtam. - Mellesleg nem tudom, hogy melyikünk volt jobban beállva... - mondtam szúrósan. - Lehet Kai bedrogozott...? - vetettem fel az ötletet. Igazából ezen filóztam egész hétvégén.

- Nem szívok semmit, szivi. - tűnt fel mögöttem Kai, mire ugrottam egyet ijedtemben.

- Ya! - hurrogtam le. - Ne ijesztgess!

- Pedig pont olyannak tűnsz, aki képes bedrogozni egy lányt, hogy elcsábítsa és elvigye valahova... - szűkült össze Jae Hee szeme.

- Bébi. - szexi félmosoly. - Elhiszed, hogy nincs szükségem anyagra, hogy elcsábítsak valakit? - vigyorgott a bajusza alatt Kai. Igaza van. Ahhoz elég a puszta kisugárzása és kinézete.

- Elhiszem. Sajnos. - hagyta annyiban Jae Hee. - Na megyünk órára?

- Mindjárt megyek. - legyintettem, majd Kai felé fordultam, aki csillogó, csokoládébarna szemeivel vizslatta, mosolyogva az arcomat.

- Beszélj! - néztem rá szigorúan.

- Hm? - somolygott még mindig.

- Tudom, hogy történt valami a buli után. Csak nem tudok visszaemlékezni....- masszíroztam a fejem.

- Jó buli volt. - pöckölt finoman állon, majd izmos karja súrolta az enyémet, miközben elhaladt mellettem, az osztály felé. Testemet bizsergés járta át, azon a helyen ahol érintkeztünk. De miért van rám ilyen hatással?

Szerencsére még időben beértem a terembe, a tanár előtt. Nem lenne szerencsés, ha irodalom óráról és azon is belül a Bibliáról lekésnék...

- Na gyerekek! Foglaljatok helyet. - mondta a tanár, miközben én még mindig a helyem után szaladgáltam. A gond csak az volt, hogy nem Jae Hee ült a padom túlsó felén, hanem...Kai.

- Mit keresel itt? Jae Hee hol van? - nézelődtem a teremben, de a barátnőm nem volt sehol.

- Azt mondta, hogy nincs túl jól és hazament. - nyitotta ki a könyvét Kai.

Valami itt nem stimmel.... - gyanakodtam.

- És te miért ültél mellém? - tudakoltam halkan, de ahhoz közel kellett hajolnom hozzá. Még egy hiba. Mikor Kai felnézett rám, olyan közel került hozzám, hogy hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Megszeppentem.

- Ez volt az egyetlen üres hely. - miközben beszélt a számat bámulta, szinte le se vette a szemét róla, csak akkor mikor megköszörültem a torkom, hogy jó lenne ha a szemembe nézne. Mondjuk nem mintha az sokkal jobb helyzetbe hozott volna. Sőt...amint belenéztem mélybarna szemeibe, a fejem elkezdett zúgni és bevillant egy kép. Egy árnyékról.

- Ah...mi volt ez? - kérdeztem hangosan, mire az osztály minden egyes szempárja rám szegeződött. Én viszont képtelen voltam velük foglalkozni, mert a fejem még mindig lüktetett.

- Noh Ji Eun-ssi! Valami baj van? - a tanár szigorú hangneme kizökkentett. A fejem zúgása megszűnt, én pedig újra jól voltam.

- Igen, elnézést. - hajoltam meg.

Mégis mi volt ez? - morfondíroztam. Nem tudom miért, de valami legbelül azt súgta, hogy a dolgok mostani szerencsétlen lefolyása Kai érkezéséhez köthető. Ha jobban belegondolok, azóta ilyen különös minden, hogy Ő idejött. Valami nagyon stimmelt a sráccal, ebben biztos voltam.

- Noh Ji Eun-ssi! - állított meg a tanár, az óráról kifelé menet.

- Igen? - torpantam meg. Csak ne szidjon le nagyon...anya nem örülne még egy igazgatóinak.

- Lenne egy kis feladatod. Egy pár-alkalmas feladat. - mondta, de nem igazán tudtam rá koncentrálni, mert Kai megállt szorosan mellettem, mintha csak engem várna, hogy menjünk együtt az ebédlőbe.

- Mi? - cincogtam.

- Kai-ssi eléggé le van maradva a Bibliából, és mondtam neki, hogy te jó vagy magyarból. Remélem nem gond, ha néha, mondjuk...egy héten egyszer korrepetálnád. Csak amíg átmegyünk a leckén.

- Ööö....ööö....- Ez most komoly? - Hogy...ne. - dadogtam.

- Köszönöm! Viszlát! - intett a tanár, majd kiszaladt a teremből.

Rögtön Kai felé fordultam, aki sejtelmes mosollyal nézett a szemembe.

- Tényleg képtelen vagy egyedül benyalni a leckét? Miért kellek én hozzá? - morogtam. Király! Egyel több alkalom, hogy a közelemben legyen. Ki tudja, mik fognak még történni velem. Legközelebb megtámad egy zombi?

- Izgibb, ha te magyarázol. Imádom ahogy a szavakat formálod, azzal a csinos kis száddal... - csípett bele párnáimba, mire rögtön ellöktem a kezét.

- Ya!!! - kiáltottam, de ő már rég kislisszolt a teremből.

- Ma délután nálad! - hátra se nézett, csak intett.

- Istenem! Mit tettem, hogy így büntetsz?! - rimánkodtam a plafon felé. - Legalább ne lenne ilyen dögös...

4. fejezet

4. fejezet

- Ssss! - suttogta egy ismerős hang, majd elengedett erős karjaival.

- Kai?! - kérdeztem rémülten, majd' mikor megpillantottam szép, ugyanakkor aggódó arcát, megnyugodtam. - Mi volt ez? Te is láttad? - kérdeztem hisztériázva.

- Mit kerestél itt az erdőben? - kért számon szigorúan. - Nem mondták neked, hogy az erdő éjszaka veszélyes?

- Mi? - döbbentem le. Most valami nyugtató szöveget kellett volna mondani, vagy esetleg... megölelnie, de ő... - Hagyjuk! A lényeg, hogy nem történt semmi! - hagytam magára, majd elindultam kifelé a rengetegből.

Éreztem, hogy Kai a nyomomban van, de nem érdekelt. Hogy lehet valaki ilyen bunkó? - tettem fel magamnak a kérdést felháborodottan. Ebből is látszik, hogy nem tudja hogyan kell bánni a nőkkel...

- Jae Hee... - böktem meg a barátnőm hátát, aki önfeledten táncolt a srácokkal a táncparketten. - El akarok menni. 

- Mi? Máris? De hát, miért...? - kérdezte meglepetten, majd hátrapillantott és meglátta Kai-t. Arca huncut félmosolyra kunkorodott. - Kapd el, gyerünk! - noszogatott. - Tök jó a buli, nehogy el akarj már menni! - próbált győzködni, de felesleges volt. Minél előbb eltűnhetek innen, annál nyugodtabb leszek.

- Én megyek. - fordítottam hátat a barátnőmnek, majd ellöktem Kai-t az útból és elhagytam a buli színhelyét.

- Elmondanád, hogy mi a fészkes francot akarsz tőlem? - vágtam hozzá a táskámat hirtelen, mikor már meguntam, hogy végig követ a hazafelé vezető úton. Elmebetegnek tűnhettem, de annyira megijesztettek az erdőben történtek, hogy alig vártam már, hogy biztonságban legyek. Kai-val a nyomomban azonban ez lehetetlennek bizonyult. Valamiféle sötét erő áramlott belőle, éreztem, amint szavak nélkül a fenyegető sötétség körbeölel, pedig nem csinált mást, csak nézett.

- Milyen srác lennék, ha hagynám, hogy egyedül sétálj haza?! - kérdezte cinikus hangnemben.

- Nem kell hazakísérned. Sőt...a legjobb lenne, ha visszamennél oda, ahonnét jöttél! - léptem közelebb hozzá. Ez viszont nagy hibának tűnt. Az arca és égető tekintete rabul ejtett, abban a pillanatban levegőt se tudtam venni. Megbabonázott.

Szerencsére még időben kapcsoltam, és hátrébb húzódtam.

- Menj el! - a hangom már közel sem volt olyan meggyőző, mint szerettem volna.

- Ha elmegyek...ki tudja mik fognak történni veled... - emelte fel jobb kezét, majd végigsimított arcélemen puha ujjaival. Megdermedtem. Ez mi volt? 

- Ne próbálj meg elcsábítani... - nevettem fel cinikusan. - Nem fog menni. - mondta határozottan, de éreztem, hogy már rég sikerült elérnie a célját. Ezt viszont nem adhattam a tudtára. 

- Biztos vagy benne? - lépett közel hozzám, majd arcát az enyémhez érintette és édesen lihegni kezdett a fülembe, amitől a térdeim megremegtek. Már ott tudtam, hogy el vagyok veszve. A levegő viszont hirtelen megfagyott, Kai teste megfeszült és aurájából idegesség és düh áramlott. Eltávolodott tőlem, majd kiegyenesedett és a hátam mögött elkezdett vizslatni valamit a távolban.

Szemöldökei összehúzódtak, fogaival pedig már vicsorított.

- Takarodj innét! - suttogta dühösen. 

Hátrakaptam a fejem, majd megpillantottam egy sötét alakot, messze a távolban. Férfi volt, az egyszer biztos. 

- Ő volt ott az erdőben is... - szorult össze a tüdőm. Hirtelen nem bírtam levegőt venni! Olyan érzés volt, mintha valamiféle erő összeszorítaná a légcsövemet és fulladozásra késztetne.

- Hagyd békén! Ő az enyém! - hallottam Kai ingerült hangját, homályosan, ugyanis az agyam nem kapott elég oxigént, az ájulás kerülgetett. - Ereszd el, vagy megöllek! - Kai most már ordított. A lábaim megrogytak, én pedig a földre estem, ugyanis Kai eltűnt mellőlem, így nem tudtam kibe kapaszkodni. 

- K...Kai.... - fulladoztam, majd a következő pillanatban a szorító érzés abbamaradt, én pedig úgy kapkodtam levegő után, mintha attól félnék, hogy mindjárt elfogy.

Miután regenerálódott a légzésem, felálltam és körbenéztem. Kai nem volt sehol. 

Gyorsan a telefonom után nyúltam, de meglepetten tapasztaltam, hogy ki volt kapcsolva.

- De hát... - ütögettem a készüléket, de az nem akart bekapcsolni.

- Itt vagy?! - tűnt fel előttem hirtelen, a semmiből Kai.

- Hogyan.... - ámultam el, de Kai nem engedte, hogy kérdések tömkelegét a fejére zúdítsam. Közbe szólt:

- Most szót fogadsz, és engeded, hogy szépen hazavigyelek. Majd elalszol és reggelre semmire sem fogsz emlékezni. - nézett mélyen a szemembe, majd tenyerét arcomhoz érintette.

- Vigyél haza. - feleltem nyugodtan, majd szófogadóan követni kezdtem a fiút.